Napokkal később Drága Namjoon! Sajnálom, hogy csak most válaszolok a leveledre. Egy időre elvesztettem az emlékeimet, így fogalmam sem volt, mi történt velem, ám pár hónap múlva eljött hozzám Taehyung, aki mindent elmagyarázott, és segített emlékeznem. Borzalmas volt megtudni az igazságot, és néha úgy éreztem, megőrülök… De azt hiszem, most, hogy végre mindent tudok, kezdek jobban lenni. Ahogy írtad, Taehyung tényleg csodálatos. Sajnálom, hogy nem mondtam eddig, de szeretem őt, és ő is engem. Nem sokára kiengednek az intézetből, ahol most vagyok, és ismét hozzá fogok költözni. Párszor majd meglátogathatnál minket. Nagyon hiányzol, és alig várom, hogy találkozzunk. Barátod, Jungkook. Ui.: Remélem, jól sikerült az érettségid. J Ahogy Jungkook befejezi a levelet, ajtónyitódást hall a szobája sarka felől. Először azt hiszi, Taehyung az, ám mikor felnéz, s megpillantja a küszöbön álldogáló jövevényt, akaratlanul is kissé eltátja a száját meglepettségében. -
Jungkook megilletődötten pislog maga elé; olyan valóságosnak tűntek a képek a fejében, amint csókolja Taehyungot, hogy szinte most is ajkain érezi a másik fiú ajkait. Arca rögtön rákvörös színt vesz fel, s kissé szégyenkezve pillant a vele szemben ülőre, aki fogalma sincs, miről beszélhet épp. Amikor emlékezik, nem is hallja Taehyung hangját, teste immúnis lesz minden külső impulzusra. – Mi az? – kérdi az angyalarcú fiú meglepetten, s amint meglátja társa elpirult orcáját, akaratlanul is elmosolyodik. – Csak most jutott eszembe valami – vallja be Kook, lesütve a pilláit. - Micsoda? - pislog kíváncsian. Jungkook úgy érzi, ennél nagyobb zavarban nem is lehetne. - Hogy mi...csókolóztunk. Taehyung, mikor meghallja ezeket a szavakat, szintén elpirul, s átfut arcán egy kínos somoly. Hangja nagyon halkan cseng, mintha csak egy titkot árulna el: - Mi aznap nem csak csókolóztunk, Jungkook. Taehyung szőkés haja glóriaként terült szét a fehér paplanon, s láthatóan édes köd vetü
Minhyuk sosem szeretett vitatkozni vagy veszekedni. Az árvaházban, ahova a születése után került, mindig volt valami, amin az ottani problémás gyerekek, vagy nevelők összekaptak, s ő ilyenkor is mindig csak elvonult, és a fülére tapasztotta a kezét. Kíváncsi lenne, az igazi szülei sokat vitáztak-e volna, ha ők egy család maradnak - valószínűleg igen. Elvégre, bizonyára nem véletlenül mondtak le róla: Valami probléma biztosan volt. Talán, pont ő . Most, ahogy egy-egy szobába benézve, kifelé igyekezett Hoseok nyaralójából, egészen furcsán érezte magát. Tudta, hogy a húgának nem könnyű. Tudta, hogy mindenáron azt akarja, tökéletes csapatot alkossanak, tudta, hogy ezért mindent megtesz, s tudta, hogy nagyrészt pusztán miatta - nem is haragudott Lolára. Nem lett volna rá képes. Viszont azt is tudta, hogy ha igaza is volt, a lány kissé elvetette a sulykot - s ezt minél előbb helyre kell hozni. Végül kint talált rá Hyungwon-ra. A fiú az épület kőkerítése előtt ücsörgött egy padon
Megjegyzések
Megjegyzés küldése