Sound of mind // 16/1

Jungkook el sem hitte, hogy tényleg ott állt előtte Namjoon, Jin, és Jimin hyung. 
Véletlen lett volna? Nem. Megmondták az őrök, megmondta a könyv: Összetartoznak. 
És akik összetartoznak, mindig egymásra találnak.

- Szóval - szólt kicsit komolyan Namjoon, miután mind végignézték V örömtáncát, melyet bizonyára a találkozás váltott ki belőle. - Itt a jel. Mi is itt vagyunk. Hol vannak Yoongiék?

- Jó kérdés - vágta rá Jimin.

- Tuti hamarosan Ők is itt lesznek - felelte Jungkook, s hátát a falnak döntötte. Most érezte csak meg, mennyire fogy az energiája: Több mint huszonnégy óra alvás nélkül,  meglehetősen fárasztó.

Végignézett a barátain: Taehyung még mindig vidám volt, amiért ismét (majdnem) együtt voltak, Namjoon összefont karokkal bámulta a fekete ajtót, s rajta a jelet, Jin és Jimin pedig egyszerűen letette magát a földre. Volt valami, ami mindannyiukban közös: Tehetetlenek voltak. Tehetetlenek, mint a Nap, mikor el kell hagynia az égboltot, hogy átadja helyét a Holdnak, s tehetetlenek, mint egy megbilincselt rab. Csak vártak. 
Vártak és vártak.

Jungkook már majdnem elszundított, amikor halvány lüktetést kezdett érezni a bal combja körül. A lüktetés egyre csak erősödött, míg nem éles, hasító fájdalommá alakult. Marta a húsát, hasogatott. Nem bírta. Kezeit a lábára szorította, s egyszerre lerogyott a talajra.

- Hyung - a fájdalomtól alig hallott. Összeszorított fogakkal fordította a fejét Taehyung hangjának irányába: Ugyanígy nézett rá Ő is. A saját szenvedését látta az arcán. 

- Mi a franc ez? - nyögte Jin.

Jimin egy grimasz kíséretében hátrhajotta a fejét. Lehunyta a szemeit, mintha csak így elmulaszthatná az érzést. - Yoongi vagy Hoseok megsérült - hallatta, a lehető leghalkabban.

Jungkook tudta. Tudta, hogy nem a saját fájdalmát érzi. 
Kifejlődött a kötelék.

___________________________

Csak egy hirtelen harapás volt. Yoongi alig volt tudatánál közben. Mikor először megérezte, legszívesebben felordított volna, ám már csak tompán lebegett előtte a fájdalom. Olyan békésnek tűnt.

- Suga! - Hoseok szólította. - Nehogy megint elájulj! Hallod! Figyelj rám!

Suga ráfigyelt. - Neked is fáj, ugye? - kérdezte.

J-Hope erre nem felelt. - Talpra tudsz állni? - tette fel a kérdést inkább. - Mit csináljak? Vigyelek egy kórházba? - Pánikolt. Hoseok pánikolt. A mindig reményteljes Hoseok most pánikolt.

Yoongi megrázta a fejét. - Erre nincs idő. A többiek már megtalálták a jelet. - Mivel Hopie ekkor döbbenten meredt rá, hozzátette: - Az előbb tudatosult bennem, míg itt feküdtem. Azt is tudom, hol vannak. Te is oda tudnál találni, ha hagynád, hogy vezessen. Szóval - mondta -, neki kéne indulnod.

És a másik fiú már megint döbbenten meredt felé. - Hiszen ezt nem csinálhatom - vágta rá. - Össze vagyunk kötve, együtt kell átlépnünk a kapun, és együtt kell hazaérkeznünk. Máshogy nem sikerülhet. - A szemébe nézett. Suga is belepillantott Hoseok zavart tekintetébe. Fanyarul elmosolyodott.

- Hopie, én haldoklom - közölte. - És ha meghalok, nektek is meg kell halnotok. Ezt nem hagyhatom.

- Hogy érted? - Egyre zavarodottabbnak tűnt. Haja az arcába hullott, ahogy lefelé nézett - csak rá.

Suga sóhajtott. Egész szép vérözön volt már alatta. Nem is gondolta volna, hogy ennyi folyadék lehet a testében. - Azért száműztek minket, mert kitaszítottuk egy társunkat a kötelékből - kezdte. - Most fogadjanak vissza azért, mert ezt újra megtettük. Vágd el köztünk köteléket!

Ahogy kimondta, érezte, hogy Hoseokban megfagy valami. Talán csak a fájdalom nyílalt újra belé. - Hülye vagy, hyung? - emelte meg a hangját, s kissé meghátrált. Talán mégsem a fájdalom volt az.

- Ez az egyetlen esélyünk - felelte Yoongi. - Különben mind meghalunk.

- Nem! - J-Hope most felállt. -Biztosan van megoldás.

- Nincs - válaszolta egyszerűen. - Nem tudsz odavinni sem a jelhez, sem egy kórházhoz. Addig végem lenne. És ha nekem végem lenne, mindannyiunknak. Hiába való volna minden, pedig már csak egy karnyújtás a cél. Hoseok, gondolkodj! Nem azért mentünk ennyi mindenen keresztül, hogy most elvesszen. Gyerünk már! Ölj meg!

Hoseok arcáról nem lehetett leolvasni semmit, ahogy pillái alól lenézett rá.

- Ott egy törött csempe - mutatott Yoongi gyengén az egyik oszlop felé. - Ölj meg!

Hoseok nem regált semmit, egyszerűen odasétált az oszlophoz, s felemelte az említett tárgyat. Sokáig csak bámulta, forgatta az ujjai közt.

- Gyerünk már! - Yoongi nem kiáltott, mégis úgy érezte, mintha az Ő hangja lenne a leghangosabb az egész helyen. Biztosan a halál velejárója, gondolta.

A másik fiú újra ránézett. Lassan visszasétált hozzá - Suga csak ekkor vette észre az arcán végigfolyó könnyeket. Ott állt fölötte egy könnyező,  reményvesztett J-Hope.

- Tedd már meg! - És Ő csak sürgette.

Reményvesztett J-Hope ökölbe szorította a kezét, olyannyira, hogy a hegyes eszköz átszúrta a tenyere bőrét. Suga is érezte ezt, de hisz olyan jelentéktelennek tűnt.

- Tedd már meg - suttogta.