Sound of mind // 13.

- Megöltem valakit. Véget vetettem egy életnek... Mondjuk, az eset körülbelül háromezer évvel ezelőtt történt egy másik életben és egy másik világban, ráadásul nem is egyedül követtem el... De azért megöltem valakit. Véget vetettem egy életnek...

Mint egy folyamatos ismétlésre állított magnó, Suga olyan volt. 
Hoseok egy darabig türelmesen várt, hátha befejezi, ám ez látszólag nem-igen akart bekövetkezni. Odalépett hát hozzá:

- Yoongi, figyelj - kezdte, s megérintette a vállát a földön térdelő fiúnak.

Yoongi épphogy csak felé emelte a tekintetét. - Hagyjál, Hoseok. Most nincs kedvem semmihez.

J-Hope nem hagyta. - Jó, de van itt valami, ami fontos lenne - próbálkozott.

- Nem érdekelnek a hülye vicceid - vágta rá a másik. - Hagyjál békén.

- Nem erről van szó! Suga, nézz már körül! - A barátja morcosan pillantott rá, mint akitől elvették a játékát, de azért csak megemelte végre a fejét. Körülnézett.

Szép táj volt ez, ahová érkeztek, bokros, erdős környezet, az ég is makulátlan, csak...

- Hol vannak a többiek? - kérdezte döbbenten Yoongi.

- Hát ez az! - felelte azonnal Hoseok. - Én sem tudom.

Suga hirtelen felállt, megfordult, s pásztázni kezdte a környéket. Fa, fa, bokor, fa, bozót, mókus, fa... Hyungok sehol.

- Ok - szólt végül. - A faszom ki van.

____________________________

- Ez nem egy rét! - hallatta fölháborodottan Seokjin, csípőre tett kezekkel, körbefordulva.

- Köszönjük az információt, Jin. Magunktól nem jöttünk volna rá. - Jimin gúnyolódott.

Az utca, amiben álltak meglehetősen kihalt volt. Szegény környék, látszott rajta. A házak falain a festék elszíneződött - már amelyiken volt -, a tetőkről potyogtak a cserepek, a kerítés nélküli udvarokon pedig igen megszaladt a növényzet. De mégsem ez volt a legaggasztóbb. Hanem, hogy a hétből csupán két fő állt Namjoon mellett ebben a szegény, kihalt utcában.

_______________________

Taehyung ahogy kikerült a kapuból, a sötétségből, egy újabban találta magát. 
Alig látott valamit, csupán azt érzékelte, hogy a helyen hideg van, mellette egyik oldalon egy fal húzódik, a másikon pedig valószínűleg víz csobog. Mást nem is hallott. Halálos csend volt, csak néha tört elő egy-egy felismerhetetlen hangfoszlány a távolból. Fázott, és nem mert mozdulni sem - nem tudta milyen közel van az a víz.

- Hyungok! - szólt.  Visszaverődött az üres hangja.  Ez lenne a pokol? Meghalt volna? Vagy bennragadt két világ közt?

- Taehyung? - De nem halt meg. Jungkook szólította.

- Jungkookie! Hol vagy? - Taehyungon raeakciószerűen,  megkönnyebbült izgatottság lett urrá.

- Nem tudom, de... - kezdte, és ebben a pillanatban megérintette valaki V kezét. - Melletted - fejezte be a mondatát Kook, s érezhetően közelebb lépett, míg nem összeért a válluk.

- Hol vagyunk? - Ez volt Taehyung első kérdése, habár választ nem várt.

- És hol vannak a többiek? - Nem is kapott.

- Jungkook, én félek - közölte.

Jungkook nem felelt semmit. Mit felelhetett volna? Csak átkarolta Taehyungot. - Itt vagyok - ennyit mondott. Valóban ott volt. V érezte a fiú illatát, az ujjait a lapockáján, és hallotta a hangját - olyan valós volt. Megérintette Jungkook arcát, aztán beletúrt a hajába - így még valósabb. Megnyugtatta a közelsége.

