Hungarian Idols // 22.

A taxiban lévő légkör Kihyunt leginkább arra a napra emlékeztette, amikor elindultak a magyarországi repülőtér felé: az anyósülésen Jooheon foglalt helyet, mögötte Hoseok, mellette ő, majd Hyunwoo. Kihyun igazán nem örült, hogy neki kell középen lennie - Hyunwooból valahogy rajta keresztül vibrált át a rosszindulat Wonho felé. 

Nagyot sóhajtott, s amennyire csak tudta, összehúzta magát. Szerda délután volt, és ők - Minhyukék taxijával mögöttük - egyenest a No border válogatójának épületébe tartottak, hogy megtudják a zsűri végső döntését.

***

A tömeg mintha még nagyobb lett volna, mint a fellépésük napján: Lola lábujjhegyre állt, nézegetett jobbra-balra, de az apját, vagy akár Barbaráékat sehol sem látta. Tipikus, gondolta; ha nem keresem őket, tuti felbukkannak, de ha igen, meg sem jelennek. Csalódottan fonta össze maga előtt a karjait, s tekintetét még egyszer körbevezette: Mindenhol izguló, görcsös, különböző nemzetiségű előadók álldogáltak, de a családja sehol.

- Keresel valakit? - A mellette álló Changkyun kérdőn nézett a lányra, mégis ellágyult szemekkel.

Juli bólintott. - Apával szerettem volna beszélni valamiről, de talán még nincs itt, vagy az is lehet, el sem jön... - húzta el a száját a gondolatra, mire a fiú elmosolyodott, már-már felkacagott. - Most meg mi olyan vicces? - vonta össze a szemöldökeit rosszallóan Lola.

Changkyun vigyorogva megrázta a fejét, majd bal irányba biccentett. - Olyan vak vagy -kuncogott. - Ott áll, és téged bámul már vagy öt perce.

- Mi? Hol? - nyújtózkodott, de alacsony termete miatt nem-igen látott semmit, továbbra sem. Changkyun megelégelte a helyzetet, s egyszerűen fogta magát, felemelte a lányt: Lola meglepettségében majdnem felsikoltott, de végül elfojtotta magában, amint meglátta mosdó ajtó közelében álldogáló apját. A férfi furcsán, kissé rémülten nézett fel rá, ám ő csak egy bárgyú vigyor kíséretében intett neki abban a pillanatban, ahogy a barátja lerakta őt.

- Na, most már észrevetted?

- Igen - somolygott  Lola, majd meg sem gondolva, egy puszit nyomott Changkyun arcára. - Köszi. - Ezzel  már odébb is állt, magára hagyva az épp elpiruló fiút.

***

Hoseok sosem tartotta magát egy empatikus embernek, ám azt még ő is észrevette, hogy egykori legjobb barátja, Hyunwoo ismét nagyon pikkel rá. Nem értette a dolgot, hiszen ő most igazán nem tett semmit, de rosszul esett neki a felé irányuló harag. Arra gondolt, talán meg kellene kérdeznie a fiút - hiszen még ő is tudta, hogy ilyen helyzetekben általában ezt illik csinálni -, így mikor beértek az épületbe, s Hyunwoo a férfi wc felé vette az irányt, követte őt. Társa már belépett az egyik fülkébe, mire ő odaérkezett, szóval úgy döntött, megvárja; mikor pedig Hyunwoo kinyitotta az ajtót, s egyenest, szuper közel módban vele találta szemben magát, úgy tűnt, épp szívrohamot készül kapni.

- Kiengednél? - tette fel aztán a kérdést furcsa hangnemben, mire Hoseok ráeszmélt, talán nem itt, ebben a pózban kellene megvitatni a dolgokat, s félre állt az útból, hogy a másik kiléphessen a fülkéből, majd kezet moshasson.

- Beszélnünk kéne - szólt a modell, végignézve ahogy társa szappant nyom a tenyerébe, összedörgöli, majd lemossa azt.

Hyunwoo felvonta a szemöldökeit. - A mosdóban?

- Igen - bólintott határozottan. - Itt most nincs senki.

- Mégis gáz lenne, ha bejönne valaki...

