Angelic Humans // 12/1.
"Ó, mit nékem a hiúság, gyermek? Te vagy a legszebb, a legcsodásabb halandó mind közül. Megmentesz, pedig nem is tudsz róla.
A szívemet már nem szövi tövis, csak rózsa.
Mert mostan belédszereték."
A szívemet már nem szövi tövis, csak rózsa.
Mert mostan belédszereték."
- Nem hiszem el, hogy nincs egy hátsó kijárat ebben az épületben! - rázta a fejét Bernice erőtlenül, de igazából már mindegy volt. Szinte meg sem lepődött azon, hogy ismét bennragadt valahol a hat fiúval.
- Volt, de mivel a másik házat rögtön ennek a valagába kellett építtetni, befalazták - magyarázta Namjoon bosszúsan. Szemei alatt sötét karikák húzódtak, haja csapzott volt az esőtől, és látszott rajta, hogy nagyon elfáradt. Mégis, Ő tűrtőztette magát a legjobban.
Ahogy Nice ránézett, akarata ellenére is megakadt a szeme az arcán. Olyan volt mint egy lágy vonásokkal, gondosan megfestett kép, amin a legfehérebb fények, s a legfeketébb árnyékok játszadoznak. Olyan volt, mint Sebastian a Végzet Ereklyéiből. Kicsit sem hasonlít egy angyalra, gondolta a lány, az angyalok színesek, és ragyognak, mint Taehyung... Namjoon egyáltalán nem ragyogott, mégis, Bernice valamiért, -ahogy ott ült a táncterem egyik sarkában, lábait átkulcsolva - egyre szebb, és kellemesebb látványnak tartotta Őt.
Ez megrémisztette. Gyorsan el is kapta a tekintetét, s a mobillal a kezében fel-alá járkáló Jin-t kezdte bámulni.
Ahogy Nice ránézett, akarata ellenére is megakadt a szeme az arcán. Olyan volt mint egy lágy vonásokkal, gondosan megfestett kép, amin a legfehérebb fények, s a legfeketébb árnyékok játszadoznak. Olyan volt, mint Sebastian a Végzet Ereklyéiből. Kicsit sem hasonlít egy angyalra, gondolta a lány, az angyalok színesek, és ragyognak, mint Taehyung... Namjoon egyáltalán nem ragyogott, mégis, Bernice valamiért, -ahogy ott ült a táncterem egyik sarkában, lábait átkulcsolva - egyre szebb, és kellemesebb látványnak tartotta Őt.
Ez megrémisztette. Gyorsan el is kapta a tekintetét, s a mobillal a kezében fel-alá járkáló Jin-t kezdte bámulni.
Tudta, hogy a srác épp a tűzoltókat hívja, hogy szabadítsák végre ki őket, de ha a szavaiból nem is, a hangneméből, és az arckifejezéséből ítélve, a lány nem számított semmi biztatóra. Ekkora viharban nyilván nem pár beszorult hülyegyerekre fog koncentrálódni a figyelem. Biztosan történtek nagyobb balesetek is.
Nice hátrahajtotta a fejét. Arra gondolt, legalább Jimin - ha nem is általuk -, de előkerült, és jól van. Na meg, lényegében Ők is jól voltak, még akkor is, ha értelmetlen volt a ma éjszakai minden cselekedetük.
_____________________
- Hihetetlen, hogy meglett Jimin - mondta Jungkook, csakhogy megtörje a közte, és Taehyung közt kialakult csendet.
- Az - motyogta Tae, aztán lassan a fiúra emelte a tekintetét. Eper színű haja tökéletes keretet adott ovális arcának, és kiemelte ajka pirosságát. Úgy festett, mint a legszebb alkony.
Nem is emberi szépség ez, gondolta Jungkook, ahogy görcsbe rándult a gyomra.
Nem is emberi szépség ez, gondolta Jungkook, ahogy görcsbe rándult a gyomra.
- Jól van a lábad? - kérdezte Taehyung. Ismét. Kook számításai szerint úgy századszorra tehette fel a kérdést a nap folyamán. Persze, nem mintha ez zavarta volna. Boldog volt, hogy így törődik vele a barátja - azért meglepő az nem volt. Tae mindig is ilyen volt. Ilyen...szerethető.
- Igen. Már sokkal jobban, szerintem csak meghúzódott, vagy valami.
