The Autistic // 6.

Jungkook régóta sejtette, hogy Taehyungnak jó ideje nincs apja, ám nem-igen foglalkozott a ténnyel. Természetesen nem kérdezte a fiút, legrosszabb gondolata pedig ezzel kapcsolatban az volt, hogy az autista fiúnak talán meghalt a szülője. Rémálmaiban sem vélte volna, hogy Taehyungot verték. 
Szomorúság gyúlt benne, és gyász, meg harag - szinte tombolt benne a düh, az ismeretlen férfi iránt -, de nem tehetett mást; ezt mind át kellett formálnia nyugalmas szeretetté.

Aznap ott aludt a fiúéknál.

Mikor Youra hazajött, Kook pedig engedéjt kért a maradására, beszámolt a délutáni eseményekről.

Taehyung anyja nem úgy tűnt, mintha kiakadt volna. Szép arcán halvány félelem villant át, de nem esett kétségbe. Leült az ebédlő egyik székére. Halkan sóhajtott, majd kis habozás után felnézett Jungkookra.

- Taehyung apja... Tudod, igazából nem volt rossz ember - kezdte. Keserűség csendült a hangjában. - Legalább is, én nem annak ismertem meg. Mikor megszületett Taehyung, ő volt a mindene, és ez akkor sem változott, amikor kiderült, hogy autista. Csak aztán... aztán egy autóbalesetben meghalt a férjem anyja, és a testvére. Ő vezette kocsit, de nem az ő hibájából történt. - A tekintete ide-oda cikázott a helységben. - És mégsem tudta leküzdeni a traumát. Italba ölte a bánatát, és rajtunk vezette le. A kicsi, öt-hat éves Taehyungot nagyon sokszor bántotta. - Ekkor abbahagyta a cikázást, s inkább lehunyta a szemét, mintha el akarná űzni az agyából a képeket. - Taehyung nem emlékszik belőle sokra, de akkor sem tudja feldolgozni, a mai napig - fejezte be.

Jungkook nehézkesen bólintott. - Értem. Ha...ha most inkább kettesben szeretne maradni Taehyunggal, megértem. Ön az anyja, nekem pedig talán jobb lesz mennem... - mondta.

A nő kedvesen elmosolyodott. - Jungkook, te egy nagyon aranyos fiú vagy - jelentette ki. - Köszönöm, hogy foglalkozol a fiammal. Taehyung nagyon kedvel téged.

- Én is kedvelem őt - sütötte le a tekintetét.

Youra továbbra is somolygott. - Menj csak fel hozzá. Jó éjt.

Jungkook kissé meglepetten nézett a nőre. Szólni akart, de nem tudta, mit mondhatna.

- Megbízom benned, Jungkook - hallatta a nő, mintha csak olvasni tudna a fiú gondolataiban.

Kook összeszorított ajkakkal biccentett egyet, majd kiment az étkezőből.

Mikor felért az emeletre, Taehyung már az ágyán ült. Kissé még nedves tincsein látszott, hogy nem rég jött ki a fürdőszobából. A világos ágyneműn ülve, a félhomályban, meg a szemébe lógó hajával pont úgy festett, mint egy angyal - legalább is, Jungkook valahogy így képzelte el az angyalokat.

- Adok pizsamát. - Ez volt Taehyung első mondata, ami a társát teljesen kizökkentette. - De lehet, hogy kicsit kicsi lesz.

Kook elvigyorodott. Bár Taehyunggal szinte egymagasak voltak, a fiú sokkal vékonyabb volt nála. - Nem baj. Én is elmegyek zuhanyozni, addig... Nem akarsz lemenni anyukádhoz?

A barátja megrázta a fejét. - Nem. Ma már talákoztunk.

Jungkook nem igazán értette Taehyungot, de azért csak bólintott. - Jól van. Mindjárt jövök. - Ezzel kisétált.

