Angelic Humans // 5.

"Fiú, van egy kérdésem. Sok halandó lesz az én szerelmesem, habár a magam szíve fakó kavics. Te szerelembe estél vélem?""Gyönyörű vagy angyal, szebbet még sosem láttam, de az én szívem már egyszer kitépték, és helyére töviseket rakának. Olyanokat, mik körülfonják a hajkoronádat."

Egy pillanatra mintha megállt volna az idő, és csak az egymásra meredő 8 szempár maradt.

Aztán, Bernice hallotta, ahogy a mellette álló Yoongi élesen beszívja a levegőt, majd a homlokára csap, elég bosszúsnak mutatva magát ahhoz, hogy hihető legyen, hogy valóban az is. - Hobi', te szerencsétlen idióta, mit csináltál?

A lány elhúzta a száját, ahogy az ajtó túloldalán álló kétségbeesett Hoseokra nézett. Egészen megsajnálta.

- Na jó - szólalt meg végül Namjoon. Teljesen nyugodtnak tűnt, amit Bernice megtudott érteni. Ilyen helyzetekben valakinek nyugodtnak is kell lennie. Ő is szívesen bevállalta volna ezt a pozíciót. - Hobi, hívj segítséget. Addig pedig, senki se menjen annak az izének az egy méteres körzetébe. Nem tűnik biztonságosnak - adta ki az utasításokat, mire a vezetékek hálózata közt lévő neonfelirat közelében álló Jin hátrált egy lépést. Nos, jól tette. Bár Nice nem igazán értett az ilyen dolgokhoz, az azért neki is leesett, hogy nem lenne szerencsés hozzáérni a szerencsétlenül leszakadt eszközhöz, ami a nyílászáró előtt feküdt keresztben.

A hosszú arcú srác kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán szótlanul be is csukta. Csupán bólintott, aztán elsietett.

Ezután egy pillanatra beállt a zavart, roppant kínos csend a táncteremben. Bernice is kezdte hülyén érezni magát, a fogadalma ellenére. Hogy beszorul egy rakás sráccal egy szobába, nem volt a terv része. Azért, azt persze nem bánta, hogy több időt kell eltöltenie Taehyung-gal.

Megköszörülte a torkát.-Akkor...gondolom, várunk - mondta, aztán leült a földre, hátát a tükörnek támasztva. A maradék hat srác előbb összenézett, aztán vállat vonva követték a példáját.

- Bernice, Tae mondja, hogy író vagy - szólította meg a jól kinéző, szív fejű srác - akinek a lány selytése szerint J betűvel kezdődik a neve - ezzel beszélgetést kezdeményezve. Nice szívesen kijavította volna a mondatát, ugyanis a 'mond' múlt idejű alakja helyett jelenidőt használt, de inkább nem tette. Végülis, Ő sem tudott koreaiul.

- Igen - bólintott inkább.

- És amúgy miért vagy itt? - kérdezte Jin, miközben kortyolt egyet a kezében tartott üvegből. Úgy látszik, valahonnan sikerült vizet szereznie.

- Gondolom, a könyvfesztiválra jött - jegyezte meg Namjoon.

Taehyung erre felkapta a fejét, és a saját nyelvén kérdezett valamit, mire a többiek pislogás nélkül meredtek rá.

- Igen Tae, létezik olyan, hogy könyvfesztivál - közölte Namjoon.

Bernice elnevette magát. - Amiatt jöttem, valóban.

- Akkor híres író...ömm, hogy mondják ezt? - fordult körbe segítségkérően Jimin.

- Lehetsz? - találgatott a lány.

- Igen, igen, arra gondoltam.

Nice megvakarta a fejét. - Nos... A hazámban elég sokan ismernek, és az egyik könyvem sok külföldi országban is elterjedt - felelte óvatosan, aztán végignézett az értetlen tekinteteken, és szórakozottan elmosolyodott. - Ebből semmit nem értettek, igaz? - fordult a mellette ülő Namjoon felé. Elvégre, csak Ő tudott normálisan angolul.

- Valószínüleg. -  Félmosolyra húzta a száját, aztán elismételte a lány mondatát koreaiul. Bernice csak ekkor vette észre a fiú arcán lévő két kis mélyedést, amit mások előszeretettel hívtak volna "gödröcskéknek".

- És ti, mióta táncoltok így együtt? - kérdezte most a lány.

- Három éve - válaszolta Namjoon. - Eleinte csak én, Hoseok, Jimin, meg Tae voltunk, mert mi ismertük egymást a suliból, aztán később csatlakozott Yoongi meg Jungkook, akik Taehyung barátai - magyarázta.- Illetve, Jungkook egyben a lakótársa is - tette hozzá, megnyomva a szavait, amit a lány nem tudott mire vélni.

Mosolyogva fordult Taehyung meg a természetesen most is mellette gubbasztó nyuszikára emlékeztető fiú felé. - Együtt laktok? - kérdezte kedvesen. Nem mintha elsőre nem értette volna, de így szokás. Ráadásul, így foglalkozhatott végre az angyalfiúval is.

- Igen - bólintott a Tae, aztán bizonytalanul Namjoonra nézett, és mondott neki valamit.

- Azt kérdezi, te egyedül jöttél e ide - továbbította a lánynak a sapkás, angolul.

- Ó, nem, a menedzseremmel vagyok itt.

