Sound of mind // 1.

- Hoseok!

- Hm?

- Mi az: Öreg emberek ugrálnak le a hídról, lábukon gumikötéllel?

Hopie látványosan elgondolkodott. - Nem tudom - vonta meg végül a vállát. - Mi az?

- Hát bácsijumping, te hülye!

- Hahahaha - egészen előrehajolt a hintaágyon, ahogy erőltetetten nevetett. Hoseok volt az egyetlen, aki úgy tudta tettetni a röhögést, hogy még a könnye is kicsordult. - Jaj, de kis vicces vagy Taehyung! Bekented magad nevetgéllel? - bökte oldalba a mellette ülő fiút.

Ekkor Taehyung Yoongit pillantotta meg a színen. Odaszólt neki. - Hé, Suga, tudok egy jó viccet!

- Én is - bólintott Yoongi. - Kopp, kopp!

- Ki az? - kérdezte egyszerre Tae és Hopie, izgatottan.

- Bea.

- Milyen Bea?

- Fogd Bea pofád! - vágta rá Suga, majd kitépte az épület ajtaját, és bevonult rajta.

Hoseok ismét a társa felé fordult. - Taehyung, mi az: Kicsi, mogorva, pálcika lábakkal?

- Min Yoongi - felelte kapásból, mire mindketten vad vihogásban törtek ki.

Taehyung mindig is szeretett kint üldögélni az udvaron, és közben mókás dolgokat művelni, mint például vicc mesélés a hyungokkal, vagy a sárkányeregetés, esetleg döglött állatok eltemetése, beszélgetés a széllel... Bent a házban sajnos ezeket nem tehette meg, habár a felügyelő nénik azt sem perfenálták túlságosan, amikor kint csinálta. Szerintük az ilyesfajta tevékenységek nem egy tizennyolc éves fiatalnak valóak - még az Ő esetében sem.

Mivel egy idő után mindenre rálehet unni, Taehyung is hamarosan felkecmergett abból az igen kényelmes hintaágyból, a barátjával együtt.

- Nézd Tae, ott maradt a segg nyomunk! - szólt Hopie, az ülőalkalmatosságra mutogatva. Tényleg ott maradt a segg nyomuk.

- Milyen nagy segged van! - tűnődött hangosan Taehyung.

- Hé! Na megállj, most elkaplak! - Ezzel Hoseok üldözőbe vette a fiút, aki persze már rég menekülőre fogta.

Mindketten átrohantak az udvaron, egyenesen az épület bejárata felé tartva. Felfutottak a kőlépcsőn, majd be az ajtón, mi fölé jó nagy, színes betűkkel volt vésve:

Szent Erzsébet Pszichiátriai Gyógyintézet

Bent minden olyan volt, mint szokott lenni. A kör alakú előcsarnokban, rögtön a bejárattal szemben állt a recepciós pult, elválasztva az ott lakókat másoktól. 
A recepció mögött volt egy kis tér, társalgó szerűség, utána viszont egymás után sorakoztak a szobák ajtajai, félkörívben.

- Jung Hoseok! - hallotta egyszer csak Taehyung, a háta mögül. Úgy látszik, az üldözőjét elkapták.

- Már megint egy macska volt a szobádban! Nem meg mondtam, hogy ne hozzd be a kóbor állatokat az intézménybe? - Hoe "nővér" csípte nyakon a fiút. Tae a felügyelők közül ezt a nőt kedvelte a legkevésbé. Mindig zsémbes volt, és sosem hagyta őket játszani.

- Ki mondta el? - csattant föl Hopie. - Jimin volt, igaz? Megverem!

- Jimin! Hoseok hyung ki akar csinálni, menekülj! - Taehyung rögtön felismerte az üvöltöző hangját. Jin volt az, aki a társalgó egyik foteljában gubbasztva társasjátékozott fogatlan Marie-vel. A hölgy úgy hetven éves lehetett, és szentül állította, hogy a volt férje egy földönkívüli.

- Én előbb csinálom ki! - jött Jimin hangja is, valószínüleg a szobájukból. Tudniillik Jimin, Hoseok és Jin egy szobán osztoztak. Sajnos nem jutott mindenkinek külön férőhely. Taehyung szobatársai például Yoongi és Namjoon hyung voltak.

- Senki nem fog kicsinálni senkit! - vágott közbe Hoe néni. - Macskákat meg nem szeretnék mégegyszer itt bent látni, világos? - kötötte ki, majd útjára engedte Hoseokot. Tae azért még hallotta, ahogy a nő valami olyasmit mormog az orra alatt, hogy "kellett nekem diliházba jönnöm dolgozni". A fiú összevonta a szemöldökét haragjában. Utálta, ha így nevezték a helyet.

El is ment a kedve a szórakozástól. Úgy döntött, inkább Ő is bevonul a szobájába.

A hely kivételesen üresen állt. Taehyungnak fogalma sem volt hol lehetett Namjoon és Yoongi, annyit viszont tudott, hogy utált egyedül lenni. Mielőtt idekerült volna a házba, sosem voltak barátai, mivel mindenki furának tartotta. Itt viszont, az első pillanattól kezdve nagyon jóban lett Hoseokkal, Jinnel, Jiminnel, Namjoonnal, de még Yoongival is. Mindannyian ugyanannyi idősek voltak, mint Ő, de nem csak emiatt jött ki olyan jól velük. Ők megértették Taehyungot. És megértették egymást is, mert mindannyian hallják. Hallják a hangot.

- Kopp, kopp - Namjoon nyitott be ekkor a helységbe. - Gyere Tae, mindjárt vacsora - biccentett.

Taehyung feltápászkodott az ágyáról, ahol eddig ült. - Mi a kaja? - kérdezte, miközben követte a hyungot.

- Nem tom', de büdös - válaszolta kurtán, mire a másik elhúzta a száját.

Ahogy keresztülvágtak a társalgón, hogy aztán végigmenjenek a falban jobb oldalt nyíló folyosón - ahol az ebédlő is volt- , Taehyung valami furcsára lett figyelmes. Hangos autóberregést hallott kívülről, majd fél percre rá kivágódott a ház ajtaja. Tágra nyílt szemekkel nézett át a recepció fölött.

Két rendőr fogott közre egy tán korabeli, szakadt, barna hajú fiút, aki minden bizonnyal szabadulni próbált. Fülsüketítően zokogott és ordított. 
A közelben tartózkodó felügyelők rögtön ott termettek, s szinte már rutinosan vették át a srácot. Csak Hoe nővér maradt ott a rendőrökkel beszélni, de ez nem is foglalkoztatta Taehyungot. Csak nézte, ahogy a másik két nő hogy vonszolja el azt a barna hajú fiút, miközben Ő csak kapálózik, és sír. Még sosem hallott senkit így sírni.