Angelic Humans // 6.

"Búcsúzzunk hát akkor angyal, nincs kötelem mi hozzád kössön, s neked sincs mi énvélem kössön össze." " Búcsúzzunk, fiú. De ne feledd, a te szíved képes szeretni. Ne vedd el ezt az áldást tőle, örökre."

Ezért jöttem. Ezért élek. - Bernice-nek folyton emlékeztetnie kellett magát, hogy most, ezekben a pillanatokban legyen a legboldogabb. Nem tehetett róla, a gondolatai folyton a másnapi találkozására koncentrálódtak Taehyunggal, ahogy ott ült a kényelmetlen műanyag széken, és a nevét írta le újra meg újra, miközben próbált beszélgetésbe elegyedni a jövevényekkel.

Most egy lány ült előtte, a keskeny asztal másik végén, és egy kissé már megviselt könyvet tartott elé. Az Ő könyvét.

Bernice mosolyogva vette át a tárgyat, s fellapozta az első oldalon. Átokkoszorú, írta Bernice Low - állt nagy betűkkel a papíron. Az elmúlt másfél órában csak ezt az irományát látta viszont a koreai olvasói kezében, így nem igazán lepődött meg.

- Kinek címezzem? - kérdezte kedvesen a lánytól.

- Ha Neul -nek - felelte. Miközben Bernice írt, a lány tovább beszélt hozzá.- Nem nagyon tudok angolul, de ezt megtanultam, hogy elmondhassam neked - dadogta zavartan.- Ez a könyv fantasztikus. Nagyon szeretem benne a régies párbeszédeket, nagyon jó író vagy, és minden jót kívánok neked. Ha a többi könyvedet is lefordítják majd, biztosan elolvasom.

Nice őszintén mosolyogva nézett fel. - Nagyon kedves vagy, köszönöm. Én is minden jót kívánok neked - nyújtotta át a kötetet.

Nos, az igazság az, hogy mindennél jobban szerette az olvasóit. Talán így lehetséges az is, hogy az a három óra igen hamar elröppent. Elég sokan mentek oda hozzá, többen mint amire számított -volt, aki még fényképet is kért vele!- ami büszkeséggel töltötte el. Amikor pedig épp nem ült előtte senki, a többi író standját figyelte, meg a hozzá közelebb lévő kisebbik színpadot, hátha megpillant egy számára ismerős alakot, vagy alakokat. Elvégre, bizonyos szempontokból Ő is csak egy olvasó volt, aki imádta a könyveket - de nem, szomorúan tapasztalta, hogy Cassandra Clare-nek, vagy Rick Riordan-nak fontosabb dolga is van, mint koreába futkosni dedikálásért.

- Na, elfáradtál? - lépett oda hozzá Fletcher. Bernice a székéből felállva nyújtóztatta az izmait.

- Egyáltalán nem.

- Nagyszerű. Akkor akár maradhatnál is, amíg a rendezvényszervezővel lefixálom a pénteki fellépésedet. Egész eddig azt az átkozottat kerestem, aztán kiderült, hogy csak egy órával ezelőtt jelent meg. A közelébe se tudtam férkőzni, rögtön mindenki letámadta - forgatta a szemeit a férfi.

- Aha. És én addig mit csináljak?

Fletcher megvonta a vállát. - Nézz körül. Elég nagy ez a hely.

- Végülis. Jobb dolgom nincs - mondta, majd felkapta a táskáját és ellépett a standjától.

Ne Nézz Le;  romantikus dráma, ami két egyáltalán nem átlagos fiatal életét mutatja be -Bernice egy könyv hátulját mustrálta. Egy hosszú asztal előtt állt, ami fölé azt írták egy lobogóra 'NEM RÉG BEFUTOTT'. 

Miközben a lány visszatette az irományt, és egy újabbat vett a kezébe, magában hálát adott az égnek, amiért minden angolul is le van írva. Fogalma sem volt mihez kezdene az értelmezhetetlen fura jelek kavalkádjával. Már így is belefájdult a feje.

- Ez jó könyv - szólt valaki hirtelen mellőle. Nice most egy Halhatatlan Halandók című kötetet tartott a kezében, s kis híján elejtette a hang hallatán.

Hunyorogva nézett fel, az alak éppen a nap előtt állt. Szinte olyan volt, mintha izzana a teste, bár Bernice azért a szőke haját kitudta venni. A látvány kicsit Jace Herondale-re emlékeztette a Végzet Ereklyéiből. Aztán a magas fiú közelebb lépett hozzá, és már kicsit sem Jace volt. Ismerős alak, de nem egy könyv lapjairól.