- Ő fiú? Fiatal? - kérdezte kapkodva Taehyung, mire Bernice olyan piros lett, mint a paradicsom. Ám, mielőtt szétcsattanva a boldogságtól, válaszolhatott volna - hiszen ez egyértelműen egy jel volt -, Yoongi kezdett bele egy köhögőrohamba, ami borzasztóan erőltetettre sikerült.

- Jaj, Jin, ideadnád a vizedet? - kezdte, fulladozva. Jin odanyújtotta a lecsavart tetejű palackot, mire a zöld hajú srác olyan erővel kapta ki a kezéből, hogy jó része Nice-ra, meg a mellette ülőkre fröccsent.

- Á, bocs srácok, véletlen volt - kapta oda a fejét Yoongi, miközben kortyolt egyet az italból.

Bernice, akinek meggyőződése volt, hogy az eset nem a véletlenen múlt, előbb letörölte az arcáról a vizet, majd továbbra is vigyorogva, ám egy kis élet csempészve a hangjába szólt: - Semmi gond. Remélem, már jobban vagy. Ilyen csúnya köhögéssel nem ártana orvoshoz fordulni.

És ebben a pillanatban meghallották az egyre közeledő hangokat a folyosóról, meg Hoseok távolról ordibáló hangját, amint valószínű azt hangoztatja nagy vígan, hogy megérkezett.

Az ajtóketret mögött egy bosszús, kék overálba öltözött férfi jelent meg. Bernice úgy gondolta, talán az épület gondnoka, aki valószínüleg nem repes az örömtől, hogy pár idióta bérlő kiszakította az ajtót a helyéről.

Mindenesetre, örült, hogy valaki végre a segítségükre sietett.

-

Miután kiszabadultak a táncteremből, mindannyian együtt léptek ki az épületből, miközben a fiúk folyamatosan Hoseokon poénkodtak, meg a szerencsétlen természetén.

A lány persze roppant szórakoztatónak találta - valamiért jó volt nézni, amikor a fiúk ilyen közel állnak egymáshoz-, ám a torkában egyre csak maró érzés kezdett keletkezni.

Megtorpant a lépcső alján. - Rendben, srácok, akkor...-kezdte. - Jó volt együttműködni veletek.

- Igen, veled is. Reméljük, még találkozunk - nyújtotta a kezét barátságosan Namjoon, amit Nice meg is rázott.

Az összes srác elköszönt tőle, és Bernice már azon volt, hogy nagy csalódottan elrobogjon, amikor valaki szólt hozzá.

- Hé, Bernice - Taehyung volt az. - Beszélhetnénk? - kérdezte, aztán mielőtt a lány bármit is reagálhatott volna, megragadta a karját, és félrehúzta a lépcsősor másik oldalára, az árnyékba.

Nice-nak hevesen dobogott a szíve, és hirtelen mintha minden kiment volna a fejéből, ahogy az esti félhomályban felnézett az előtte álló, ragyogó szemű, angyalarcú fiúra.

Taehyung beletúrt piros hajába. A lány legszívesebben maga is megtette volna.

- Azt szeretném kérdezni - kezdte Tae - hogy... -Bernice nem tudta eldönteni, hogy az angol kifejezéssel küszködik, vagy zavarában nem találja a szavakat. - Hogy találkozhatnék...találkozhatnánk e még?

A lány beharapta az ajkait, hogy elfolytsa a feltörni készülő sikolyát. Taehyung randira hívta! Az angyalfiú találkozni akar vele. Hát igaz, tényleg Ő az angyala. Végre, végre megtalálta.

Megköszörülte a torkát, és próbált higgadt maradni - nem igazán ment neki. - Persze, hogy találkozhatunk! Holnap a fesztiválon leszek, de a holnapután tökéletes lenne, ha neked is.

Taehyung pislogott párat, amíg magában valószínüleg fordított, aztán bólintott. - Nekem is. Megadod a telefonod?

- A számomra gondolsz - nyugtázta a lány, aztán előkapta a zsebéből a mobilját, és ledigtálta a számát a fiúnak. Miután végzett, Ő tette ugyanezt.

- Szóval...majd találkozunk - mosolyodott el Tae, majd miután a lány nem válaszolt, csak kábán vigyorgott rá, intett, aztán tovább is állt.

Bernice félig meddig azt várta, hogy a fiú hazakíséri, roppant romantikus módon, de hát, ha ezekután elrabolták, és megkínozták volna, az sem szegte volna kedvét.

Taehyung után meredt. Azt hitte a többi srác rég elment, ám Ők pontosan ugyanott álltak, ahol azelőtt, amikor Tae csatlakozott hozzájuk...és kivétel nélkül Bernicre meredtek - nem kellemes, búcsúzó, inkább hátborzongató, meg komor tekintettel. Nice a zöld hajú Yoongira pillantott. A srác úgy nézett rá, mint egy közönséges gyilkosra, aki épp a szeme láttára ölte volna meg az egyik szerettét, és megforgatta volna a holttestben a kést, hogy aztán élvezettel törölgesse meg a pengét.

A lány nem bírta tovább, elkapta a fejét. Újra elővette a telefonját, és olyan vegyes, meg olyan erős érzelmekkel a szívében, amilyeneket még sosem érzett - akkor sem, amikor az első nagy elismeréseket kapta, mint író, vagy amikor az első, szerelmének hitt valaki összetörte a szívét - tárcsázta a taxi számát.