Hungarian Idols // 10.

Lola a kezdetektől úgy hitte, ismeri Changkyun-t. Elvégre, csak egy nagszájú, lázadó fiú, akivel valahogy sosem tud szót érteni, nem de? Viszont ha valóban így van, most miért fogta el egy különös, rossz érzés, ahogy a srác elhagyta a nappalit? Tudta, hogy bizonyára a többiek is észrevették Changkyun különös, kissé zavart hangját, ám senki sem szólt erről egy szót sem. Úgy tettek, mintha mi sem történt volna.

- Srácok. - Ám a lány nem bírt elhaladni a tény mellett. - Nem lehet, hogy valami gond van?

- De - vágta rá azonnal Hoseok. - A többieknek is kellene stage név. Persze, evidens, hogy mint mindig, kitűnjek, de azért ez így fura lenne, ha...

Juli odasétált a fiúhoz, és óvatosan fejbe kólintotta. - Changkyun-ra gondoltam, te idióta.

- Ó - bólintott Wonho. - Nem tom'. Nem vagyok túl jó empátiából.

- Azt tudjuk - motyogta ekkor Hyunwoo elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja.

Lola megrázta a fejét. - Talán beszélni kellene vele. - Végigmérte a többieket, akik csupán kérdő tekintettel bámultak rá vissza.

- Úgy érted, nekünk? - tette fel a kérdést Minhyuk.

- Valakinek - biccentett. - Ti fiúk vagytok, szerintem jobban szót tudnátok érteni vele.

- Szerintem - mondta kissé szerényen Kihyun - veled értene jobban szót. - Egészen úgy csengett a hangja, mintha csak tudna valami olyat, amit a lány nem; de ez igazán badarságnak tűnt. A többiek azt hiszik, szerelmes Changkyun-ba, és ezért veszekednek annyit, ám ez koránt sem igaz. Nincs hátsó szándék, egyszerűen nem bírják egymást.

- Csak nem akartok érzelegni - forgatta meg végül a szemeit Juli. Sóhajtott. - Jól van. Megyek.

***

Sötét volt az épületben. A folyosók végtelenül soknak, és hosszúnak tűntek, s Lola életében ekkor először utálta a drága, mozgásérzékelős lámpákat; folyton megrémítették. Még a medencébe is majdnem beleesett.
Gondolta, a fiú talán a szobájába menekült, így bár kissé horrorisztikusan érezve magát, de elindult felfelé a lépcsőn. Itt nem vilagított, csak a lenti fény - biztosan volt valahol egy kapcsoló, de a lány nem találta -, s minden egyes lépésénél az járt a fejében, hamarosan ráugrik a padlásról a baltás gyilkos.
Nem is nézett lefelé, folyamatosan a plafont, vagy a fejjebb lévő lépcsőfordulókat pásztázta - így nem is csoda, mennyire megijedt, amikor valaki megragadta a bokáját.
Juli élesen sikkantott fel.

- Hülye vagy? - Changkyun volt az, aki elnevett magát. Lola fújtatva nézett le rá. A fiú fekete hajával és pulóverével egészen beleolvadt a sötét környezetébe, ahogy ott gubbasztott az egyik fokon. Messziről észre sem lehett venni.

- Megijesztettél.

- Bocs.

A lány még mindig hevesen dobogó szívvel ült le mellé - természetsen tartva a tisztes távolságot. - Téged kerestelek, amúgy.

- Gondoltam - biccentett. - Különben miért mászkálnál össze-vissza a házban?

- Te végig láttál? - horkant fel döbbenten. - És nem szóltál?

- Nem - válaszolta egyszerűen a srác. - Vicces volt figyelni, ahogy behúzott nyakkal sétálgatsz.

Juli megdörgölte a halántékát. Ez most komoly? - Csak azt akartam kérdezni - hallatta élesen -, hogy minden rendben van-e? De szerintem kár volt idejönnöm. - Épp azon volt, hogy sértődötten távozzon, mikor a fiú lágyan megfogta a karját.

- Nem volt kár. Maradj légyszi. - Talán csak az esti bágyadtság tette, de Changkyun hangja mintha hirtelenjében lágyabbnak tűnt volna. Lola visszaült a helyére. Sokáig tanulmányozta a fiú kifejezéstelen arcát, mire az ismét megszólalt. - Arra vagy kíváncsi, ki hívott az előbb, igaz?

- Igen.

Sóhajtott. - Van valami, amit még nem mondtam el nektek.

A lány kérdőn, feszülten figyelte Changkyun-t. Éles vonásai megviseltnek tűntek, sötét pilláival pedig lefelé meredt. Furcsa volt, egészen különös, de úgy festett, mintha csak törékeny volna.

