Angelic Humans // 3.

"Ha nem önlelné a hajkoronád átokos koszorúmit tennél ezen a világoneltűnne a mélabú?"" Csupán kitépném a szívem, és odaadnám valaki kezébe, hogy véres ujjaival a mellkasához vegye, s egyként dobbanjon a kettő."
Bernicenek fogalma sem volt mit várt, de azt biztosan nem, hogy Fletcher majd a képébe röhög.
Márpedig pontosan ez történt, miután előadta a történteket (finomított változatban).
- Jaj, ne már, Nice' - szólt a férfi, miután alábbhagyott a nevetése. - Most komolyan, hányszor játszottad már el ezt? "Jaj megtaláltam az angyalom, láttam bemenni Tescoba! Aztán megnéztem közelebbről, és kiderült hogy egy festett hajú negyvenes nő." - Hangját gúnyosan elvékonyítva beszélt.
- Az egyszeri eset volt! - vágott vissza a lány, sértődötten.
- Na és mi van azzal, amikor két éve az egyik olvasód úgy tett, mintha Ő lenne a te barna hajú, vörös herceged, aztán majdnem lenyúlta a telefonod?
- Ó, fogd be! Elég! Azok csak gyerekes hülyeségek voltak! De Ő tényleg lehet, hogy Ő. Pont úgy néz ki mint a történetben az angyal.
- A történetben az angyal lány volt - jegyezte meg Fletcher.
- Az angyaloknak nincsen neme!
A férfi a plafonra emelte a tekintetét. - Csak arra kérlek Nice, ne legyél naiv. Tudom, hogy nagyon szeretnéd megtalálni a nagy Őt, de nem láthatod minden fűben-fában...
- Én nem is. Csak mindenkinek adok egy esélyt.
- Lehet nem kéne.
- Miért? Abból mi baj származhat?
- Ó, mi baj származhat? -sóhajtott fel felszínesen a menedzser. - Ezt mondtad akkor is, amikor...
- Nem akarom hallani! -Bernice összefonta maga előtt a karjait. - Holnap elmegyek erre a címre, és kész. Csak egy táncot kell megnéznem. Ha meg valami nincs rendjén lelépek. Nem vagyok hülye.
- Pontosan miért is kell neked megnézned a táncukat? - dörzsölte meg a halántékát a férfi, úgy, mint akinek elege van már ebből a beszélgetésből.
- Mert részt vesznek egy internetes versenyen, ahova random emberek véleménye szükséges - vágta rá határozottan. Vagyvalami ilyesmi...-tette hozzá, ám csupán magában.
- És ahhoz miért kell odamenned? Ha az interneten van, miért nem elég, hogy az interneten megnézd?
Bernice megvakarta a fejét. Erre Ő is kíváncsi lett volna.
- Csak bízz bennem, ok?
Fletcher látványosan a tenyerébe temette az arcát. - Nem érdekel holnap délután mit csinálsz, de ha a fesztiválra nem jössz vissza élve, kinyírlak - közölte.
A lány nem jegyezte meg mekkora ellentmondást engedett most ki száján a férfi. Csupán elégedetten, bár kissé kínosan érezve magát, fordult a fürdőszoba felé.
▽△▽
Mert a Szív Azt Akarja Amit Akar - olvasta le Bernice  a könyv címét a plakátról.
A leendő könyvfesztivál hatalmas területén állt a pár méterrel az övé mellett lévő stand oldalán kifesztített, könyvet bemutató plakátot mustrálva.
Mindegyik stand mellett állt egy ilyen, és most sorra megnézte őket.
Fogalma sem volt, miért kellett neki jelen lennie azon kívül, hogy megmutatták a helyszínt. Más írókat jóformán nem is látott.
Most a nagy, füves tér közepe felé fordult, és a színpadot kezdte bámulni, amin éppen az utolsó munkálatokat végezték.
Bár volt még egy színpad, az meglehetősen kisebb volt...és barátságosabb.