Erre Hoseok egyszerűen elfordított a zárban a bejárati nyílászáró kulcsát.

- Idióta... - jegyezte meg a társa, ám ő rá sem hederítve, máris belekezdett a mondandójába:

- Szóval...mi bajod van? Miért vagy rám már megint mérges?

Hyunwoo megforgatta sötétbarna szemeit. - Szerinted miért?

- Úgy nézek ki, mint aki tudja?

- Nem. Határozottan úgy nézel ki, mint akinek fogalma sincs semmiről! - közölte kissé talán ingerülten. Nem tehetett róla, csendessége ellenére mindig is kicsit agresszív volt.

- Akkor mondd el! - tárta szét a karjait Wonho.

- Miért találkoztál Barbarával egy kávézóban? 

- He? - Hoseok felvonta a szemöldökeit meglepettségében. - Ezért vagy dühös? Basszus, én nem akartam vele találkozni. Hyungwonnal kávéztam, mikor meglátott minket, és odajött hozzánk.

- Ennyi? Nem történt semmi más?

- Nem, te jó ég! - fakadt ki a modell. - Nem kavarok megint vele!

- Szóval, már nem is érzel iránta semmit?

- Nem. Basszus, tudod miért szakítottunk?

- Na miért? - Úgy tűnt, Hyunwoo erre tényleg kíváncsi.

- Mert megcsalt! Hülye ribi...

Társa erre jóízűen felnevetett, amit igazán nem tudott hova tenni. - Megérdemelted - közölte.

- Mi van? - háborodott fel.

- Komolyan. Rohadtul megérdemelted.

- De miért? - Wonho valóban nem értette. A vele szemben álló csak a fejét csóválta.

- Kértél valaha is bocsánatot bárkitől, Hoseok? Tőlem kértél bocsánatot, amiért elloptad előlem a csajt, akibe jól tudtad, fülig szerelmes vagyok?

- Nem, de Barbara amúgy is szar választás lett volna, szóval...

- Most nem erről van szó! - szakította félbe. - Hoseok, legjobb barátok voltunk. Rosszul esett, hogy átvertél engem, úgy éreztem, mintha hátba támadtál volna, és még csak meg sem bántad. Szörnyű barát voltál!

Wonhonak ekkor akaratlanul is az jutott eszébe, mikor pár nappal ezelőtt Hyungwon tulajdonképpen ugyanezt vágta a fejéhez; csak ő azt mondta, nem törődik vele eléggé. Lényegében, Hyunwooval is ugyanezt tette: Nem törődött vele,  az érzéseivel, alábecsülte azokat. Utálta elismerni, hogy valami az ő hibája, de valahogy érezte, bár régi eseményről van szó, ez most tényleg komoly, s sokat jelent egykori barátjának. Elhúzta a száját.

- Bocsi - ennyit bírt kinyögni. Hyunwoo egy szemrehányó pillantást küldött felé.

- Ennyi? Ennyit tudsz magadból kierőtetni ezek után?

- Mégis mit kellene mondanom? - pillantott társa szemeibe jelentőségteljesen. - Én...én komolyan nem értek az emberekhez, oké? - sütötte majd le a tekintetét, s maga is meglepődött, de az eddig kimondatlan, őszinte szavak hatására egészen elcsuklott a hangja. - Sajnálom, ha megbántottalak, tényleg, de magamtól nem tudom átérezni ezt az egészet. Ilyen vagyok. Ne haragudj, Hyunwoo. Én szerettem a barátod lenni, és nem állt szándékomban rosszat okozni neked, én csak...nem tudom. - Megvonta a vállait, s minden erejét összeszedve, ismét felpillantott a másik fiúra, ki ekkor egészen meglepetten figyelte őt. - Tényleg nem tudom. 

- Hát... - szólalt meg pár pillanat néma csend után a társa. - Ezt elfogadom bocsánat kérésnek.

- Tényleg? - csillant fel Hoseok szeme.

- Igen. Tényleg. 

***

- Szia, apa! - Lola mosolyogva köszönt a szülőjének, mikor odaért elé, s ez látszólag meg is lepte az érintettet. - Miért álldogálsz itt?