Taehyung elmosolyodott, majd gyerekesen végigsimított Jungkook tarkóján. - Mindig legyél egészséges, Jungkookie - hallatta. A fiú tudta, miért mondja ezt. Tae nagymamája, és édesanyja is betegségben halt meg. Hogy pontosan miben, azt Kook nem tudta. A barátja nem igazán beszélt erről.
Ekkor, nem tudta miért, talán az egész helyzetük furcsaságától - hogy ott ültek a táncteremben az éjszaka közepén, miközben kint tombolt a vihar -, vagy a fáradtságtól, de Jungkook-nak könny szökött a szemébe.
Taehyung előtt sosem szégyellt sírni, viszont most kellemetlenül érezte magát. Elkapta a fejét, és inkább a terem különböző szegleteiben lévő hyungokat kezdte figyelni.
Aztán Taehyung átölelte.
Kook megborzongott a hirtelenségtől - na meg a fiú közelségétől. Ilyet is szokott csinálni Tae, de nem gondolta volna, hogy Bernice közelében is megteszi - már pedig a lány ott ült a szoba túlsó végében, és Namjoon hyunggal beszélgetett.
- Ezt most miért kapom? - pillantott kíváncsian a fejét a vállán nyugtató, piros hajú fiúra.
- Csak úgy - válaszolta egyszerűen. Majd felnézett Jungkook-ra azzal a természetfelettien smaragd szemeivel. Olyan ártatlannak, és gyönyörűnek tűnt. Sebezhetőnek, mégis határozottnak. Csodálatos volt. - Jungkookie - szólt, pár másodperc elteltével.
- Huh? - "kérdezte". Zavarában ennyire telt tőle.
- Megakarlak csókolni - jelentette ki Taehyung, merő egyszerűséggel.
Kook-nak erre kihagyott egyet a szíve. Azt hitte rosszul hall. - Hogy...mi? - motyogta. Érezte, ahogy tetőtől talpig elvörösödik.
- Komolyan. Te...nem? - egyenesedett ki Taehyung, és mélyen Jungkook íriszeibe bámult.
A fiú azt sem tudta meg tud-e szólalni. Hihetetlenül kiszáradt a szája, és a szíve elzárta a torkát.- De...de igen - hallatta végül nagy nehezen. - De, mi van Bernice-szel?
Tae beharapta az ajkait - csak úgy, formalitásból. Ő látszólag egyáltalán nem volt zavarban. Megvonta a vállát. - Talán mégsem Ő a megfelelő ember számomra. És én sem számára - bökött Bernice és Namjoon felé. - Kookie, szeretsz? Mert én, szerintem szeretlek. Legalább is, általában azokat az embereket akarom kényszeresen megcsókolni, akiket szeretek... - mondta azzal a kisgyerekekre jellemző őszinteséggel.
Jungkook képtelen volt elmosolyodni, pedig tényleg elszeretett volna. Hevesen kalapált a szíve, és hirtelen az összes fáradság, s minden más is kiment a fejéből. Összeszorította a fogait. - Tae, persze, hogy szeretlek. Amióta beköltöztél abba a rohadt lakásba, szeretlek - suttogta el-elcsukló hangon.
A másik fiú mosolyra görbítette a száját. - Akkor megcsókolhatlak?
Jungkook nem szólt semmit. Aprót bólintott.
Lehunyta a szemét, és nem foglalkozott semmivel. Azzal sem, hogy bárki megláthatja őket, azzal sem, hogy mindketten ázottak, és jelenleg be vannak ragadva egy épületbe. Mindez még inkább el is illant, amikor megérezte Taehyung kezét az arcán, és ajkait az ajkán.
Olyan puha csók volt, mintha csak selyem simogatná. Visszacsókolt, ügyetlenül, és túlságosan zártan, de ez nem számított. Csak a pillanat, meg az, amit Tae mondott.
Lehunyta a szemét, és nem foglalkozott semmivel. Azzal sem, hogy bárki megláthatja őket, azzal sem, hogy mindketten ázottak, és jelenleg be vannak ragadva egy épületbe. Mindez még inkább el is illant, amikor megérezte Taehyung kezét az arcán, és ajkait az ajkán.
Olyan puha csók volt, mintha csak selyem simogatná. Visszacsókolt, ügyetlenül, és túlságosan zártan, de ez nem számított. Csak a pillanat, meg az, amit Tae mondott.
Hogy szereti.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése