The rapist // epilógus

Napokkal később

Drága Namjoon!

Sajnálom, hogy csak most válaszolok a leveledre. Egy időre elvesztettem az emlékeimet, így fogalmam sem volt, mi történt velem, ám pár hónap múlva eljött hozzám Taehyung, aki mindent elmagyarázott, és segített emlékeznem. Borzalmas volt megtudni az igazságot, és néha úgy éreztem, megőrülök… De azt hiszem, most, hogy végre mindent tudok, kezdek jobban lenni. Ahogy írtad, Taehyung tényleg csodálatos. Sajnálom, hogy nem mondtam eddig, de szeretem őt, és ő is engem. Nem sokára kiengednek az intézetből, ahol most vagyok, és ismét hozzá fogok költözni. Párszor majd meglátogathatnál minket. Nagyon hiányzol, és alig várom, hogy találkozzunk.

Barátod,

Jungkook.

Ui.: Remélem, jól sikerült az érettségid. J

Ahogy Jungkook befejezi a levelet, ajtónyitódást hall a szobája sarka felől. Először azt hiszi, Taehyung az, ám mikor felnéz, s megpillantja a küszöbön álldogáló jövevényt, akaratlanul is kissé eltátja a száját meglepettségében.

-        –  Hoseok – hallatja, majd némi hezitálás után hozzáteszi:– Gyere beljebb!

Hoseoknak egy halvány mosoly terül szét hosszúkás arcán, ahogy bebattyog a helyiségbe. Nem ül le.

-        – Csak bocsánatot akartam kérni amiatt, ami pár napja történt köztünk – mondja. Úgy hangzik, mintha már rég begyakorolta volna ezeket a szavakat. – El kellett volna mondanom, ki vagyok valójában.

Jungkook somolyogva süti le a tekintetét, majd néz fel újra a fiúra. Szégyelli magát, ha a veszekedésükre gondol; most is zavarban van, s kerekesszéke karfáját szorongatja, ahogy megszólal. – Én is sajnálom. Már mondani akartam, csak… Nem tudtam, miként tehetném ezt meg.

Hoseok vigyora ugyanolyan zavart, mint társáé. – Tudom. Tegnap összefutottam Taehyunggal a folyosón, és ezt is megemlítette.

-        –  Oh. – Kook összeszorítja az ajkait. – Szóval, beszéltél Taehyunggal.

-        –  Igen. Mondta, hogy már minden eszedbe jutott a múltadból, és kezdesz rendbe jönni.

-      –   Kezdek – ismételi, s érzi, hangja kissé szomorkásabbnak tűnik a kelleténél.

Hoseok megrázza a fejét, s egy sóhajtást követően leül Jungkook ágyára. Belenéz a fiú szemeibe.

-      –   Emlékszel, mikor arról kérdeztél, hogy éreztem-e már úgy, hogy mindent képes lennék odaadni egy másik emberért? – kérdi, nyíltan őszinte tekintettel.

– Azt…azt hiszem.

-      –   Akkor csak annyit feleltem „talán”, de az igazság az, hogy én tényleg mindent odaadtam egy másik emberért.

Jungkooknak rossz érzése támad. – Yoongi?

– Eltaláltad.  – Hoseok ismét elmosolyodik, ám most kissé keserűen. – És ez volt az én vesztem. Bipoláris vagyok, és az a kicsapongó érzelemáradat, amit folyton rázúdítottam Yoongira, kicsit sok volt neki. Nem tudta kezelni. És mikor elhagyott, én…

-       –  Megpróbáltál öngyilkos lenni – rakja össze Jungkook a történetet.

-        –  Igen – helyesel, majd egy kis színt csempészve a hangjába, folytatja: - Taehyung és te viszont nem ilyenek vagytok. Ti tudjátok kezelni egymást, sőt, ezt nagyon is jól csináljátok. Segítetek egymásnak, és mindketten rendbe fogtok jönni. Ebben biztos vagyok.

Jungkook elgondolkodva a fiú szavain, hálásan bólint. – Köszönöm. Mindent köszönök, igazából – vallja be. – Valójában, a legtöbbször sikerült feldobnod az itt töltött napjaimat, és néha kizökkentened a szörnyű gondolataimból.

Úgy tűnik, Hoseok felelni készül, ám ebben a percben újabb vendég érkezik: Ezúttal valóban Taehyung toppan be a szobába.

-        –  Szia, Kookie! – Ekkor veszi észre, hogy barátja nem egyedül van. Egy pillanatra megtorpan. – Oh, és szia, Hoseok!

-        –  Szia – neveti el magát az utóbb említett, majd várakozás nélkül feláll az ágy matracáról. – Nem zavarlak titeket - mondja, ahogy az ajtó felé indul. A küszöbről még egyet kedvesen biccent Jungkooknak. – Még beszélünk!

Taehyung mosolyogva néz a távozó srác után, majd elindul szerelme felé.

 – Hogy vagy? – kérdi, ám választ nem kap.

Mikor elég közel ér Jungkookhoz, a fiú megragadja a karját, s lehúzza magához, egy édes csókba hívva őt. Csak néhány napja történt, hogy hosszú idő után végre ismét megcsókolták egymást, ám Kook úgy véli, ez az érzés nem is lehetne természetesebb. Taehyung ajkai az ajkán, ujjai a hajában, s az, ahogy társának hosszú pillái csiklandozzák arcát, egyfajta megnyugvást kelt benne; mintha ezekben a pillanatokban tényleg minden jó lenne, mintha vérző, sérült szíveik is gyógyulásnak indulnának, akárhányszor ilyen közel merészkednek a másikhoz. Persze, sosem tarthat túl sokáig ez a néhány másodperc. Taehyung egyértelműen nincs jól, s még valószínűleg érzékeny a testi érintésekre, Jungkook pedig ezt tökéletesen tiszteletben tartja. Olyan óvatosan bánik Taehyunggal, mint egy törött szárnyú pillangóval, s tudja, ez a gyengédség nagyon is kölcsönös. Talán egyszer majd ismét képesek lesznek igazán megérinteni egymást.

-      –   Öt nap – suttogja Taehyung a másik fiú ajkaira. – Öt nap és kijöhetsz.

 –  Öt nap és kezdődhet a tolószékkel balfaszkodás a nyílt utcákon – feleli erre, szórakozottan sóhajtva.

Taehyung elneveti magát, miközben felegyenesedik. – Majd segítek.

Jungkooknak széles mosoly terül el az arcán. Kivételesen örül az ajánlatnak.

-------------------------------------------

Huh. :D Happy end but in real life. Remélem meg vagytok elégedve a befejezéssel. <3 

Iratkozzatok fel a blogra, vagy lépjetek be a blog facebook csoportjába, hogy mindig értesülhessetek az új történetekről: 

https://www.facebook.com/groups/1979819088974949/
És ha tetszett a rész, ne felejtsetek el hagyni egy kommentet! Nagyon sokat jelentene nekem. :)