The Autistic // 7.

- Hogy képzelted, hogy nem jössz haza?! - Hallotta Jungkook az apja felháborodott hangját, miközben még zúgott a füle az anyja pofonjától. 
Kiskorában, ha valami rossz fát tett a tűzre, gyakran részesült a nő által ilyesfajta büntetésben, ám már nagyon régóta nem ütötte meg.

Elkerekedett szemekkel nézett a szüleire, akik dühösen méregették az egyben nappaliként is funkcionáló előtér közepéről.

- Sajnálom - mondta a fiú halkan. - De Taehyung tegnap nagyon rosszul lett, és ott akartam maradnai vele.

- Mindig ez a Taehyung! - horkant fel az apja. Bár vasárnap volt, az enyhén kopaszodó, de meglehetősen sima arcú férfi elegánsan öltözött fel. Valószínűleg egy munkahelyi találkozóra igyekezhetett épp.

- Fiam, elegünk van - közölte az anyja. - Folyton ezzel a fura fiúval vagy. A múltkor, amikor jöttem hazafelé, láttam, ahogy kézenfogva sétáltál vele, amiért megjegyzem, nem szóltam, de ez már több a soknál! Ott aludtál nála, mi meg azt sem tudtuk, hol vagy! Édes istenem! - Mintha a saját, eddig ki nem mondott szavain is meglepődött volna. Tenyerét a homlokához kapta.

- Többet nem kéne találkoznod ezzel a sráccal - tette hozzá az apja. Kezeit szorosan összefonta maga előtt.

- Ti meg miről beszéltek?! - Jungkook most megemelte a hangját. Érdekes érzés volt, ahogy kitörtek a szavai, a vissza nem folytástól. A hallottaktól egyszerűen elöntötte az agyát az adrenalin, ami kivételesen a száján jött ki.

- Pontosan tudod, miről beszélünk, Jeongguk. - Sosem hívta így az anyja.

- Igen - bólintott idegesen. - Csak nem értem meg. Egyáltalán nem az a bajotok, hogy nem jöttem haza, igaz? Azért pöccentetek be rám, mert azt hiszitek, meleg vagyok!

- Miért, talán nem így van? - tette fel a kérdést a nő, mire a fiú már tudta, hogy pontosan beletrafált, ami a választ illeti.

- Nem. De ha így lenne, akkor is el kellene fogadnotok! - vágta vissza.

- Nem? Akkor meg mivel magyarázod azt, hogy kézen fogva mászkálsz Taehyunggal? - Még mindig az anyja vitatkozott. Látszólag egyre idegesebb lett.

- Azzal, hogy szeretem - felelte egyszerűen.

- De hát most mondtad, hogy nem vagy...! - Nem fejezte be a mondatát, de hanglejtéséből ítélve, talán jobb is volt így. - Jeongguk, ne húzzál fel, mert odamegyek, és esküszöm mégegyet lekeverek!

- A szerelem és a szeretet kibaszottul nem behatárolható, és ti kurvára nem értitek az érzéseim! - Kook is kiabált. Úgy érezte, elszakatt valami benne. - Nem vonzódom a fiúkhoz!

- Hát akkor ki a picsához vonzódsz? - kiáltotta az anyja.

- Taehyunghoz! - Ezzel Jungkook egy mozdulattal berohant a szobájába, és kulcsra zárta az ajtót. 

Lerogyott a földre. Még hallotta a szülei felháborodott hangját, de már igazán mindegy volt. 
Legszívesebben betörte volna a falat egy kalapáccsal.

Néhány perc múlva, hirtelen ötlettől, s felindulásból vezérelve az íróasztalához lépett. Bekapcsolta a rajta fekvő laptopját.

"Szexuális beállítottságok", keresett rá. A szeme csak úgy cikázott a képernyőn lévő szavak közt; heteroszexualitás, homoszexualitás, biszexualitás, aszexualistás, monoszexualitás ... 
Nem is gondolta, ennyiféle szexuális beállítottság létezik. Viszont, akárhogy is nézegette, egyikben sem ismert magára.

Nem is értette, miért csinálja ezt. Eddig eszébe sem jutott volna besorolni magát, de az imént történtek miatt valamiért elkezdte izgatni a fantáziáját a dolog.

A

z oldal alján volt még egy fogalom.

"Nemrégiben megálapítottak egy újabb szexuális irányzatot;
Demiszexualitás: A demiszexuális emberek csakis hosszas ismerkedés után képesek kapcsolatot kialakítani valakivel. Nem lesznek hirtelen szerelmesek, ám ha ez mégis előfordul, mindent elsöprő érzelmek kelnek életre bennük. Néha egész életükben egyetlen emberbe képesek csupán igazán beleszeretni. "

Jungkook leesett állal nézett fel. Kissé megzavarodott - valahogy túl gyorsan, és könnyen ment ez a dolog. Pislogott néhányat, majd újra nekifutott a szövegnek. Néha egész életükben egyetlen emberbe képesek csupán beleszeretni.

Remény gyúlt benne. Nem hülye ő, nincs semmi baj vele (ahogy a szülei bizonyára gondolják), mert igenis létezik ilyen. Nyugalom, és nyerésérzet áradt szét a testében. Arra gondolt, most azonnal, felvágóan elmondja a szüleinek, mit talált - aztán elvetette az ötletet. A korábbiakból kiindulva, az anyja és az apja ezt biztos nem értené meg.

Megrázta a fejét. Mi ütött belé?
Mintha hirtelen tudatosult volna benne, mit tett: Rondán beszélt, kiabált a szüleivel, bezárkózott a szobájába, majd bekategorizálta magát egy felesleges csoportba. 
Üresség támadt benne. Sosem csinált ilyet. Sosem mert visszaszólni senkinek, és most, hogy megetette nem érzett sikert, csak remegett belülről. Mik lesznek ennek a következményei? Mi van, ha szülei ezentúl utálni fogják? 
Talán jobb lett volna csöndben maradnia, gondolta. 
Aztán, eszébe jutott, mit mondott az apja arról, hogy többet ne találkozzon Taehyunggal, és ismét elöntötte a düh. Percenként váltottak az érzései, és a gondolatai.

Nem bírta. Túl gyors volt, ki akart törni a fejéből, sikítani akart. 
Arra gondolt, vajon mit tenne most egy normális ember. A filmekben mit szoktak csinálni?

Az ablakához lépett: Tudta, hogy a nyílászáró mellett fut a tűzlétra, de azért ellenőrizte. Ágyára dobott hátizsákját egy egyszerű mozdulattal kiürítette, majd beledobált pár ruhaneműt, meg egy kis pénzt. Hátára kapta, aztán összeszorított fogakkal kapaszkodott bele a létrába.