The Autistic // 1.

- Jeongguk?

Az eredeti neve hallatán Jungkookot kirázta a hideg, s értetlenül kapta fel a fejét.

A tanárnő szúrós tekintettel meredt rá. - Hallgatlak.

- Elnézést, nem figyeltem a kérdésre - vallotta be.

- Hát persze, hogy nem - sóhajtotta az idős, komoly nő. - Ez a baj veletek, gyerekek - kezdte. - Ez a baj ezzel az iskolával! Mindenki csak a saját, felvett kis tantárgyával foglalkozik, a többit meg le se... - És csak mondta és mondta azt, amit az elmúlt félévben Jungkook egyébként a tanárok 90%-ától már hallott.

A Wings-be különösen tehetséges diákok jártak - nem véletlenül nevezték tehetséggondozó középiskolának. Az intézményben matematika, irodalom - nyelvtan, rajz, kémia, és testnevelés tagozatrendszer működött. A felvett fiatalok mindegyike valamelyik tantárgy géniusza volt, amolyan 
jobb-az-átlagnál típus, és akikből előszeretettel képeztek tanárokat, meg tudósokat. S pont ezért - bár nehéz volt bejutni -, nagyon híres iskolának számított, a világ minden tájáról érkeztek ide diákok. Ennek köszönhette az intézmény a sokszínüségét - na meg persze az USA egyébkénti sokszínűségének is. 
Az itteni tanulók mind nagyon okosak, vagy ügyesek voltak - a saját tantárgyukban. A többi nem igazán izgatta a képzeletüket, vagy, ahogy az imént a tanárnő akarta mondani: Le se szarták.

És igen, ebből adódóan Jungkookot sem érdekelte az épp folyó irodalom óra, meg Shakespeare. 

Csengetés után a halántékát dörzsölve vonalgott ki a teremből. A hetedik óra következett: Az az óra, amikor az összes tizenegyedikes elhúz a saját tagozatjára. Ugyanis, az emelt órák ideje évfolyamonként volt elosztva; ötödik órában a kilencedikeseknek, hatodikban a tizedikeseknek, hetedikben (Jungkook pechére) a tizenegyedikeseknek, és nyolcadikban (Jungkook jövő évi pechére) a tizenkettedikeseknek voltak a tagozatok.

A fiú sóhajtva rogyott le a 
matek-terem egy székére. Kivételesen nem volt kedve másodfokú egyenleteket oldogatni. Ez a nap már csak ilyen volt: Egész délután esett, és a tavaszt figyelembe sem véve, az idő meglepően hűvösnek tűnt. 
Lassan beszállingózott mind a tizenkét matekos diák - náluk már csak kémián voltak kevesebben -, meg a "professzor" úr is, és megkezdődött a tanítás.

Jungkook azt hitte, nyomban elalszik. Meredten bámulta a táblát, és hagyta, hogy a gondolatai szabadon kalandozzanak - már megint rosszfelé. Egyszer csak azt vette észre, hogy már megint rajta jár az esze. Azon, hogy milyen csodálatos, azon, hogy milyen rosszul bánik vele mindenki, azon, hogy ma még szinte nem is látta, és azon, hogy akárhányszor próbált vele szóba elegyedni, valaki mindig csúnyán nézett rájuk, ő, vagyis - nem titok - Taehyung pedig csak némán meredt Jungkookra, vagy egyenesen otthagyta.

Kook most megrázta a fejét. Úgy döntött, jobban teszi, ha inkább a ferde hasáb felszínének kiszámítására koncentrál.

Miután véget ért az óra - az utolsó órája -, a fiú életuntan, és komótosan ballagott a szekrényéhez. A kint tomboló szél hangja nem igazán kecsegtette sietségre.

