Sound of mind // 5.

Olyan volt, mint egy koala. Nem is, mint egy virág. Koala virág. A csillagok képe, amit Yoongi bámult, pont úgy nézett ki, mint egy koala virág.

A fiú tudta, hogy Jimin hamarosan visszajön. Szóval, csak várt. 
Igazából, mindannyian Jiminre vártak - hiba lett volna bármit is csinálnijuk úgy, hogy akár csak az egyikőjük hiányzik -, ám Yoongi volt az egyetlen, akit nem nyomott el az álom. Még a könyvet sem nyitották ki.

- Hyung? - Suga hátrahajtotta a fejét, a hosszú fűben ülve. Nem lepődött meg. Jimin állt fölötte.

- Hol jártál? - kérdezte, ahogy a barátja letelepedett mellé.

- Ne haragudj - így (nem) felelt.

- Nem haragszom - mondta. Aztán hozzátette: - Namjoon sem haragszik.

Jimin felnézett az égre. - Olyan, mint egy koala virág - ejtette ki. Yoongi meglepetten fordult felé, de fiú többet nem szólt semmit. Csak bámulta a csillagokat azokkal a korom fekete szemeivel, mikben ott villogott a legapróbb fenséges fényfolt visszaverődése is. A hajában ugyanúgy ragyoghattak volna. Az is épp olyan fekete volt. 
Így, felszegett állal erősen látszott az arcéle. Mennyit szenvedett azzal az arcéllel!

Yoongi arra gondolt, amikor először látta Jimint - nem sokkal előtte érkezett az intézetbe. Azelőtt még sosem látott olyan vékony, tizennégy éves gyereket. Sosem akart enni. Egyszer Suga megkérdezte tőle miért, de Ő erre csak elkezdett vele kiabálni. Aztán, Yoongi Jinhez fordult. "Azt hiszi kövér. " Mondta akkor Seokjin. "Fiúknál ritka az ilyesfajta anorexia. Ők inkább túl gizdának látják magukat, és izmosodni akarnak, de Park Jimin nem ilyen. Sürgősen híznia kell, különben meghal." Ezt pedig az egyik felügyelő nő hallatta egyszeriben.

Yoonginak most muszáj volt megszólalnia. - Emlékszel? - tette fel a kérdést.

Jimin elemelte a tekintetét az égboltról, s felé pillantott. - Nem szeretek emlékezni - válaszolta.

- Én sem, de ez egy jó emlék. Arra gondoltam, amikor tizenhat évesek voltunk, és volt az a nagy hó.

A másik fiú mintha elmosolyodott volna. - Tae hyung a háztetőről ugrott bele.

- Igen, Hoseok meg akkor kezdte el behordani a kóbor macskákat az intézetbe, mert szerinte fáztak.

- Hoe nővér megfogta és kidobta szerencsétlen macskát, Hopie-val együtt - nevetett fel Jimin.

- És utána ittunk forrócsokit, meg ettünk kekszet. Emlékszel? Te is ettél - Yoongi ekkor feszülten figyelte a társa reakcióját. Nem tudta, rosszat mond e, vagy sem, de azért kimondta.

Chim végül csak bólintott egyet. - Akkor ettem először csokis kekszet.

- Megtanulok sütni, és akkor csinálok neked életed végéig, ha majd... - Suga nem tudta hogy fejezze be a mondatot. "Ha majd szabadok leszünk?" De hiszen már szabadok voltak. Nem voltak többé az intézet lakói, rabjai. "Ha majd hazaérünk?" És hol van az a haza? Mi az a haza? - Ha majd lesz sütőm - úgy döntött, így zárja le.

Jimin fáradtan elkuncogota magát. - Aludjunk, hyung - ásította, ahogy ledőlt a fűbe.

Yoongi nem ellenkezett. Kezdte érezni, hogy az álmosság egyre nyomja a vállát. Lefeküdt Jimin mellé. S Jimin átölelte.

Suga döbbenetében szólni akart, ám a barátja megelőzte: - Egyébként - motyogta, szinte már félálomban - a kapu a hely.

- Micsoda? - Nem értette.

- Meg kell találnunk a kaput. A hang mondta nekem - suttogta, közelebb bújva Yoongihoz, majd elaludt.

