Angelic Humans // 4.

"Nem félsz, hogy egy idő után eldobnák a szíved, tested tündöklő íve nem rándulna e görcsbe, Isten szolgája?""Ó ostoba fiú, ki nem érti az átok súlyát, megérné, ha a világ legmélyebb szakadékába hajítanák is."

Fogalma sem volt miért érzett csalódottságot megkönnyebbülés helyett Bernice, mikor Taehyung szélesre tárta az ajtót, és megpillantotta a tánctermet.

Ezek szerint igazat mondott - gondolta a lány. - Tényleg egy táncot kell megnéznem.

Ahogy belépett a terembe, alaposan körülnézett. A falakat ember méretű tükrök borították két oldalról, szemben viszont csupasz, fehér színűre festették. A padlót fakó parketta borította, ami a használattól igen csak megkarcosodott, az ajtókeret fölé - amin beléptek - villogó neonfelirat díszelgett, maga a szoba pedig meglehetősen nagy volt. Ahhoz mindenképpen elég nagy, hogy egy rakás melegítőbe öltözött fiú ordibálva rohangáljon benne. Márpedig pontosan ez volt a szituáció.

A lánynak selytése nem volt mi a jó istent csináltak azok a srácok az odáig, de amint megjelent, oldalán Taehyung-gal, azonnal megtorpantak, és odakapták a fejüket. 
Először a hajkoronáik tűntek fel neki. Majdnem mindegyiknek valamilyen extrém színűre volt festve, bár a frizurájuk nem sokban különbözött. Nem tehetett róla, de leginkább életnagyságú fagyi gombócokra emlékeztették lányt.

Azt pedig ugyan megfogatta, hogy egy pillanatig sem fogja kínosan érezni magát, de akarata ellenére is érezte, hogy egy szempillantás alatt pír szökik az arcába, az egyenesen rámeredő szempároktól. Inkább gyorsan megszámolta a fiúkat, elterelve a figyelmét a zavart helyzetről. Hatan voltak. Taehyungot is belevéve, összesen heten.

Az angyalfiú - ahogy időközben Bernice elnevezte magában - a társaihoz fordult, és széles gesztusokkal kezdett koreaiul magyarázni, közben folyamatosan a lányra mutogatva. Nyilván épp bemutatta nekik. Aztán, angolul szólalt meg, Bernice-hez intézve a szavait: - Ők a barátaim, akiket mondtam - közölte.

Ekkor pedig mind a hét fiú felsorakozott, és meghajoltak - ahogy Fletcher szólítaná - Nice előtt. A lány nem értette Taehyung miért állt be közéjük - hiszen Ő már egyszer köszönt neki - de nem firtatta, épp elég különlegesen és zavarban érezte magát az egysoros vonalban előtte álló idegen fiúktól. Összetette a két kezét, és Ő is meghajolt.

- Sziasztok, Bernice vagyok - mondta, a lehető legtermészetesebben mosolyogva, mikor újra kiegyenesedett.

- Szia, én Hoseok vagyok. - A lány először azt sem tudta ki szólt hozzá ilyen hevesen, de legnagyobb szerencséjére jó irányba kapta a fejét, s így már tudta, hogy a bal szélen álló srác volt az. Az első, amit észrevett rajta, az a szinte már természetellenesen hosszú arca volt, hajának kivételesen természetes barna színe, csak a második. Bernice bólintott. Nem gondolta, hogy megtudja jegyezni a nevét, így magában "lófejűnek" keresztelte Hoseok-ot, ami valljuk be, még Ő is tudta, hogy durva a részéről.

A következő emberkére nézett. Neki világoszöldre festették a haját, és valamivel alacsonyabb volt a mellette állónál. 
Ami az arcát illeti, egészen elragadó is lehetett volna, ha nem néz úgy a lányra, mint valami nem kívánatos kártevőre a zöldséges kertben. - Yoongi - biccentett a fiú. Nem törte magát az angol bemutatkozással. Bernice legszívesebben vágott volna egy grimaszt, de helyette csak mosolyogva továbbvezette a tekintetét.

- Jeon Jeong Guk, de szólíts Jungkook-nak - mondta a következő, fekete frizurájú srác. Kedves arca volt, a lányt leginkább egy mesebeli nyuszira emlékeztette. Azt viszont nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy olyan közel áll a mellette helyezkedő Taehyung-hoz mintha csak egybe lennének nőve.

