Sound of mind // 7.

- Miért úszik a hal a vízben?

- Na mondjad, miért?

- Mert nem ér le a lába! - Hoseok fantasztikus viccén ismét kitört a nevetés Taehyungból. Vigyorogva fordult a mellette ülő Jungkook felé.

- Most te jössz - lökte oldalba.

A fiú megrázta a fejét. 
- Én nem tudok.

Hopie erre aztán látványosan felháborodott. - Ne már, mindenki ismer vicceket! 

- Jó, talán mégis tudok egyet - felelte Kook elgondolkodva. - Mi történik a matematikussal, miután meghal?

- Mi? - kérdezett vissza izgatottan V.

Jungkook elmosolyodott. - Már nem számít.

Kellett pár másodperc, mire a két fiúnak leesett a poén, de utána olyan hahotázás bukott elő belőlük, amilyet Namjoon még nem is hallott.

Nos, Taehyung, J-Hope, és Jungkook így ütötték el az időt, amíg Yoongi és Jimin "felderítő körúton" voltak. Legalábbis, Suga így nevezte azt, hogy ketten elmentek a közelben található város felé, megnézni, egyáltalán hova a csudába küldte őket Xylon. Mert hogy, bizony lövésük sem volt. A hely, ahova érkeztek egy dimbes-dombos, füves rét volt. Nem messze tőle sűrű erdő húzódott, lejjebb pedig ott volt az a bizonyos város.

Namjoon egy kisebb sziklán ülve, ámulattal nézte hol a tájat, hol a viccelődő barátait. Olyan felhőtlenül boldognak és gondtalannak tűntek. Hogy tudták ezt csinálni? Hogy tudtak ilyen hétköznapian viselkedni a történtek, meg a rájuk zúduló információ folyam után? És ami nagyobb kérdés: Namjoon miért nem volt erre képes?

- Tényleg teljesítette a kérésünket. Már nem vagyok éhes.  - Jin állt meg mellette egyszer csak.

Namjoon felnézett a barátjára. Halvány rózsaszínre festett haja épp úgy tűnt ki a természetes közegben, mint maga a személyisége.

- A naplementét nézed? - tudakolta Seokjin. Valóban kezdett lemenni a nap. - Szép.

Namjoon visszafordult az erdő, meg az égbolt felé. - Te hogy állsz hozzá? - kérdezte rövid idő elteltével.

- A naplementéhez? - értetlenkedett Jin. - Most mondtam, hogy szép.

- Nem, buta. Ehhez az egészhez.

Seokjin egy ideig nem felelt. Mikor Namjoon ismét, kérdőn felé pillantott, csak akkor szólalt meg: - Boldog vagyok - mondta. - Mert...mert ez az egész azt jelenti, hogy apám tévedett. Mégsem én vagyok a természetellenes. A világ az, amibe kerültem. - Barna szemeivel a társa szemeibe nézett. Furcsa volt. Jin nem nagyon szokott mesélni a múltjáról, vagy az apjáról. Egyikőjük sem szokott. Ez nem olyan téma, amit emlegetniük kellene.

- Értem - bólintott Nam. Aztán ismét a gondolataiba mélyedt. - Mi történhetett a nyolcadikkal?

- Hogy érted? - Jin a vállára tette a kezét.

- Xylon azt mondta...

- Tudom mit mondott - vágta rá a társa, amin Namjoon meglehetősen meglepődött. - Honnét veszed, hogy történt vele valami? Lehet, hogy Őt nem száműzték, csak minket.

Nam sóhajtott. - Ennek nincs semmi értelme.

Ezek után ismét hallgattak. Az ég alját már egészen elárasztotta a narancssárga fény. Békésnek tűnt. Végül Jin törte meg a csendet:

- És te? - kérdezte. - Te hogy állsz hozzá?

Namjoon beharapta az ajkait. - Aggódok - válaszolta. - Mi van, ha nem találjuk meg a jó kaput?

- Miért ne találnánk meg? - vonta fel a szemöldökét a barátja.

- Nem tudom. Rossz előérzetem van.

Jin erre csupán elmosolyodott. - Neked mindig. Nyugi. Megtaláljuk.