___________________________

Taehyung úgy ébrett, mint akit kimostak egy hiper-mega gyors funkciós mosógéppel, és utána alaposan ki is centrifugáztak.  Nem jó a földön szunyálni, döbbent rá. Ráadásul, egyedül kellett aludnia! Utált egyedül aludni. Látta, hogy Suga hyung Jimin hyung-gal alszik, bezzeg az Ő közelében nem volt senki. Nem igazság.

Felkecmergett a fűből. 
A nap épp akkor kelt fel, narancssárga fénye egyenesen a szemébe tűzőtt. Még nem adott meleget, de nem is volt baj. Amúgy sem volt hideg, nyáron sosincs hideg.

Végignézett a szanaszét elterülő barátain: Mind húzták a lóbőrt, kivéve... kivéve Jungkookot. 
A fiú háttal ült Taehyungnak, s úgy tűnt valamit a földön babrál.
V ennek igazán megörült. Úgy is beszélni akart vele.

- Jungkookie - szólította meg halkan, hogy a többieket fel ne riassza.

Jungkook felnézett rá. Nem szólt semmit.

- Mit csinálsz? - térdelt le mellé. Látta, hogy a fiú épp koszorút fűz a közelükben található néhány virágból. - Én ilyet sosem tudtam - hallatta.

Erre Kook csupán egy félmosolyt küldött felé. - Nem olyan nehéz. - Aztán teljesen V felé fordította a fejét. - Földes a homlokod - közölte egyszer csak. - Meg a pizsamád is.

Taehyung végignézett a ruháján. Eddig eszébe sem jutott, hogy pizsamában van. Márpedig, mindannyian abban voltak - elvégre, takarodó után döntöttek úgy, hogy ellátogatnak egy párhuzamos univerzumba. 
Leporolta magát. - Szép vagy - hallatta aztán. Ez jutott először eszébe. Jungkook tényleg szép volt, főként így, a napfényben.

S ekkor Kooknak megváltozott a tekintete. Pont úgy kezdett V-re nézni, mintha csak szörnyet látna a háta mögött. Vagy, inkább úgy, mint a hirtelen megjelenő vadászra az őz.

Taehyung ettől megrémült. - Mi a baj? Rosszat mondtam?

Jungkook elkapta a tekintetét. Megrázta a fejét.

Aztán Taehyung rájött. Mert érezte. - De igen, rosszat mondtam! - A tenyerébe temette az arcát felismerésében. - Ne haragudj, Jungkookie - a fiú elé mászott, hogy a szemébe nézhessen. - Biztos nem akarsz ilyeneket hallani, azok után, ami veled történt, én...

- Ez fura - szakította félbe. - Valahonnan tudtam, hogy tudsz róla. Éreztem, vagy...

- A kötelék miatt - vágta rá V.

Jungkook kérdőn pillantott rá. - Te hiszel benne?

- Persze. Különben, hogy kerültünk volna ide? - A társa erre már nem felelt. Folytatta. - A lényeg, hogy nagyon sajnálom. 
- Nem kell sajnálnod semmit. - Kookie elmosolyodott, végig a talajt mustrálva. A füvet tépkedte.

- De én sajnálni akarom - válaszolta Taehyung. - És megígérem, hogy soha senki nem fog többé megérinteni. Én sem. Soha nem foglak megérinteni, és...

Jungkook ekkor felnézett a fiú arcára,  majd tenyerével óvatosan végigsimított a karján.

És ekkor jött Yoongi. - Keljetek fel, megyünk - ennyit mondott, felettük megállva.

Taehyung meglepetten kapta felé a tekintetét. - Hova?

- A kapuhoz - felelte Suga. A többiek épp ekkor keltek fel. Valószínű, Ő ébresztett mindenkit.

- Milyen kapuhoz? - kérdezte Hoseok, félkómásan.

- A hét első, hét kapun érkezett ide - magyarázta Yoongi. - A kapuk a helyek. Erről beszélt a hang. Meg kell találnunk a kapukat, hogy hazajuthassunk.

- És mégis hol vannak ezek a kapuk? - Namjoon volt az, Yoongi mellé érve.

- Hét nagyvárosban. Az egyik itt, Szöulban. Legalább is, a könyv ezt írja - muatta fel biztosítékul a kezében tartott irományt.

- Akkor most megyünk, és megkeressük? - szólalt meg Seokjin is.

- Pontosan - bólintott Suga.

- De előbb nem kéne ennünk? - kérdezett vissza.

Yoongi a szemét forgatta. - De, majd eszünk is - hallatta beletörődve, majd nagy léptekkel elindult a nem sokkal alattuk elterülő Szöul városa felé.