- Már ismersz én - hallatta ekkor az emlegetett angyalfiú, valószínűleg azt akarva közölni, hogy "engem már ismersz". Bernice szívesen elidőzött volna rajta, hogy alámerülhessen abban a feneketlenül ragyogó szemeiben, de az illem azt diktálta, hogy inkább a bal oldalán álló egyénre koncentráljon.

Mint kiderült, a srácot Jiminnek hívják. Bernice úgy gondolta, máskor is könnyen felismerné a narancssárga fürtjeiről,  a szív formájú fejéről, meg a döglesztő mosolyáról amitől biztosan elalélt volna, ha nem lenne belezúgva száz százalékosan Taehyung-ba.

Ezután egy festett szőke srác következett, aki 'Jin'-ként mutatkozott be. A lány úgy gondolta, Jin-nek tipikusan olyan arca van, aki ha színész lenne, halálos drámává tudná változtatni bármelyik vígjátékot. A nevéről meg, nos,  az Aladin című mese jutott eszébe.

Végül, az utolsó fiúra nézett.

És - biztosan annak tudható be, hogy eddig rá sem pillantott -, de meglepődött.

Ez a fiú különbözött a többiektől - nem úgy mint Taehyung, ragyogva tűnt ki, csupán...különbözött. Karakteres volt, talán még a bőre is egy árnyalattal sötétebb, ráadásul rózsaszín baseball sapkát viselt, vastag keretes szemüveget, meg farmert hózentrógerrel, ami alá egy nagy, szürke pólót vett. Nice legszívesebben azonnal elküldte volna egy divatszakértőhöz.

 Mikor feleszmélt a döbbenetéből, rájött, hogy a srác beszél is hozzá.

- Örülök a találkozásnak Bernice, az én nevem NamJoon és ellentétben velük, én beszélek angolul - mutatkozott be. Az ember azt mondaná, tekintélyt parancsoló volt a hangja, de nem volt az. Valami más sütött belőle - mindenesetre akármi is volt az, nem illett a pink sapkájához.

- Értem - bólintott Nice, és nagyon remélte, hogy a továbbra is ott lévő mosoly az arcán nem túl rémisztő. Hajlamos volt rá. - Szóval - miért is vagyok itt, akarta mondani. - Mi lenne a feladatom? - kérdezte inkább.

- Nézni minket - szólalt meg Taehyung. Úgy tűnt, komolyan is gondolta.

Bár a fiú olyan gyönyörű volt, hogy képtelenség lett volna rá csúnyán nézni, Bernice azért örült volna, ha egy nyelvet beszélnek.

- Úgy értem...- kezdte, de valaki félbeszakította.

NamJoon volt az. Az Ő nevét megjegyezte a lány. - Ne haragudj, biztos nem érted egyáltalán milyen okból is rángattunk ide - kedvesen beszélt. Bizonyos körülmények közt úgy tűnhetett volna, hivatalosan, de nem. Csupán kedvesen. - Nem tudom hallottál e róla, Koreában ilyenkor szokták megrendezni a nemzetközi K-pop tánc...nos,tulajdonképpen  versenyt. A lényege, hogy a csapatoknak nyolc héten keresztül, minden héten fel kell tölteniük a verseny hivatalos oldalára egy videót, amin a saját koreográfiájukat mutatják be egy ismert, hazai K-pop dalra. Az emberek interneten keresztül szavazhatnak a csapatokra, de legjobban a szakmai zsűri véleménye számít. Emellett, hogy ne csak egy generációról szóljon ez az egész, a csapatoknak minden alkalommal szükségük van egy emberre, mindig más korosztályból, aki véleményezi őket. Ez az ember nem lehet ismerős vagy családtag, és kiszabás, hogy személyesen, élőben kell megnéznie a felkért csapat koreográfiáját, aztán ezt követően a videó végén reagálni rá, így elkerülhetőek a csalások. Ez a vélemény is sokat számít. Ez a 4. hét, és nekünk még hiányzik a tizenhat, és huszonöt év közti vélemény. Ezért kért fel téged Tae' - fejezte be.

- Á! Így már értem - Bernice valóban örült, hogy végre értelmet nyert az ittléte. - Nos, rendben. Megteszem.

- Nagyszerű - mosolyodott el NamJoon. - Légy szíves állj oda - mutatott a terem túlsó végébe.

Nice odasétált, és megállt a felállított kamera mellett, amin még az undok képű, zöld hajú srác ügyködött valamit.

Kérésre Bernice bemutatkozott a felvétel elején, ezzel bizonyítva a kezdetektől való jelenlétét, és meggyőzve mindenkit, hogy csak most ismerte meg a csapatot - még csak nem is idevalósi.

