Sound of mind // 2.

Már éjfél is elmúlt, de Taehyungnak még mindig nem jött álom a szemére. Forgolódott az ágyban, dobálta magát, miközben csak egyre jobban idegeskedett amiatt, hogy miért nem alszik el. Mikor a takaróját is erőszakosan ledobta, Yoongi hyung minden bizonnyal megelégelte a helyzetet.

- Taehyung, mi a tököm bajod van? - csattant föl, felülve az ágyában. A kis szobában egy emeletes ágy volt, és egy egyszemélyes. Az utóbbi volt Taehyung helye, az emeletes ágy alsó szintje Yoongié, a fölsőn pedig Namjoon feküdt.

- Nem tudok aludni - vágta rá Tae.

- Azt hallom, de miért? És ami fontosabb: Miért vagy ilyen hangos és idegesítő?

Erre aztán Taehyung rendesen megsértődött. - Nem vagyok idegesítő!

- Ó, az isten szerelmére! - Namjoon hyung szólalt meg. - Tae azon a srácon gondolkodik, akit vacsora előtt láttunk - jelentette ki.

- Honnan tudod? - Taehyung meglepettségében felkönyökölt az matracon.

- Tippeltem - felelte egyszerűen a másik.

- Mi olyan különleges benne? - kérdezte ekkor Suga. - Egy csomóan közülünk ilyen állapotban kerültek be ide.

- De Taehyung sajnálja Őt, és tudni akarja, mi történt vele - vitatkozott Namjoon. Tae nem is értette honnan veszi ezeket a barátja, mindenesetre igazat beszélt.

- Jó, akkor majd holnap fogod magad, és benézel hozzá - mondta Yoongi. - Tuti az elkülönítőbe vitték. Mindenkit oda szoktak először. De most már aludjunk, mert ahh! - S a fejére húzta a párnáját.

- Jól van - mormogta Taehyung, és ismét megpróbálta magára erőltetni az alvást. Most egy idő után sikerrel is járt.

___________________________

- Add vissza a fogkefémet, Hoseok!

- Nem! Tegnap kipateroltad a macskámat, mondtam, hogy bosszútállok! Hahaha! - valami borult. 
Csak a szokásos, reggeli zajok hallatszottak Jiminék szobájából, ahogy Taehyung elhaladt előtte. 

- Yun néni! - Mikor a fiú meglátta a nőt a recepciós pult mögött, rögtön megörült. Yun néni mindig mosolygós és kedves volt vele.

- Jó reggelt drágám, miben segíthetek? - pillantott rá a hölgy álmosan, a számítógép mögött görnyedve.

Tae sosem keretezte a mondanivalóját, mindig a lényegre tört. Most sem tett másképp: - Ki az a fiú és mi baja van és hol van és bemehetek hozzá?

Az ősz nő erre felnézett. Elég érdekes arckifejezést vágva, összevont szemöldökökköel meredt Taehyungra a szemüvegén keresztül. - Lassítsunk egy kicsit, drágám - rázta mega fejét. - Először is: Kiről beszélsz?

- Arról a fiúról, akit tegnap este hoztak be - felelte türelmetlenül. 
- Ó, igen, hát persze - bólintott Yun néni, ahogy leesett neki a tantusz. - Mit is kérdeztél? Hogy ki Ő? - tette fel a kérdést, leginkább magának. - Jeon Jeong Guknak hívják. És ha nagyon akarsz bemehetsz hozzá, igen, nem veszélyes.

-

Veszélyes? Miért lenne veszélyes? - Taehyung nem értette. 

A nő csak legyintett. - Viszont ne várj csodát, egész éjszaka a sarokban gubbasztott, és meg sem nyikkant. Lehet, nem fog beszélni veled - folytatta.

Tae ezt nem hitte, de azért tudomásul vette. - És mi történt vele?

A felügyelő sóhajtott. - Ezt az információt sajnos nem adhatom ki a betegek személyi jogainak védelme érdekében.

- Hm? - A fiú tágra nyílt szemekkel nézett rá. Nem értett egy kukkot sem.

Yun néni elmosolyodott. - Sajnos titok, drágám. Ennyivel kell beérned.

- De én tudni akarom!

- Akkor menj, és kérdezd meg tőle! - Taehyung boldogan fogadta a javaslatot. Szó nélkül, el is indult az elkülönítő felé.

Ahogy végigsétált a jobboldali folyosón, s megáltt a harmadik ajtó előtt, ismerős érzés fogta el. Arra gondolt, amikor először járt itt, tizenkét éves korában. Emlékezett, akkor nagyon megtetszett neki a szoba tapétája, még le is szakított belőle egy darabot, hogy megkóstolhassa. Nos, igen, akkoriban szeretett ilyesmiket enni, de sajnos leszoktatták erről a jó tulajdonságáról.