***

Minhyuk érdekesen érezte magát, mióta a húga és Changkyun elhagyták a helyiséget. Mindenki kissé csendesebb lett, és már senki nem viccelődött, vagy nevetett; talán nem volt különösebb oka, de abban biztos volt, hogy véget ért a szórakoztató este. 
Hyunwoo továbbra is a tévét bámulta, Kihyun-nal az oldalán - akit lászólag nem igazán érdekelt a film, de így legalább lekötötte magát -, Jooheon bedugta a fülét és zenét hallgatott, Hoseok pedig valami videót mutogatott Hyungwon-nak a telefonján; az utóbbin akadt meg leginkább Minhyuk tekintete.
A két fiú igazán közel ült egymáshoz -éppen csak elfértek az amúgy egy személynek egészen nagy fotelban. Hyungwon hosszú lábait a másikén pihentette, arcuk pedig kishíján összeért. Minhyuk úgy érezte, ezt talán nem kellene látnia, de mégsem bírta elkapni a tekintét róluk - egészen pontosan Hyungwon-ról, meg az új külsejéről: Fekete, szemébe hulló tincsei nélkül teljesen máshogy festett a fiú. Eddig is nagyon szép volt, de most szinte tökéletesen nézett ki. Valahogy úgy, ahogy egy régóta a szakmában dolgozó idol... S ha a fiú nem árasztotta volna magából azt a kellemetlen, befelé irányuló feszengést, talán még magabiztosnak is tűnt volna. 
Minhyuk igazán nem értette. Sosem volt különösebb gondja a saját külsejével, mindig is úgy gondolta, egészen "rendben" van, ám megújult kinézetével meglehetősen jól érezte magát - s úgy látta, a többiek is. Nem tudta felfogni, Hyungwon mégis miért árasztja magából a szomorú feszültséget? Ő volt köztük a legjóképűbb - habár Minhyuk-nak még a gondolataiban is idegenül csengett ez a szó. Nem sejtette az okát, de ha Hyungwon-ra nézett, egyedül a gyönyörű kifejezés jutott eszébe; és ezt kissé bizarrnak érezte. Ahogy azt is, vajon miért zavarja a fiú és Hoseok pillanatnyi, meg alapbeli  közelsége?

Szemeit lehunyva, hátradöntötte a fejét a kanapén.

***

- A bátyám... - Changkyun halkan beszélt, s hangja akaratlanul is 
el-elcsuklott. Lola nem hitte volna, hogy valaha ilyennek láthatja, vagy hallhatja a fiút. - A bátyám egy fontos ember Koreában és a K-pop iparban - bökte ki végül. - Van egy...tudod, egy olyan... "idolgyártó" cége.

A lány ekkor egy darabig pislogás nélkül meredt a társára, várva, hogy még valami sületlenséget hozzátegyen a mondandójához, ám mivel ez nem történt meg, egyszerűen elnevette magát. - Igazán vicces vagy, Changkyun, de ha befejzted a hülyítésemet...

- Nem viccelek - vágott a szavába. - Tényleg.

Juli elhallgatott. Hirtelen nagyon nehéz lett a csend, ami a vállára ült. Óvatosan sandított a fiúra. - De ennek nincs semmi értelme - rázta meg a fejét. - Te semmit nem tudtál a K-pop-ról, egészen idáig. Vagy talán csak megjátszottad magad? - Kissé felháborodott, ahogy belegondolt az utóbbiba.

- Nem - felelte hevesen Changkyun. - Rühellem a bátyám. Tudod, a családunk már évszázadok óta Magyarországon él. Fogalmam sincs, mi a valódi nemzetiségünk, mindenesetre a testvérem, Jiwo a fejébe vette, hogy Dél-Koreából jöttünk; legalább is, ő mindenképpen oda való - mesélte. Íriszeit végig előre szegezte, s úgy tűnt, teljesen elmerült a gondolataiban. Olyan volt, mintha egy egészen más helyen lenne; érinthetetlennek tűnt. - Az volt az álma, hogy idol lehessen... Még csak két éves voltam, amikor elköltözött itthonról. Koreában aztán végigjárt egy csomó ügynökséget, de sehol nem tudott debütálni. Viszont nagyon jól játszadozott, rengeteg kapcsolatot, támogatást, és ezáltal pénzt szerzett, míg végül össze nem gyűjtött annyit, hogy kiadhasson egy saját albumot. Ez mégtöbb lóvét hozott neki. Pár év alatt nagyon meggazdagodott, aztán bosszúból ő is létrehozott egy céget.

Juli kissé nehézkesen fogadta be a sok információt. Akaratlanul is az jutott eszébe, hogy csak egy izgalmas esti mesét hallgat, mint kiskorában. Azért csak bólintott. - És ezután mi történt?

- Jiwo minden hónapban rengeteg pénzt küld a szüleinknek. Imádják őt, amiért ilyen sikeres. - Ekkor sóhajtott. Az árnyékok táncoltak a bőrén, ő pedig lassacskán a lány felé fordult, hogy sötét szemeivel jelentőségteljesen meredhessen az övéibe. - Tudod, kiskoromtól kezdve azt hallgatom, miért nem lehetek olyan, mint a bátyám. Utáltam. Nem akartam tudomást venni erről az egészről, meg a K-pop-ról sem, viszont...

És Lolában ekkor vert szöget. Egyszerre kezdett el émelyegni, és rázta ki a hideg. - Hiszen te bizonyítani szeretnél.

A fiú elkapva a tekintetét, aprót bólintott. - Amikor Minhyuk-kal találkoztunk, rögtön igent mondtam. Úgy gondoltam, itt a lehetőség.

Juli lassan lehunyta a szemeit. Eddig nem értette, Changkyun miért gyakorol pontosan olyan lelkiismeretesen - vagy talán néha még lelkiismeretesebben -, mint a többiek; nem nézte volna ki belőle, ám nem is igazán foglalkozott ezzel. Túságosan lefoglalta, hogy a lehető legjobb produkció süljön ki ebből az egészből.  S most, ahogy végre hallotta az igazságot, úgy érezte, mintha belécsapott volna egy villám. Rájött, hogy egyáltalán nem ismeri Changkyun-t; senki sem ismeri őt.