Ezt követően a fiúk ismét felsorakoztak, majd kórusban mondtak valamit a kamerába.

Aztán elindult a zene.

A lány sosem hallgatott K-pop-ot, így szokatlan volt neki a szám. Angol és koreai nyelv, ének és rap vegyesen volt benne.

Próbált nem a dalra koncentrálni, hanem csupán a táncoló srácokra, de lehetetlen volt. A zene és a tánc szinte egybeforrt. A fiúk tökéletes összhangban mozogtak, mégsem tűnt úgy mintha erőltetett lenne. Egy idősebb egyén talán azt mondta volna "idióta", de Bernice egyáltalán nem látta annak a mozdulatokat. A tánc inkább a fiatalokra jellemző könnyed őszinteségről árulkodott - és bár csak néhány részt értett meg a zenéből, olyanokat, amik az oktatási rendszeren gúnyolódnak, tökéletesen passzolt a koreográfiával.

Az első perc leteltével aztán Nice egyenként kezdte szemlélni a fiúkat - ami azt jelentette, hogy átfuttatta rajtuk a tekintetét, aztán mikor meglátta Taehyungot, leplezetlenül kezdte bámulni. Tánc közben a fejéről leesett a csuklya, így pirosas haja össze-vissza csapongott. A lány éppen azon kezdett el rágódni, ilyen csodálatos külsővel, nem e féltékenyek rá a többiek, vagy, ez esetleg csak a nőnemű egyedeknél módi, amikor a srácok helyet váltottak.

Most a Hoseok, azaz, ahogy Bernice hívja, a lófejű került legelőre, a narancssárga hajút váltva. Taehyung helyére a nyuszikákra emlékeztető Jungkook állt (ugrott), miközben összemosolyogtak egymással.

Nice-nak akaratlanul is megrándult egy arcizma, és láthatatlan villámokat kezdett szórni Junkook felé. Aztán elszégyellte magát. "Ne gondolkodj már úgy mint egy agyatlan csitri, azokból a borzalmas könyvekből, amiket 14 évesen olvastál. Ők itt mind Taebae barátai. És te ki vagy? Senki... " - gondolta. " Persze, ha minden jól megy, ez nem sokára változni fog" - tette hozzá.

A szám váltakozó ritmusán már lehetett érezni a végét - így is lett.

A zene véget ért, a fiúk pedig háttal állva fejezték be a koreográfiát.

Bernice hangosan kezdett el tapsolni, aztán észrevette, hogy a srácok a kamera felé intenek neki, jelezvén, Ő jön.

A lány elé lépett a készüléknek, és csak remélni tudta, hogy nem lóg ki a fél feje a felvételről. A lehető legboldogabban, a lehető legjobbakat kezdte regélni, az imént látottakról. Végül azzal fejezte be, hogy bár nem ért a tánchoz különösképpen, ha pontokban értékelne, biztosan tizenegyest adna.

- Csodálatos vagy, köszönjük - jelentette ki Hoseok erős akcentussal, meg furcsán viruló képpel, amint kikapcsolták a gépet. Ezután sorban érkeztek dicsőítő szavak a lányra, amitől ismét kezdett zavarba jönni.

- Csak azt mondtam, amit gondoltam - legyintett, aztán rájött, hogy ez roppant hülyén nézhet ki, szóval gyorsan abba is hagyta.

A hirtelen kialakult heves beszéd következtében Nice szinte nem is hallotta, amikor a Jin nevű fiú közölte -  úgy a semmibe -, hogy "mindjárt szomjan hal", csak azt látta, hogy elindul az ajtó felé. (Bernice korábban észrevette, hogy a folyosón áll egy ital automata, nyilván ahhoz tartott Jin.) Csakhogy az ajtó nem nyílt.

- Hé, srácok, ez megint beragadt - hallatta.

- Jaj, már megint - sóhajtott fel látványosan a lófejű Hoseok, majd fontoskodva Jin mellé lépett és teljes erejéből nekidőlt a nyílászárónak. Mikor nem történt semmi, újra próbálta.

Ezután minden nagyon lassan történt.

Az ajtó megremegett, majd kitárult, és a fiú kiesett rajta - ezzel párhuzamosan pedig mozdult az ajtókeret fölé erősített neonfelirat, hogy aztán  sorban elengedjék a zsinórok és  szikrázva csapódjon a földre, árammal végigfuttatott torlaszt állítva a kijárat elé.