Most gondos odafigyeléssel nyitott be a helységbe. 
Bent csupán egy bevetett ágy állt, s falak nem úgy mint hat évvel ezelőtt, hófehérre voltak meszelve. Igazából, az egész szobában az egyetlen színes dolog maga a földön ülő Jeon Jeong Guk volt. Valóban a sarokban gubbasztott. Nem csinált semmit, csak ült ott, kezeivel átkulcsolva a térdeit. Úgy látszott, a ruháit sem volt hajlandó átcserélni. Ugyanabban a szakadt, mocskos, fehér pólóban, és farmerban volt, mint amiben Taehyung előző nap is látta. Világosbarna haja kócosan ült a fején, s bár most nem látszott egyértelműen, elől minden bizonyára kissé a szemébe szokott lógni. Taehyungnak is volt már ilyen frizurája, bár mostanában inkább kettéválasztva szokta hordani a fufruját. Ő úgy szokott fogalmazni, nem szereti, ha barna csíkokban látja a világot.

Taehyung érkezésére Jeongguk  felkapta a tekintetét.

- Szia - Tae megállt az ajtóban. A másik fiú meg sem rezzent. Sötét szemeivel kifejezéstelenül bambult a jövevényre. 
Taehyung megköszörülte a torkát. - Én, ömm...

- Miért jöttél? - Jeongguk  olyan hirtelen szólalt meg, hogy Taehyung szinte megijedt. - Mondtam már, hogy nem akarok reggelizni!

- Nem kell reggelizned - felelte Tae. - Én csak úgy jöttem.

- Csak úgy?

- Igen - bólintott. - Tudod, én itt lakom.

Jeongguk  csak pár másodperc elteltével regált. - Hogy lakhatsz itt? - kérdezte. - Ez nem egy pszichiátriai gyógyintézet? Ez ven kiírva a bejáratnál.

- De igen, az - bólintott Taehyung. - Itt... - kezdte volna, ám megkadt. Mit feleljen? Talán azt, amit a felügyelő nővérek mondanának? Hogy ez a hely egy olyan intézmény, ahova olyan szellemileg sérült, de társaikra nem veszélyes emberek kerülnek, akiknek nincsenek hozzátartozóik, akik gondozzák Őket? Vagy esetleg azt, amit az idegenektől hallott? "Bentlakásos diliház?" Ugyan. Hogy beszélhetne arról, amit Ő sem szeret hallani? Inkább megrázta a kobakját, s így válaszolt: - Csak itt lakom. Sokan lakunk itt.

A másik fiú erre már nem felelt.

- A nevem Kim Taehyung, de hívhatsz V-nek - folytatta.

- V-nek? - lepődött meg. 

- Igen. Ezt a nevet én adtam magamnak, de a barátaim sajnos sosem szólítanak így - húzta el a száját. Miközben beszélt, mindig egy kicsit beljebb lépett. A nővér néniktől látta egyszer, hogy így kell. - A barátaimnak bezzeg mind van becenevük - mesélte.

- Sok barátod van, V? - kérdezte Jeongguk . Taehyung elvigyorodott. Egyrészt, mert a fiú végre érdeklődést mutatott, másrészt, mert V-nek hívta.

- Öt barátom van - válaszolta. Ekkora már elért az ágyhoz, szóval minden habozás nélkül leült rá.

A másik fiú végig követte a tekintetével. Olyan volt, mintha tartana tőle, amit Tae igazán nem értett. Tőle tart? - Mesélsz róluk? - tette fel az újabb kérdést Jeongguk . - Mármint, a barátaidról.

- Persze! - vágta rá lelkesen. - Hol kezdjem? - tűnődött. - Legyen Jin az első. Az Ő neve igazából Seokjin, de mindenki csak Jinnek hívja. Ő van itt a legrégebb óta. Azt mondta, nyolc éves korában hozták be. A kedvenc színe a rózsaszín, szóval be is festette olyanra a haját. A felügyelő nénik persze nem örültek neki, de Ő akkor sem mosta le. Amikor kisebbek voltunk, mindig azt kellett vele játszani, hogy Ő a hercegnő, mi meg a szolgák. - Ekkor a sarokban ülő majdnem elmosolyodott, szóval Taehyung folytatta: - Aztán, ott van Jimin. Jiminnek fekete haja van, és Ő legalacsonyabb közölünk.

- Őt hogy hívjátok? - szakította félbe a másik. - Azt mondtad, mindegyik barátodnak van beceneve.

- Ja, igen - bólintott Tae. - Jimint Chim-Chimnek szoktuk szólítani néha. Ezt a becenevet Suga találta ki neki, mert szerinte illik hozzá.

- Suga?

