Hungarian Idols // 18.

- Apa! - Lola hirtelen vett fordulatot. Minhyuk látta döbbent meglepettséget a húga szemében, s neki rögtön görcs ült a hasába. Nem igazán ismerte az előttük álló férfit, csupán néha karácsonykor, vagy egyéb ünnepekkor találkoztak, de sosem beszéltek többet két szónál. A baj az, hogy mióta elváltak útjaik, Juli sem; bár az egészen más helyzet volt. - Te meg hogy kerülsz ide?

- Anitával eljöttünk megnézni Barbaráékat. Tudod, amúgy is kell egy kis kiruccanás - húzta félmosolyra a száját. Igazából, nem volt egy ellenszenves férfi; alacsony volt, akár a volt felesége, vagy Juli, borostát viselt, barna haja pedig kissé régimódian volt nyírva. Kék inget és szürke, elegáns pamutnadrágot vett fel.

- Aham - bólintott zavartan a lány. Látszólag nem repesett az örömtől, főként, mikor a szülője Anitát, a nejét említette. - Az tök jó.

- Csak ma tudtam meg, hogy ti is itt lesztek - folytatta a férfi, majd Minhyuk-ék felé fordult. - Láttalak titeket a monitoron. Gratulálok - biccentett, egy halvány vigyor kíséretében. - És neked is gratulálok, Lola.

- Köszönöm - bólintott a lány. Hűvösen és hivatalosan beszélt, arcáról nem lehetett leolvasni semmit.

- Arra gondoltam, talán valamelyik nap velünk tarthatnátok Minhyukkal egy vacsora erejéig, amíg itt vagyunk.

- Sok dolgunk van - vágta rá a lány. Ez persze nem volt igaz, hiszen a
válogató eredményei körülbelül három-négy napon belül derülnek csak ki, addig pedig igazán semmi teendőjük. - Majd talán máskor.

Lola apja összeszorította a száját. - Rendben. De ha bármire szükségetek van, kell egy kis felnőtt segítség, vagy akármi, csak hívj - ajánlotta fel.

- Már mi is felnőttek vagyunk - felelte a lány, majd hátrapillantott a fiúkra. - Azt hiszem, mi most megyünk. Szia, apa.

- Nem várjátok meg Barbaráék előadását? Hamarosan ők következnek...

Lolának ebben a pianatban hirtelen összefutottak a szemöldökei, ám mielőtt bármit is reagálhatott volna, Minhyuk előre lépett, a húga vállaira tette a kezét, majd mosolyogva biccentett a férfinak. Igazán megsajnálta. - Örülünk találkozásnak. - Ezzel elindultak a kijárat felé, miközben hallotta, ahogy a többi tag is elmormol egy furcsa hangzású "viszont látásra" féle köszönést, majd követi őket.

- Juli...

- Hagyjál, Minhyuk! - tépte ki magát Lola a bátyja kezei közül, mikor kiértek a nagy, fehér épület elé. Ültek egy páran a bejárathoz vezető széles lépcsőn, ám a nyüzsgés itt már alább hagyott.

- Juli, ne legyél ilyen - csóválta a fejét a fehér hajú. Tudta, hogy a többiek mind mögöttük állnak, s őket figyelik.

A lány szeme könnybe lábadt, katjait maga köré fonta. Elborult tekintettel nézett a testvérére, s neki fogalma sem volt, mi baja lehet. - Csak hagyjál egy kicsit. Mindenki hagyjon. Ennyi. - Megfordult, majd elsietett; ki tudja, hova. Senki sem próbálta feltartani.

Egy ideig a hét fiú csak bámulta Juli távolodó alakját, majd végül Jooheon lépett oda Minhyukhoz, s átölelte a vállát. - Menjünk. - Ennyit mondott. Minhyuk nem ellenkezett.

***

Wonhonak fogalma sem volt, mit kéne tennie, mikor visszaérkeztek a szedett-vedett szállásukra. Jooheon korábban, a megbeszéltekhez híven az orrára kötötte, hogy beszéljen Hyungwonnal, de ő sosem volt igazán a szavak embere. Hogy időt nyerjen, elhívta a barátját az egyik közeli kávézóba.

- Jó voltál ma - ejtette ki most, az előtte álló kapucsínóját kavargatva. A hab úgy helyezkedett el az ital tetején, mintha egy mosolygó fejet ábrázolna: Tök királyul nézett ki Hoseok véleménye szerint.