- Hát - vakarta meg a tarkóját a férfi - mosdóba akartam menni, de valaki bezárta belülről.

- Uh, az nem jó - reagálta le a lány a tényt. - Figyu, beszélhetnénk egy kicsit?

- Persze - vágta rá az apja nyomban, mintha erre a kérdésre várt volna egész életében. - Mondjad, mi a gond?

- Igazából, bocsánatot szeretnék kérni. - Lola az előző napokban sokszor elgyakorolta már ezeket a szavakat, mégis furcsa volt, ahogy elhangoztak. Jól estek neki. - Tudod, amiért folyton haragos és passzív vagyok veled. 

- Én megértem, hogy ilyen vagy - hallatta az apja, s azonnal elérzékenyült a hangja. - Rossz apa vagyok.

Erre a kijelentésre Juli nem reflektált, mivel nem is tudott volna. Inkább így folytatta halkan, mégis határozottan: - Az emberek döntései sokszor befolyásolják a körülöttük élők életét, és sokszor kicsit meg is keserítik azt... De ezeknek döntéseknek nem feltétlenül ez a céljuk: Ezt egy...barátom mondta nekem pár napja. Te is hoztál egy döntést, ami rám rosszul hatott, de tudom, nem azt akartad elérni, hogy nekem rossz legyen. Talán, helyénvaló, hogy haragudtam rád, de nem lehetek mérges örökké, mikor te mindig is próbálkoztál kiengesztelni, azután is, hogy elköltöztél.

- Kicsim... - Az apja szabályosan sírt a monológ végére, és úgy szorította magához a lányt, mintha csak az élete múlna rajta. - Ez nagyon szép volt - szipogta, majd mikor Lola is viszonozta az ölelést, hozzátette: - Mindjárt bepisilek...

Juli nevetve tolta el magától a férfit. - Menj be a női mosdóba.

- Nem! Az tök ciki - csóválta a fejét kétségbeesetten, amin a lány igen csak jól szórakozott.

- Egy kis figyelmet kérnék! - Ebben a pillanatban egy női hang hangzott fel mögüle: Az egyik ott dolgozó hölgy, mikrofonnal a kezében felállt az előcsarnok egy székére. - Minden versenyzőt megkérnék, hogy fáradjon a nagyterembe, ahol a válogató is zajlott, és foglaljanak helyet a közönség soraiban. Köszönjük.

Lola még egyszer utoljára az apja felé fordult, ki csak mosolyogva mutatta fel összeszorított ujjait. - Hajrá! - tátogta.

***

A zsűri a színpadon állt, a csapatok pedig teljesen feltöltötték a vörös székeket. Az izgalmat szinte vágni lehetett a levegőben, főként, miután egy rövid monológot követően elkezdték sorolni a tovább jutott bandák neveit. Szerencsére nem teketóriáztak sokat, nem húzták az időt, hisz ez csak egy kamerák nélküli esemény volt, de a második sorban helyet foglaló Juli, Minhyuk, Hyungwon, Jooheon, Changkyun, Kihyun, Hyunwoo és Hoseok még így is teljes görcsben várakoztak. Mindannyian izgultak, s tudták, csalódottak lennének, ha nem jutnának tovább, de közben már nem is számított annyira. Eljöttek Koreába, egy élmény volt, s bármi is történik, rengeteg új tapasztalattal, új érzésekkel, s büszkén térnek majd haza.

- H-boyz, Balloon... - A bírák egyetlen hölgy tagja csak sorolta neveket, melyekből mind tudták, összesen tizenötöt olvashat fel. Kilencedik volt Barbaráék csapata - bár minden egyes névnél felsóhajtott, felujjongott valaki, Juli  ekkor szorosan lehunyta a szemét, s reflexszerűen még jobban kezdett szorítani. A hét fiú is hasonlóképp tett. 

Tizenharmadik. A nő végül tizenharmadikként mondta ki a Monsta X nevet. A pillanat leírhatatlan volt: Hatalmas súly szakadt le csapatunk tagjainak szívéről, s amint egyenként felfogták a helyzetet, mosoly terült szét az arcukon. Különös, eddig ismeretlen impulzus járta át őket - olyan volt, mintha hirtelen szárnyra kaptak volna.