The rapist // 9.

Jungkook megilletődötten pislog maga elé; olyan valóságosnak tűntek a képek a fejében, amint csókolja Taehyungot, hogy szinte most is ajkain érezi a másik fiú ajkait. Arca rögtön rákvörös színt vesz fel, s kissé szégyenkezve pillant a vele szemben ülőre, aki fogalma sincs, miről beszélhet épp. Amikor emlékezik, nem is hallja Taehyung hangját, teste immúnis lesz minden külső impulzusra.

– Mi az? – kérdi az angyalarcú fiú meglepetten, s amint meglátja társa elpirult orcáját, akaratlanul is elmosolyodik.

– Csak most jutott eszembe valami – vallja be Kook, lesütve a pilláit. 

- Micsoda? - pislog kíváncsian.

Jungkook  úgy érzi, ennél nagyobb zavarban nem is lehetne. - Hogy mi...csókolóztunk. 

Taehyung, mikor meghallja ezeket a szavakat, szintén elpirul, s átfut arcán egy kínos somoly. Hangja nagyon halkan cseng, mintha csak egy titkot árulna el: - Mi aznap nem csak csókolóztunk, Jungkook.

Taehyung szőkés haja glóriaként terült szét a fehér paplanon, s láthatóan édes köd vetült sötét íriszei elé, melyekkel csillogóan nézett fel Jungkookra. A sebek a bőrén mintha csak azt ordították volna, ő nagyon is törékeny, vigyázni kell rá, s Kook ezt eszében tartva, a lehető legfinomabban bánt az ő csodálatos angyalával. Taehyungról mintha pár percig lehullt volna sötét álarca - melyet megtévesztésként viselt folyton, hogy védje saját magát -, és most ott maradt egy esendő, édes fiú, kinek talán csak arra volt szüksége, hogy szeressék. Hosszú lábait Jungkook dereka köré kulcsolta, fedetlen mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, melynek következtében megmutatkoztak bordáinak lágy ívei - olyan könnyedén el lehetett volna törni azokat a csontokat! Pilláit görcsösen hunyta le, s ajkait eltátva egy megkönnyebbült nyögést hallatott; hangja elvékonyodott, egyik kezének kecses ujjaival saját tincseibe tépett bele, másikkal pedig a partnerét próbálta még közelebb húzni magához. Meztelen testük közt szinte levegő nem maradt, mintha csak egybe forrtak volna, s Jungkook élvezett minden érintést, ahol bőre Taehyung bőréhez tapadt. Ránézve társa ellágyult, éppen kielégült vonásaira, neki is betelt a gyönyörfaktora. Egy pillanatra úgy érezte, meg fog halni a szépségtől, mely ágyékából indult, s végigcikázott a gerincén.
Fogalmuk sem volt, hogy kerültek ebbe a helyzetbe: Nem bírtak magukkal, egymással, a vágyaikkal; mindkettejükben kétségek ültek, viszolyogtak, ám az események egymást követték, s ők képtelenek voltak megálljt parancsolni a testüknek. Egyik pillanatban még ordibáltak a másikkal, a másikban falták egymás ajkait, a harmadikban pedig már ruháiktól szabadultak meg hevesen. 
Taehyung most esetlenül bújt közelebb társához, ahogy mindketten elfeküdtek ágyának puha matracán. Amikor az iskola padlásán álltak, s a fiú fegyverrel a kezében, elmebeteg módon vágott hihetetlenségeket a másik fejéhez, Jungkook el sem tudta volna képzelni, hogy ez a vad, kissé őrült srác így is tud viselkedni. Őszintén, meg is rémisztette a gondolat, hiszen Taehyung viselkedésében nem igazán látott átmenetet azóta; nem értette, egyszer miért akarja felidegesíteni, miért gyötri,  máskor pedig miért lesz hirtelen kedves vele (megmentette az életét, majd befogadta a házába!), s miért öleli épp úgy, akár egy édes kiscica. Jungkooknak átfutott az agyán az idegesség, amiért nem látta át a dolgokat, amiért nem látta a logikát társa viselkedésében, ám ez a kellemetlen érzés hamar tovaszállt, mikor  Taehyung rakoncátlan tincsei megcsiklandozták a nyakát, ahogy a fiú a mellkasának döntötte a fejét. Egyikük sem beszélt. A szavakkal megölték volna a lényeget; az érzést, mely mindkettejük szívéből indult, s kezdte elválaszthatatlanul összefonni őket.