De azért mégiscsak a nagy sötétség közepében álltak. - Jungkookie... Most mit fogunk tenni? - kérdezte halkan.

- Csss, hallgass - suttogta erre a másik. - Hallgasd! - Taehyung hallgatta. Mit is hallgatott?

- Én nem hallok semmit - felelte.

- Akkor...akkor nézd! - Jungkook hangja hirtelen nagyon izgatott lett. Megragadta V állát, s óvatosan felfelé, bal irányba fordította a fejét... És Taehyung végre látta: Egy kis lyukon, fény tört be fentről.

- Hiszen ez egy csatorna! - kiáltott fel.

- Kell itt lennie valahol egy létrának - jelentette ki Kook, majd kapásból araszolni kezdett a fal mentén, a fény irányába. Taehyung vigyázva követte.

A fiúnak igaza lett. Mikor már pontosan ott álltak a kis rés alatt, könnyedén kitapintották az említett létrát. Egyszerű, jéghideg, nyirkos fém tárgy volt az, mégis a legeslegjobb dolog, amit csak Taehyung kívanhatott volna azokban a percekben.

- Menj, V!  - szólt Jungkook. Tae érezte, hogy nem csak Ő mosolyog.

_____________________

- Tehát akkor most jól értem? Az az ötleted, hogy kisétálunk a városból az ismeretlen semmibe, hátha ott vannak a többiek?

Namjoon megvonta a vállát. - Mit tehetnénk?

- Itt vagyunk a városban - közölte Jimin nyomatékosan. - Nem tudom milyen városban, de a jel itt van valahol. A többiek is nyilván azt kutatják, akármerre is legyenek.

- Miért vagy ebben annyira biztos? - kérdezte Jin. - Lehet, hogy Namjoonnak van igaza. Eddig mindig rétekre, meg ilyen helyekre küldtek minket, de sosem a városba. És ha a hyungok ott várnak ránk? Mármint, valahol a városon kívül?

- Miért küldte volna Soohé őket oda, minket meg ide? - rázta a fejét Jimin értetlenül.

- Lehet csak véletlen - felelte Namjoon.

- Gondolod?

- Igen. Az őrök is tévedhetnek, szerintem - így felelt. - Ott van egy erdő féleség, látjátok? - mutatott a távolba. - Ha nem a városban vannak a hyungok, csak is ott lehetnek. - Ez igaz volt. Erről az oldalról, csupán arrafelé lehetett kiérni a településről.

Jimin végül beletörődve többség döntésébe, sóhajtott. - Jól van - mondta. Ezzel elindultak az erdő irányába.

_________________________

- Gyere már, J-Hope!

Yoongi mintha aktivizálta volna magát  problémamegoldás végett. Sőt, mi több, szinte túl aktív lett. Hopie alig tudott vele lépést tartani.

- Meg kell találnunk a jelet - magyarázta Suga. Ez mondat  már egészen természetesnek hatott tőle. - Minél előbb meg kell találnunk. Fogalmam sincs hol lehetnek a többiek, de mivel a jel mindannyiunkat vonz, előbb-utóbb ők is ott fognak kilyukadni - folytatta.

- És mi lenne, ha megpróbálnánk kapcsolatot teremteni velük? Elvégre össze vagyunk kötve. Mit ír erről a könyv? - Utalt Hoseok a barátja hóna alá csapott vaskos irományra. Hihetetlen, hogy még nem felejtették ott sehol.

- Semmit. A kötelék a fizikai fájdalmakon való osztozást, a hasonló gondolkodásmódot, és a véletlenszerű megérzéseinket biztosítja magunk közt. Telepatikus kommunikációra nem hiszem, hogy képesek vagyunk - hallatta.

Hopie elhúzta a száját. - Kár. Pedig most jól jönne egy agytelefonálás.