- Ezt már mondtad - jegyezte meg Hyungwon. - Most komolyan. Miért hívtál ide?

- Nem beszélgethet két régi jóbarát csak úgy egymással? - vonta fel a szemöldökét, kérdőn nézve társára, ki piros baseball sapkája alól meredt rá. Folyamatosan előbukkanó szőke tincseit simította hátra; mióta átöltöztek a fellépés után, le sem vette a fejfedőt. Igazából, talán eddig is hordta, csak Wonho nem figyelt rá.

- Egész idáig nem dumáltunk - közölte Hyungwon. Most nem beszélt olyan halkan vagy szégyenlősen, mint idegenek előtt szokott; Hoseokot már túl régóta ismerte ahhoz, hogy ne feszengjen mellette, főként, ha kettesben vannak.

- De most kedvem támadt - vonta meg a vállát, belekortyolva a tűzforró kávéba. Talán nem ez a legjobb innivaló nyáron, vélte.

- Igen? Most, hogy túlvagyunk a nyomáson, ismét szóba állsz velem? - A magas fiú hangjában él csendült. Hoseok meglepetten nézett rá.

- Most meg mi bajod?

- Egész eddig leszartál, Hoseok - vágta rá, a fejét csóválva. - Azt megértem, hogy (a gyakorlásokat és hasonlókat leszámítva) többiek totál levegőnek néznek, mióta csak itt vagyunk, de azt hittem, neked számítok egy kicsit.

- Hé, ne már. Ne drámázz, haver! - Wonho egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen szituacióra, s amúgy is utálta a feszültséget. Még a víz is leverte - bár lehet, csak a meleg ital tette vele.

- Ismersz, tudod, hogy feszengek és kellemetlenül érzem magam, ha szerepelnem kell. Nagyon fosul voltam az elmúlt napokban, Hoseok, de nem akartam szólni, mivel tudtam, ti is bizonyára így éreztek. De legalább te észrevehettél volna engem is. Legalább...

- Igazából, csak azt akartam kérdezni - vágott a szavába gyorsan a modell, mielőtt még Hyungwon túl messzire mehetett volna, s el kellett volna kezdeniük lelkizni (amihez Wonho egy fikarcnyit sem értett, így rühellte is) -, hogy hetero vagy-e?

- Mi van? - A társának a plafonig szökött a szemöldöke.

- Hetero vagy?

- Hoseok, halkabban - pisszegte le ekkor, talpig elvörösödve. - Miért kérdezel ilyeneket?

- Hát csak azért, mert Jooheon szerint... - De nem fejezhette be a mondatát. Ebben a pillanatban egy ismerős női alak állt meg az asztaluk előtt, s szőke hajkoronáját lebegtetve vigyorgott le rájuk. - Hoseok! Milyen szuper, hogy itt talizunk! Hogy tetszett a fellépésünk? - Támaszkodott meg az asztallapon Barbara, kíváncsian pislogva a modellre.
Wonho igazán hihetetlenül kezdte  érezni magát.

***

Kellemes impulzusnak kellett volna körbelengnie mindent - hiszen túl voltak a válogatón -, Minhyuk mégis ramatyabbul volt, mint eddig bármikor. A húga már két órája nem jelentkezett, s ő halálra aggódta magát. A lányok olyan furák, gondolta. Mi baja lett hirtelen Lolának? Bár, eddig sem volt valami jól... Senki sincs jól; Minhyuk sem volt. Nem tudta miért, de a testvére miatt való nyomorgás mellett valami más is facsarta a szívét: Hyungwon és Hoseok együtt kávéztak. Kettesben. Persze, Minhyuk tudta, hogy butaság emiatt rosszul éreznie magát, hiszen evidens, hogy legjobb barátok - mégis, valahogy szerette volna, ha inkább ő lehetne Wonho helyében, ő lehetne Hyungwon legjobb barátja, akire támaszkodhat, akivel megoszt mindent... Mikor először, s utoljára beszélgetett négyszemközt a gyönyörű fiúval Magyarországon, minden olyan tökéltesnek tűnt... S most valahogy nagyon nem volt az.
Barát. Furcsa volt hallania a gondolataiban ezt a szót. Barát barát barát barát barát barát - már értelmét is vesztette. Talán, nem is erre vágyik, döbbent rá. Talán nem csak a barátja akar lenni Hyungwonnak: De hát akkor mi ez az egész? Még sosem érzett ilyet. Még sosem érzett ilyen szintű nyomort. Soha.