- Aha. Min Yoongi. Ez vicces, mivel Yoonginak viszont Jimin adta a Suga nevet, mert úgy gondolja, Yoongi édes, mint a cukor. Ezt persze Yoongi előtt nem szabad felhozni, mert mindig nagyon mérges lesz, és letagadja az egészet. - Taehyung direkt Jeongguk ra pillantott, de a fiú még mindig nem mosolygott. Folytatta. - Ott van még Hoseok és Namjoon. Hoseokot Hopie-nak, vagy J-Hope-nak szólítjuk, már nagyon régóta. Azt mondta, Őt kiskorától kezdve így hívta az anyukája, mivel mindig vidám és reményteljes volt.

- Ha ennyire szerette az anyukája, miért dugta egy ilyen helyre?

Taehyung beharapta az ajkát. Most aztán mit mondjon? Erre tényleg nem számított, szóval inkább úgy döntött úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna a kérdést. - Namjoonnak is van beceneve, de Ő nem szereti - hallatta. - Azt mondta, régen így csúfolták az iskolájában, amiért néha túl gyorsan beszél, és dadog. Rap Monsternek.

Ekkortájt már aztán végleg lefagyott az a kezdődő mosoly is a másik fiú arcáról. Ez nem vidám téma, hülye, szitkózódott magában Taehyung. Majd így szólt, próbálva menteni helyzetet: - Neked van beceneved?

- Nincs - felelte a társa kurtán.

- És szeretnél?

- Persze - vonta meg a vállát.

V lelkesen állt fel az ágyról, hogy odamenjen Jeongguk hoz, csak közben rájött, hogy lehet, ez nem túl jó ötlet. Végül úgy döntött, inkább megkérdezi: - Közelebb mehetek hozzád?

A fiú beljebb húzódott a sarokba. - Miért?

- Mert úgy jobban kitudok találni neked egy becenevet - felelte egyértelműen.

Jeongguk  látszólag habozott. Aztán, V-nek eszébe jutott valami: - Ne aggódj, nem fogok hozzád érni, ha ettől tartasz - mondta.

A fiú ekkor egyenesen a szemébe nézett. Nem lehetett belőle kiolvasni semmit. - Jó - bólintott végül.

Taehyung erre szolidan megörült, s rögtön, egy mozdulattal letérdelt a társa elé. Hideg volt a padló. Nem is értette a másik hogyan tud ezen megmaradni. 
Megemelte a tekintetét, hogy Jeongguk ra nézhessen. A fiúnak így közelről is szép, kerek arca volt. Szemei sötétbarnán csillogtak, szinte hibátlan, már-már fehérhez közelítő bőrén pedig csak néhol éktelenkedett egy karcolás, vagy apró sár folt. V-nek jól esett a fiú látványa. Nagyon szépnek tartotta. Igazából, sosem értette mire a nagy felhajtás az emberek közt, ha egy fiú szépnek tart egy másikat. Ez csak természetes. A fiúk sem másként szépek, mint a lányok.

- Jungkook - mondta aztán.

A társa értetlenül bambult rá.

- Ez lesz a neved. Jungkookie - jelentette ki. És ekkor végre megtörtént. Jeongguk  - Jungkook - elmosolyodott.

Taehyung azonnali büszkeséget érzett. Még hogy hozzá sem fog szólni! Haha, jó vicc! Egyenesen megmosolyogtatta!

- Egyébként - kezdte volna ismét V, vidáman, de valami megszakította. Vagy valaki. Nem, inkább mégiscsak valami.

›› Keresd meg a helyet! ‹‹ Hallatszott. Taehyung a fülére tapasztotta a kezét. Már megint. Már megint a hang szólt hozzá.

- Most nem érek rá, hagyjál! - Ahogy kimondta a szavakat, meg is bánta. Most aztán hiába minden, ezzel biztos elijesztette magától Jungkookot...

De nem. Ugyanis, a fiú csupán értetlenül ráemelte a tekintetét. - Csak azt tudnám, milyen helyről beszél már megint... - így szólt. V elképedve nézett rá. 

- Te is hallottad a hangot?

- Persze. Vele beszélgettem ma is, egész éjjel.

Taehyung rögvest felpattant a földről. - Sugának igaza volt! - hallatta. - A hetedik! Te vagy az! Te vagy a hetedik! - A fejét fogta hirtelen izgatottságában.

- Milyen hetedik? Miről beszélsz? - Jungkook kissé rémülten meredt rá.

- Jungkookie, kérlek, kérlek gyere velem! - könyörgött neki.

- Hova? Hova menjek veled?

Ahogy meglátta a társa riadt arcát, Tae ismét letérdelt elé. - A barátaimhoz. Kérlek, muszáj bemutatnom téged nekik! - A kezét nyújtotta. - Kérlek, bízz bennem. Senki sem fog bántani. Tényleg. Megígérem. - Jungkook sóhajtott. Ránézett V, felé nyújtott tenyerére, majd bele a fiú szemébe, s vissza, a tenyerére.

- Jól van - mondta aztán, s hagyta, hogy Taehyung felsegítse.