____________________________

- Még sosem jártam Pekingben - jelentette ki Jimin, mire Yoongi csupán egy furcsa pillantást küldött felé. A fiú nem is értette, miért. - De egyszer álmodtam róla - folytatta. - Nem ilyen volt.

- Koncentrálnál, Chim? Fantasztikus, hogy Pekingben vagyunk, de inkább a jelet keresd - förmedt rá Suga.

- Holnap is megkereshetjük - felelte ésszerűen Jimin.

- De ha ma megtaláljuk, holnap nem kell. - Nos, ebben valóban volt valami.

Jimin az összes érzékszervét hegyezve haladt tovább Suga mellett az utcán. Furcsa nagyváros volt ez a Peking. Kicsit hasonlított Szöulhoz, kultúrájában mégis eltért. Mindenesetre, óriási volt, és bejárhatatlan. - El fogunk tévedni - közölte Jimin.

Yoongi megrázta a fejét. - Nem fogunk. Csak hallgass a megérzéseidre. A jel vonz minket. Szöulban is így volt.

- De sötétedik.

- Az a jó. Legalább nem lát minket annyi ember.

- És ha elrabolnak, és kiveszik a szerveinket?

- Befejeznéd? - kapta felé a tekintetét Yoongi.

- Bocs. - De Chim nem bírt csendben maradni. Most nem. - Sajnálom, hogy nem hittem neked. Mármint, ezzel az egésszel kapcsolatban. Amióta ismerlek, mindig magadnál hordtad azt a könyvet, és csak erről beszéltél, én meg folyton kiröhögtelek.

- Nem nagy ügy - vont vállat. - A többiek sem hittek nekem.

- És a hangulatingadozásaim miatt is bocsánat - folytatta.

Suga erre érdekes mosollyal az arcán nézett ismét rá. - Mi bajod van, Jimin?

Chim megvakarta a fejét. - Nem tudom - felelte sóhajtva. - Csak olyan más most minden.

- Tudom - bólintott Yoongi. - De ha megtaláljuk a... - Valami reccsent Suga talpa alatt. A másik fiúnak le sem kellett néznie, hogy tudja mi volt az. Fájdalom nyílalt a lábába ott, ahol Sugát megvágták az üvegszilánkok, mikbe belelépett, s átszúrták a vékony, benti cipőjét - vagy, inkább papucsát, ha úgy tetszik.

Mindketten villám gyorsan arrébb vonalogtak, s leültek a talajra.

- Miért érzem én is? - nyögte Jimin fájdalmában, miközben hálát adott az égnek, hogy épp egy csendesebb, sötétebb kis utcában voltak, ahol szinte nem lézengett senki.

- Biztos te is beleléptél, hülye - vágta rá Suga, ahogy levette a bal a cipőjét. Vékony sebből vérzett a talpa, ám szerencsére nem volt vészes a helyzet. - Ki hagy a járda közepén törött üveget? - mormogta szitkózódva.

- Én nem is léptem bele! - Chim határozottan szakította félbe. - Látod, nem vérzek! - Bizonyítékul Ő is levette a lábbelijét. Valóban nem folyt a vére.

- Akkor meg mi a francról beszélsz? - kérdezte a társa, tenyerét a sérülésére szorítva.

- Arról, hogy én is érzem! Fáj!

Suga ekkor végre teljesen felé fordult. - Mi van?

- Komolyan. Azt is érzem, hogy egy üvegszilánk beleállt lábadban, szóval vedd ki - közölte.

Suga értetlenkedve bámult rá, de azért engedelmeskedett, és ültében maga  felé fordította a talpát - nyilván azzal a szándékkal, hogy kiszedje a szúró tényezőt. Csakhogy, ekkor meglátta: Épp úgy, égésnyom szerűen virított a majdnem teljes körívű minta a bőrén, mint ahogy korábban Jimin tenyerében is.

Elkerekedett szemekkel nézett össze a két fiú. Majd, fel sem álltak, olyan gyorsan ahogy tudtak, négykézláb kúsztak oda a helyhez, ahol a milliónyi üvegszilánk hevert.

Az üvegek alatt ott izzott a jel.