The Autistic // 5.

Amikor Jungkook hétfő reggel belépett az osztályába, Taehyung már ott volt. Mosolyogva sétált oda a fiúhoz, aki szokása szerint a sarokban ült.

Az elmúlt hétvégéje teljes mértékben az autista fiú körül forgott - beleértve a vasárnapot is -, de egyáltalán nem bánta. Előző nap elmentek a közeli Washington tó partjára sétálni, és bár Taehyung anyján látszott, hogy félti a fiát, megbizott Jungkookban, aki pedig fantasztikusan érezte magát a fiú társaságában. Taehyung sokkal beszédesebb volt, mint bármikor másmikor, és öröm volt nézni, ahogy újra és újra rácsodálkozott a tavaszi napsütésre, a természetre, meg a víz csillogására.

- Szia - köszönt most neki Jungkook. - Jól aludtál?

Taehyung érdeklődve nézett fel, ám amikor meglátta ki az, felderült az arca. - Szia! Aha.

- Mit csinálsz? - guggolt le Kook, és belelesett társa kezében tartott vázlatfüzetébe. A tanári asztalon lévű ceruzatartó grafitos körvonalait vélte felfedezni benne.

- Csak rajzolok - vont vállat Taehyung.

Jungkook megrázta a fejét. - Ne mondd, hogy csak. Csodálatos dolog, ahogy rajzolsz.

A fiú erre vidáman pillantott a szemébe. - Köszi - felelte egyszerűen.

- JK! - hallotta ekkor Kook a háta mögül. - Mi a faszt csináltok ti ott a sarokban?

Nyilván hatalmas nevetés tört ki mindenkiből Cheng fantasztikus beszólását hallva. Jungkook eddig is érezte, hogy gyakran pillantanak feléjük. Felállt és automatikusan Taehyung elé lépett, hogy a fiúnak még csak látnia se kelljen az osztálytársait. Hang viszont nem jött ki a torkán.

- Na szuper, most, hogy befejeztétek a huncutkodást a sarokban, add má' ide a matek házit - szólt neki a kínai srác.

Jungkook legszívesebben lekevert volna egyet a fekete hajú, szemüveges, irritálóan "okos ázsiai" benyomást keltő srácnak. - Nincs - közölte kurtán.

- De te mindig csinálsz házit - tekergette az egyik hajtincsét a Christina nevű, rajztagkzatos lány.

Kook vállat vont. - Most nincs - jelentette ki, majd a helyére battyogott, pont amikor megszólalt a csengő. Magában azért hozzátette, hogy csupán számukra nincs.

Teltek a napok. 
Jungkook egyre több időt töltött Taehyunggal, minek következményeképp a gimnáziumban természetesen egyre jobban kiközösítették, de nem igazán érdekelte a dolog - eddig sem kedvelte a társait. Minden nap megvárta az autista fiúval a buszát, és gyakran át is ment hozzájuk. Taehyungon is egyre inkább látszott, hogy kedveli őt. Jungkook tudta, hogy az autisták nagyon nehezen ismerkednek, viszont miután megszeretnek valakit, nagyon ragaszkodóvá válnak - ezt érezte a barátján is: Egyre gyakrabban ért hozzá, dőlt neki, vagy ölelte át Kookot.

Egyik pénteki nap, mikor Taehyung lakása felé sétáltak az utcán, az autista fiú hirtelen megfogta a kezét. Jungkook meglepetten nézett rá, de az úgy tett, mintha mi sem történt volna. Azóta a szabadban kézen fogva járkálnak, és bár mivel Kook nem hülye, tudja, hogy az emberek többsége megbámulja őket, nem akar foglalkozni vele. Taehyung sokkal fontosabb, mint mások véleménye.

***

- Hát, ennek is vége - szólt Jungkook szórakozottan, amikor befejeződött a TV-ben a Jégvarázs című rajzfilm. Szombat délután volt, Taehyung pedig nem akart elszakadni a készüléktől. Az egyik adón valamilyen alkalomból nagyon sok rajzfilmet játszottak, ő pedig imádta azokat. - Akarsz még mesét nézni?