Az éjszaka folyamán nagyon sokáig fennmaradtak, s rengeteget beszélgettek - illetve, leginkább csak Kook beszélt. Tudta, hogy a barátja szereti, ha mesél neki, és bár mindig is harcban állt a szavakkaal, Taehyungnak bármikor szívesen magyarázott, akármilyen csekélységről.

Hajnali kettő óra körül aztán az autista fiúnak kezdtek lecsukódni a szemei. Mindketten a földön ültek, hátukat az ágykeretnek vetve, ám ekkor Kook tétován bámulta Taehyung álmos arcát, majd óvatosan, megpróbálta felemelni őt. 
Az autista fiú közben ránézett, de csak akkor mozdult meg, mikor Jungkook letette a matracra: Megragadta a karját.

- Maradj - motyogta rekedt, mély hangon.

- Nem lehet - suttogta Kook.

- Miért nem?

Jungkook a szabad kezével megvakarta a fejét. Az együtt alvás mindig is rizikós téma volt számára: Az apja szakmájából ítélve nagyon sok filmet látott egészen kicsi kora óta, melyekben általában ha ágyjelenet volt, nem csak egyszerűen aludtak a szereplők. Valahogy benne maradt ez a dolog, és tudta, hogy butaság, de amikor két embert egy paplan alól lát kikelni, rögtön a szex jut eszébe.

De Taehyung nem eresztette. - Ölelj át, Jungkook. Kérlek - motyogta.

Kook sóhajtott. Leült a fiú mellé, majd mikor az arrép húzódott, elfeküdt a lepedőn. 
Épp hogy csak elfértek az ágyban, de úgy tűnt, Taehyungot ez egyáltalán nem zavarja. Betakarta Jungkookot, és magára húzta a karját.

Kook nem bírt nem vigyorogni rajta. - Jó éjt, Tae - mondta. Valahogy a nyelvén maradt ez a becenév.

Az autista fiú már nem válaszolt - azonnal mély álomba merült.

Jungkook meg csak nézte a kisimult, bájos arcát, és azt kívánta, bár örökké láthatná. 
Nem jött álom a szemére: Megint csak agyalt. Ez nála olyan furcsa tulajdonság volt - mindig éjszaka jöttek elő a gondolatai. Azon morfondírozott, vajon ha majdnem fél éven keresztül nem próbál szóba elegyedni Taehyunggal, folyamtos visszautasításokat kapva, a fiú akkor is ilyen hamar megkedvelte-e volna, mikor eljött hozzá. Vagy, egyáltalán akkor el mert-e volna menni hozzá? 
Aztán az érzésein gondolkodott - gyakori eset volt: Soha nem tudta behatárolni, mit érez Taehyung iránt. Szerette, és gondoskodni akart róla, mint egy testvér, ugyanakkor lenyűgözte a fiú nem emberi szépsége, a személyisége, meg a gondolkodás módja - és most, ahogy ott feküdt mellette, hozzábújva, a lehető legkellemesebb érzés kerítette hatalmába. Szerelmes volt Taehyungba, de ez a szerelem nem olyan volt, mint a gyerekes érzelmei általános iskolában hol lányok, hol fiúk iránt. Ez a szerelem élt benne, de nem lángolt, gyengéd volt és teljesen elárasztotta belülről. A torkában, tüdejében, és az összes csontjában érezte - és ez egy pillanatra sem szűnt meg azóta, hogy először meglátta Taehyungot.

Másnap reggel, mikor megállt a saját lakásuk ajtaja előtt, tudta, hogy legalább egy ideges szempárral találja szembe magát - hiszen, előző nap csupán egy sms-t küldött az anyjának -, de arra nem számított, hogy rögtön mindkét szülője letámadja. 
Még be sem csukta rendesen a nyílászárót, amikor az apja ideges hangját hallotta meg a háta mögül, és megérezte az anyja kezének lendületét az arcán.