Arra gondolt, hogy pár nap múlva Ő ezen az otrombán nagy emelvényen fog állni. Hiszen, a fesztivál két részből épült fel. Szerdától szerdáig tartott, és mindig más írók voltak jelen. Azoknak is az egyik fele a standjánál ült és dedikált, a másik pedig sorban, egymás után - hírnévtől függően- vagy az egyik, vagy a másik  emelvényen prédikált a szerzeményeiről, vagy épp az olvasói kérdésekre válaszolt.
Bernice-nek kétszer is megkellett fordulnia itt - egyszer szerdán, azaz másnap, amikor dedikált, egyszer pedig pénteken, amikor "dumált".
A telefonjára pillantott. 13:23 - olvasta le a képernyőjéről.
Türelmetlenül pillntott a távolabb álló Fletcherre, aki épp a fontoskodó menedzser szerepét játszotta.
Odalépett hozzá.
- Fletch, én megyek. Háromra kell odaérnem a...találkozóra, és előtte még szeretnék ebédelni is - súgta.
A férfi csak egy futó pillanatra nézett rá, jelezve, hogy hallotta, aztán már újra bele is merült a pólós, kopasz emberrel való beszélgetésbe, akiről Bernice-nek fogalma sem volt, hogy a rendezvényszervező, esetleg szintén egy "menedzser", azaz képviselő lehetett e.
Annyira azért nem érdekelte, hogy kiderítse. Könnyed léptekkel sétált el.
△▽△
Bár a város teljesen más, a taxik épp ugyanolyanok, mint New York-ban - állapította meg a lány, miközben az autóban ülve nézelődött kifelé az ablakon.
Ez a jó a taxikban - gondolta. - Elmondod a címet a sofőrnek, és minden kérdés nélkül odavisz - már amennyiben jól megvan fizetve.
Mikor kiszállt az kocsiból, és odaadta a kormánynál ülőnek a már emlegetett pénzt, dzsekijét összehúzva magán torpant meg a járdán.
Néhány barnára festett tömbházat látott maga előtt, amik épp elég lehangolóan hatottak az út mellé ültetett virágzó fák mellett.
Forgalom sem nagyon volt, bizonyára ez nem túl népszerű környék - állapította meg a lány.
Amint előhúzta a papírt a zsebéből, és egyeztette a címet, rájött, hogy pontosan azelőtt az épület előtt áll, ahová bekéne mennie.
Egy pillanat alatt eluralkodott rajta a pánik.
Mit csinál itt? Idegenekkel készül találkozni egy idegen városban...sőt egy idegen országban! Ha elrabolják, és eladják szervkereskedőknek senki sem fogja tudni nyomonkövetni! Ha most elfutna...
De nem tudta végiggondolni mi lenne, ha elfutna.
Az épület üvegajtaja kinyílt, és egy magas, karcsú alak lépett ki rajta.
Fekete melegítőt viselt, és kapucniját a fejébe húzta, de azért így is látszott a szeméből sütő zöld ragyogás.
Taehyung.
- Milyen pontos vagy - mosolygott Bernice-re, nem egészen ezekkel a szavakkal élve, de a lány feltételezte, hogy ezt akarta mondani.
Hevesen dobogó szívvel lépkedett fel azon a pár lépcsőn, ami elválasztotta őket. A pánik helyét az izgalom vette át ahogy ráhullt, mint egy lepel - nagyrészt a fiú látványától.
Kicsit úgy érezte, mintha egy randin venne részt, ahogy Taehyung bevezette az épületbe, miközben udvariasan megdicsérte a haját - ami egyébként össze-vissza állt, mert szétfújta a szél.
Egy közepes hosszúságú folyosón baktattak végig, amit jobbról, balról, ajtók határoltak. Közben egyikük sem szólt. Akár kínos is lehetett volna a csend, meg az, hogy hallották a saját koppanó lépteiket az üres helységben, de Bernice némán magára parancsolt, hogy ne feszengjen. Csak sodródj az árral - mondogatta.
A fiú jobbról az ötödik nyílászáró előtt állt meg. Szeme sarkából a lányra nézett egy futó pillanatra.
Aztán lenyomta a kilincset.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Siket szerelem // Chanbaek

kill our way to heaven // vminkook

Üdvözöllek a blogon! ♡