2003.10.12. Chanyeol unottan ült a játszóház egy félreeső padján, s az öccsét figyelte, amint az a többi kisgyerekkel önfeledten csúszik-mászik az ugrálóvárak sűrűjében. Úgy vélte, mindjárt elalszik. Fejét hátravetve nekidöntötte a mögötte húzódó fehér falnak, karjait összefonta maga előtt, hosszú lábait pedig terpeszben tartotta - de persze még így is kényelmetlenül érezte magát a túlságosan alacsony ülőalkalmatosságon. Szívesen vitte el a testvérét szórakozni, hiszen tudta, a szüleiknek erre nincsen ideje, s néha még együtt is játszott a kisfiúval, csakhogy ezen a napon nem igazán volt hozzá kedve. Előző éjszaka túl sokáig maradt fenn egy iskolai esszé miatt, melyet ma délelőtt kellett beadnia. Egész nap úgy mászkált, akár egy zombi, így érthető, miért nem repesett az örömtől, mikor hazaérkezése pillanatában az öccse letámadta, hogy azonnal játszóházba szeretne menni. Most nagyot sóhajtott. Szétment a feje: A hatalmas, sportcsarnok szerű épület csak úgy visszhangzot...
Namjoon a földön ülve, hátát görnyedten a falnak támasztja, s a kezében tartott vodkás üveget hol meghúzza, hol csak percekig szorongatja ujjai között. Arca vonásai fáradtnak és nyúzottnak tűnnek, tekintete bódult, s homályos. Sötét, kissé lenőtt haja kócosan ül a fején, fehér ingét leöntötte alkohollal, zakóját, s ünnepi cipőjét pedig hanyagul hagyta ott a szoba másik végében, mikor levette azokat. - Különleges este volt - mondja egyszer csak, miközben meglöttyinti a keserű italt. - Szilveszter éjjel. Nem voltál velem, pedig mindennél jobban ezt szerettem volna. Talán te is ezt szeretted volna... Tök mindegy. - Hangja monotonon cseng, s szemei is csak egy síkba bámulnak. - Felhívtál. Furcsa volt, de örültem neki, hogy hallhatlak. Azt mondtad, táncolni szeretnél. Nem értettem. Megkérdeztem, miért nem táncolsz a barátoddal? - Ekkor Namjoon kissé felvonja a szemöldökeit, még mindig értetlenül állva az emlékeiben égő esemény előtt. - És azt válaszoltad, senki sem szeretne tánc...
Napokkal később Drága Namjoon! Sajnálom, hogy csak most válaszolok a leveledre. Egy időre elvesztettem az emlékeimet, így fogalmam sem volt, mi történt velem, ám pár hónap múlva eljött hozzám Taehyung, aki mindent elmagyarázott, és segített emlékeznem. Borzalmas volt megtudni az igazságot, és néha úgy éreztem, megőrülök… De azt hiszem, most, hogy végre mindent tudok, kezdek jobban lenni. Ahogy írtad, Taehyung tényleg csodálatos. Sajnálom, hogy nem mondtam eddig, de szeretem őt, és ő is engem. Nem sokára kiengednek az intézetből, ahol most vagyok, és ismét hozzá fogok költözni. Párszor majd meglátogathatnál minket. Nagyon hiányzol, és alig várom, hogy találkozzunk. Barátod, Jungkook. Ui.: Remélem, jól sikerült az érettségid. J Ahogy Jungkook befejezi a levelet, ajtónyitódást hall a szobája sarka felől. Először azt hiszi, Taehyung az, ám mikor felnéz, s megpillantja a küszöbön álldogáló jövevényt, akaratlanul is kissé eltátja a száját meglepettségében. - ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése