Hungarian Idols // 7.

Minhyuk sosem szeretett vitatkozni vagy veszekedni. Az árvaházban, ahova a születése után került, mindig volt valami, amin az ottani problémás gyerekek, vagy nevelők összekaptak, s ő ilyenkor is mindig csak elvonult, és a fülére tapasztotta a kezét. Kíváncsi lenne, az igazi szülei sokat vitáztak-e volna, ha ők egy család maradnak - valószínűleg igen. Elvégre, bizonyára nem véletlenül mondtak le róla: Valami probléma biztosan volt. Talán, pont ő.

Most, ahogy egy-egy szobába benézve, kifelé igyekezett Hoseok nyaralójából, egészen furcsán érezte magát. Tudta, hogy a húgának nem könnyű. Tudta, hogy mindenáron azt akarja, tökéletes csapatot alkossanak, tudta, hogy ezért mindent megtesz, s tudta, hogy nagyrészt pusztán miatta  - nem is haragudott Lolára. Nem lett volna rá képes. Viszont azt is tudta, hogy ha igaza is volt, a lány kissé elvetette a sulykot - s ezt minél előbb helyre kell hozni. 

Végül kint talált rá Hyungwon-ra. A fiú az épület kőkerítése előtt ücsörgött egy padon. Minhyuk előre tudta, hogy nem ment igazából el - talán, csak mert nem is lett volna hova.

- Hyungwon - szólította meg, megérintve a srác vállát, mire az meglepetten nézett fel rá. - Juli nem gondolta komolyan, amit mondott. Tudod, milyenek a lányok... - kezdte, megpróbálva elereszteni egy mosolyt, ám a társa csak komor ábrázattal figyelte őt. Inkább leült mellé.

-  Nem kell vigasztalnod - felelte. Egy fokkal hangosabban beszélt, mint szokott, ám a normál hangerőtől továbbra is messze volt. - Tudom, hogy felesleges itt lennem. Hoseok erőltette a dolgot, én nem akartam. Még sosem énekeltem vagy rappeltem idegenek előtt...egyszerűen nem megy. Nem tudok fellépni.

Minhyuk komor arccal bámulta a kezét tördelő fiút. Az övéhez hasonlóan fekete haja majdhogynem a szemébe lógott, hosszú pillái pedig lefelé meredtek, ahogy gesztenyebarna íriszeivel a járdát mustrálta. Tökéletesen ovális arca kissé nyúzottnak tűnt, mintha csak keveset aludt volna az éjjel, nyurga testén pedig lógott a sötét póló, amit viselt. Egészen úgy festett, mint aki most lépett ki a Block B, Toy című dalának klipjéből - azzal az egy különbséggel, hogy ő nem mímelte a szomorú tekintet, s még smink sem volt rajta. Minhyuk nem is tudta, látott-e már valaha ilyen szép embert. S ahogy elkalandoztak a gondolatai, nem bírta megállni, hogy most azonnal feltegye a kérdést:

- Te is modell vagy? - Nem viccnek szánta, de azért örült, hogy ebben pillanatban Hyungwon elnevette magát, s végre a szemeibe nézett.

- Nem. Ajánlották már, de...

- De túl félénk vagy - egészítette ki.

A társa elhúzta a száját. - Mondjuk inkább úgy, hogy ideges leszek, ha sok ember néz.

- Ezen lehet segíteni - mosolyodott el Minhyuk kedvesen. - Figyelj, biztos, hogy egy kicsit mindegyikőnknek lámpaláza van... Jó, Hoseok-nak talán nincs - tette hozzá elgondolkodva. - A lényeg, hogy én is félek. Félek, de tudom, ha ezt megcsináljuk, nagyon büszkének fogjuk majd érezni magunkat, eredménytől függetlenül. Gondolj csak bele, ahogy ott állsz a színpadon, mint egy igazi K-pop idol. Itt a lehetőség. Mutassuk meg, hogy képesek vagyunk ezt megcsinálni. - Ekkor szinte nem is figyelt rá, de megfogta a mellette ülő kezét. - Majd segítjük egymást. Erre való egy csapat.

Hyungwon tágra nyílt pupillákkal pislogott rá. Dús ajkait elnyitotta egymástól, s úgy tűnt, valami jelentőségteljeset készül épp mondani - csakhogy ebben a pillanatban Jooheon hangja hallatszott a hátuk mögül.

- Jaaaaaj! - nyávogta a fiú, mire Minhyuk elvörösödve kapta el a kezét Hyungwon-tól. Mikor megfordult, látta, hogy mind az öt fiú, s a húga is ott áll mögöttük, a kerítés másik oldalán lesve át. Kedve támadt lefejelni a pad támláját.

- Ti meg mióta vagytok itt? - tette fel a kérdést.

- Nem régóta. Csak gondoltuk, utánatok jövünk, hogy visszarángassunk titeket, de úgy tűnik, nem kell - felelte Hoseok, miközben kacsintott egyet. - Amúgy ari volt, amit mondtál. 

- Mármint  erről a csapat dologról - tette gyorsan hozzá Changkyun. 

- Kösz - felelte Minhyuk, furcsán ejtve ki a szót.

- Hyungwon! - Juli szólt hirtelen a fiúhoz, mire az kérdőn nézett felé. - Sajnálom. Nagyon sajnálom az előbbi viselkedésemet. Csak elkapott a hév, és...

- Semmi gond - vágott a szavába, mire mintha mindenki kicsit meglepődött volna. - Megértem. Megbocsájtok.

 A lány szőkés-vöröses hajának végét tekergette, s szája szélét rágcsálta. Minhyuk tudta, hogy a testvére csak akkor csinálja ezt, ha nagyon izgul. - Akkor...fellépsz te is, ugye?

Mindenki Hyungwon-ra vezette a tekintetét: Közhelyesen szólva, az idő mintha egy pillanatra megállt volna. A fiú pusztán sóhajtott. - Igen.

A válasz hallatán Minhyuk megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, s tudta, hogy bizonyára a többiek - legfőképp a húga - is hasonlóan cselekednek.

- Nos akkor - hallatta ünnepélyesen Hoseok - folytassuk is, amit abbahagytunk, mert nyolcra egy buliba vagyok hivatalos. - Ekkor mindenki döbbenten meredt rá, ám ő csupán elnevette magát. - Csak vicceltem. De azért tényleg menjünk vissza. Kezd hideg lenni - tette hozzá, megborzongva a nyári körülbelül harminc fokban. Minhyuk igazán nem értette ezt a srácot.