A lánynak elkerekedett a szeme. - Namjoon? - kérdezte még mindig kissé hunyorogva.

Ahogy a srác mosolyra húzta az ajkait, megvillantak a gödröcskéi. Bernice-nek nem volt kétsége afelől, hogy valóban Ő az...mégis, nem akart hinni a szemének. A tegnapi béna hózentrógernek meg sapkának nyoma sem volt, helyette festett, szinte már fehér haja kócosan állt a fején, és egy egyszerű, fehér pólót viselt farmerrel.

- Hova tűnt a  vastag keretes  szemüveg-rózsaszín baseball sapka kombináció? - szaladt ki a lány száján.

Namjoon összehúzott szemöldökökkel nézett rá. Nyilván nem értette a kérdést.

- Mindegy - legyintett, aztán kedvesebben folytatta. Ha zavarban volt, előjött a 'bunkó énje', amit most próbált visszafojtani. - Nem is tudtam, hogy szereted a könyveket -mondta.

A fiú megvonta a vállát. - A táncosok is szerethetnek olvasni. Tudom, hogy mondtad, hogy itt leszel, de nem gondoltam, hogy összefutunk - hallatta. Ugyanolyan udvariasan beszélt, mint előző nap.- Milyen volt a dedikálás? - tette fel a kérdést, miközben felkapott egy kék borítójú könyvet, és azt kezdte el mustrálni.

- Nagyon élveztem - felelte Nice. Nem igazán tudta, mi mást mondhatna a váratlan társaságának.

- Tegnap este elolvastam a könyvedet - közölte. Aztán a lány meglepett tekintetére nézett, és elvörösödött.-Kíváncsiságból - tette  hozzá.

- Az Átokkoszorút? - kérdezte a lány, pusztán megszokásból. Nyilván csak azt olvashatta. A többi irománya itt meg sem jelent, tudata szerint.

- Igen.

- Ümm...és tetszett? - tűrte el az egyik barna tincsét zavartan.

- Elég ütős - bólintott Namjoon. Bernice ekkor félig meddig azt várta, hogy majd megjegyzi a történetben szereplő angyal, meg a barátja, Taehyung közti hasonlóságot, de a srác itt be is fejezte a mondandóját. Hát persze  -gondolta Nice. - Neki nyilván nem hasonlít Tae egy angyalra. A fiúk olyan vakok... Vagy csak túlzott bennük a bizonyítási vágy a heteroságukat illetően.

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg ismét a lány, rövid idő elteltével, ahogy felkapott egy újabb regényt.

- Persze.

- A zöld hajú fiú...-kezdte, mire Namjoon kérdőn kapta felé a tekintetét.-Yoongi, miért viselkedett olyan...furán? Miattam volt?

A srác újra az egyik könyvnek szentelte a figyelmét. Látszólag habozott a válasszal. - Yoongi mindenkivel ilyen. Nem kedveli az idegeneket - mondta végül.

- Á, szóval Ő ilyen 'grumpi cat' gyerek?

A fiú elnevette magát. - Valahogy úgy.

- Nagyszerű - mormogta az orra alatt, aztán visszatetette az újabb irományt, aminek még a címét sem olvasta el. Hátrébb lépett az asztaltól. - Azt hiszem, én lassan megyek, meg kéne keresnem a menedzseremet...jó volt beszélgetni - ezzel fordult is volna. Namjoon utánaszólt.

- Hé, ömm várj! - Bernice engedelmeskedett. Várt, és a fiú végtelen, fekete szemeibe nézett. - Nincs kedved eljönni velem... igazából bárhova. Megmutathatnám a város kevésbé ismert részeit, meg beszélhetnénk a könyvekről...- Namjoon látszólag szörnyen hülyén érezte magát.-Persze nem randizni hívlak - tette hozzá gyorsan. - Csak...szeretnélek megismerni - az ajkába harapott - barátilag. Jézusom, miket beszélek?

Nice egészen jól szórakozott az egész eddig nagyon határozott srác esetlenségén.  Épp készülte volna udvariasan visszautasítani, mondván, valóban meg kellene keresnie Fletchert, amikor hirtelen valamiért az a rész jutott eszébe a saját történetéből, amikor a fiú meg az angyal elakarnak válni egymástól, de a fiút nem sokára megtámadják, az angyal pedig a saját testével megmenti őt. A sorsuk ismét összeköti őket.

Visszaszorította a feltörő szavait. - Rendben - mondta. - Mehetünk. Talán pár órára nem gond, ha eltűnök.