- Aha - felelte Taehyung természetesen, miközben elemelte a fejét Kook válláról.

- Ok, keress valamit, én addig kimegyek inni - közölte, majd óvatosan felállt.

Mosolyogva megborzolta Taehyung haját, ahogy elindult a konyha felé - már egészen otthonosan mozgott a fiúéknál. Tudta, hogy a nappali helyisége szemben van a konyhával, mellette meg a mosdó, és mindet a totál fehér előtér köti össze.

Ivott egy pohár vizet - alap esetben még erről is megkérdezte volna Yourát, ám a nő most nem volt a házban. Egy szerkesztőségben dolgozik, ami nagyon kedvező lehet számára, ugyanis általában otthon, laptopról is el tudja végezni a munkáját, ám kivételesen be kellett mennie.

Egyszer csak Jungkook furcsa dörömbölést hallott a nappali felől. Megállt a kezében a pohár.

Hihetetlen gyorsasággal indult meg visszafelé - szinte rohant. Remélte, hogy megint csak túlaggódja magát 
(ha Taehyungról volt szó, igen sokszor előfordult), ám amikor belépett a szobába, teljesen lesokkolt.

Taehyung még mindig a vörös kanapén ült, ám levegő után kapkodva csapkodta az előtte álló kis üvegasztalt. 
Szörnyű látványt nyújtott; kipirult az arca, és teljesen olyan volt, mint aki sokkot kapott.

Jungkook azonnal odarohant hozzá. Lefogta a kezeit, nehogy elrepessze az üvegfelületet, és mély, rémült tekintettel nézett Taehyungra. - Mi az, Tae? Mi történt? - Sosem hívta Tae-nek, ám a hirtelenségben egyáltalán nem figyelt a szavaira.

Az autista fiú nem bírt megszólalni, csak hüppögött. 
Kooknak fogalma sem volt, mit tegyen, szóval csak magához szorította a társát. Ilyet még nem látott, és nem is olvasott. Tudta, hogy az autistáknak gyakran lehet heves reakciójuk egyes dolgokra, de nem készült fel rá. 
Simogatta Taehyung haját, és nyugalmat erőltetett magára - hogy a barátjára is tudjon.

- Nincs semmi baj - mondogatta. - Itt vagyok.

Érezte a fiú heves, meleg légvételét a pólóján. Nyomta Taehyung orra a mellkasát, szinte már fájt, ahogy hozzáfúródott, de ő csak szorosan tartotta.

Nagyon lassan kezdett csillapodni az autista fiú kapkodása. 
Jó pár perc kellett, mire nagyjából megnyugodott, és kissé távolabb húzódott Kooktól. 
Nedvesek voltak a hosszú pillái.

- Mi történt, Tae? - kérdezte ismét, nagyon lágyan.

Taehyung szaggatottan sóhajtott. - Láttam egy nagyon rossz reklámot.

Jungkook erre összevonta a szemöldökeit. - Hogy érted?

- Azt mondták "társadalmi célú", vagy valami ilyesmi...- hallatta rekedten és magához híven, színtelenül. - És egy apuka verte benne a kislányát. - A mondat végét elharapta, és összeszorította a fogait. Nyilván nagyon kellett koncentrálnia, hogy ne kapjon ismét pánikrohamot.

Kook még így sem igazán értette. Ennyire megérintette volna Taehyungot a gyermekbántalmazás ellen szóló kampányfilm?

- Jól van. Semmi baj - mondta, miközben megcirógatta társa karját. - Ez csak egy reklám. Ez... Téged nem bánthat senki, soha. Megígérem.

Taehyung erre ismét átölelte. A nyakába borult, s halkan suttogott a fülébe, ám szavai egyenesen Jungkook velejébe hatoltak: - Engem is bántott apukám, amikor még velünk élt.