A legszebb rabszolga
1. Zsong a királyi udvar, Zúg, kecsegtet a hajnal. Már itt is van, meghozták, Messzi tájról, völgyön át Őt, a legszebb rabszolgát. Szemeszíne ragyogó kék, A haja selymesen szép, Orcája az hosszúkás, Elbűvölő látomás. Csodás, ifjú daliás. Megragadják a karját, Fogják és berángatják Fényűző palotába. Milyen gyönyörű pára, Gondolják, Őt pásztázva. Mindenki csak rá figyel, Ő meg úgy áll ott, mint egy Ámult, tudatlan birka, Kétoldalt közrefogva, Kénytelen díszruhában. S aztán léptek hallanak: Jaj, jön a király, ballag! Fenséges, tökéletes Koronája oly fényes, Mint ki hordja, oly kéjes. Megtorpan a fenség A teremnek közepén, Úgy nézi a rabszolgát. - "Már kíváncsi voltam rád", Bársonyosan mondja hát. Megsimítja az arcát, S szeme előtt pereg már A legeslegfőbb vágya: Ó, a rabszolga bája, Királynak mocskos álma! - "Menjenek, menjenek el!", Parancsolja