- Úgy viselkedtünk, mintha szerettük volna egymást. - Taehyungnak most elcsuklik a hangja, ahogy kiejti ezt a mondatot. Jungkook látja, ahogy szemei könnyekkel telnek meg, s végre tisztán megfogalmazódik benne; bizonyára Taehyungnak is nehéz visszaemlékezni ezekre a dolgokra, még ha ő nem is felejtett semmit. 

- Miért? Nem így volt? Nem...nem szerettük egymást? - harapja be az ajkait.

Taehyung lehunyja hosszú, dús pilláit, s arcán lecsorognak lelkének folyékony szilánkjai. - Nem tudom - suttogja. 

Jungkook mély, fájdalmas sóhajt ereszt. Arra gondol, a múltban, a szeretkezésük közben mennyire úgy érezte, ő megvédheti Taehyungot, s valószínűleg meg is tehette volna - akármitől is kellett megvédeni őt -, ám elszúrta. Most tudna helyesen cselekedni, csakhogy képtelen lenne megóvni a másik fiút, képtelen lenne támaszt nyújtani neki; gyengének és elesettnek érzi magát belülről, kívülről pedig pontosan ugyanezt látja a tükörben. 

- Taehuyng - motyogja, s előrehajol, hogy megfoghassa társa kezét, ki megilletődötten bár, de összekulcsolja ujjait az övéivel. - Még midig nem tudom pontosan, mi történt, de érzem, valami szörnyűséget követhettem el...

- Mindketten elég sok szörnyűséget követtünk el - szakítja félbe, jelentőségteljes nyomatékot adva az amúgy jelenleg eléggé éltelen hangjának. 

Jungkook megköszörüli a torkát. - Akármi is történt, sajnálom. 

- Nem kérhetsz bocsánatot, ha azt sem tudod, mit tettél.

- Miért nem?

Taehyung elereszti Kook kezét, s egy heves mozdulattal letörli saját bőréről a könnyeit. - Mert nem és kész. 

- Hazamehetsz, ha szeretnél - mondja lágyan. - Gondolom, neked is nehéz ez az egész.

- Fogalmad sincs, mennyire nehéz! - Taehyung hirtelen kissé felcsattan, amit Jungkook nem igazán tud hová tenni. - Fogalmad sincs semmiről, Jeon Jeongguk, és nem is értem, miért akarsz egyáltalán emlékezni! Fel sem tudod fogni, milyen érzés ez az egész, hogy milyen érzés, ha... - beszéd közben, a pillanat hevében felállt a fotelból, ahol eddig ült, s most mintha csak ráeszmélne, milyen ideges lett minden ok nélkül, elhallgat. Nagy, kétségbeesett sóhajt ereszt ki tüdejéből. Krokodilkönnyei ismét útra kelnek, s ő nem tesz ellenük semmit; egyszerűen kirohan a szobából.

Jungkook szívesen utánakiabálna, hogy de hiszen ő jött ide, ő akart ismét kapcsolatba lépni vele, és hogy nem érti, min akadt ki ilyen hirtelen: Pár napja még alázatos volt, s szívfacsaróan édes, majd rideg, aztán pedig egyenesen dühös s keserű... Kook rájön, Taehyung valójában semmit sem változott. Eddig megtévesztette a külseje, az, hogy másképp néz ki, mint a múltban, de most ráeszmél; Taehyung igazából ugyanaz a kiismerhetetlen, csapongó fiú, aki volt, akin képtelen kiigazodni - s akit valaha szeretett.  

----------------

Iratkozzatok fel a blogra, vagy lépjetek be a blog facebook csoportjába, hogy mindig értesülhessetek az új részekről: 
https://www.facebook.com/groups/1979819088974949/

És ha tetszett a rész, ne felejtsetek el hagyni egy kommentet! Nagyon sokat jelentene nekem. :)