A folyosón Ruben álldogált, hátát a sárga falnak vetve. Látszólag várt valakit, és Jungkookot látván mintha kisebb csalódottsag érte volna. - Csá - azért biccentett. Többre nem is igazán lehetett tőle számítani: Jungkook érkezésétől nézve, már az első hónapban kiderült, hogy a magas, szőke, holland fiú erkölcsi álláspontja nem igazán egyezik Kookéval. Ahogy talán senkié sem az iskolából. Pedig, amikor januárban - főként a szülei nyomására - felvétleizett az intézménybe, jó ötletnek tűnt dolog. Úgy gondolta, az új társai jobban megértik majd, hiszen nagyjából egy cipőben járnak - ami a tanulási fölényket illeti. Mostanra rájött, hogy tévedett.

Jungkook némán vette ki a szürke szekrényéből a táskáját, és dobálta bele a matematika könyveit.

Pár másodpercen belül megütötte a fülét Cheng hangja. Nyilvánvalóan Rubenhez beszélt.

- Hallod, Christina azt mondta, nagyon para volt - magyarázta. - Diego véletlenül elszakította azt a béna rajzát, az meg vagy öt percig csak állt egyhelyben, és rábámult. A tanárnő még meg is rázta, de meg se mozdult. Aztán meg hirtelen kifutott az osztályból, be a wc-be.

Ruben elnevette magát. - Most erre mit mondjak? Mindenki tudja, hogy Taehyung bolond.

- Kuss már, itt van JK - torkollta le erre a másik, és Jungkook érezte a tekintetüket a hátán.

Boxát becsukva fordult irányukba. Legszívesebben közölte volna velük, hogy nem siket, de úgy vélte, ez igen felesleges dolog lenne.

- Még mindig ott van? - kérdezte inkább.

- Naná, nincs az az isten, aki kirángatja a wc-ből - vágta rá Cheng, aztán horkantott egyet. - Gondolom te azért megpróbálod. Éljen a Dél Korea! - ironizált, de Jungkook ezt már meg sem hallotta. Sebes léptekkel indult meg az első emeletre vezető lépcsőhöz.

A rajz teremmel szembeni fiú mosdó előtt meglehetősen sokan álltak: Diákok, és tehetetlen tanárok egyaránt.

Mr.South a fejét vakarva magyarázott Mrs.Donnak, a rajztanárnak. - Nem jön ki - mondta. - Bármit mondok neki, nem jön ki.

- Talán szólnunk kéne Eva-nek - felelte. Jungkook tudta, hogy Eva, azaz Mrs.Jonson Taehyung "fejlesztős" tanára. Az a nő, aki a legtöbbet van vele.

- Vagy talán ki kéne raknunk az iskolából ezt a fiút. - Mr.Spring érkezett meg, az egyik tanteremből kilépve. Jungkook matektanára. - Igazán semmi keresnivalója itt, és még perpatvart is csinál.

Kook nem gyakran érzett haragot, de ekkor igenis úrrá lett rajta. Ilyet nem mondhat egy tanár, ráadásul úgy, hogy egy rakat diák körülötte áll! 
A fiú ledobta a táskáját a földre, majd fogta magát, és egyszerűen bement a mosdó ajtaján, nem törődve egy értetlenkedő hanggal, vagy tekintettel sem.

A keskeny helységben lekapcsolták a lámpákat, csak a kis szellőző ablakok adtak némi fényt. 
Jungkook beljebb lépett - a fülkék előtt állt.

- Taehyung? - hallatta. Semmi válasz, de persze nem is számított rá. - Jungkook vagyok - mondta óvatosan. - Tudod...az osztálytársad. - Sóhajtott. Továbbra is csend. - Figyelj, én nem azért jöttem, hogy kihozzalak. Tőlem maradhatsz itt estig, sőt, megígérem, hogy itt maradok veled, és nem engedem senkinek, hogy kirángasson. - Valahogy érezte, hogy ezek a szavak kellenek ide. Sokat olvasott az autistákról, meg arról, nekik általában hogyan működik az agyuk. - Megértelek - folytatta. - Megértem, hogy mérges lettél, amiért Diego elszakította a rajzodat. Én is mérges lennék. De nem direkt csinálta. Igazából nem akarta eltépni. És...te gyönyörűen rajzolsz. Biztos vagyok benne, hogy bármikor képes vagy százszor jobbat alkotni, mint amilyen az a rajz volt. - Próbált nyugtatóan beszélni, és gondosan megválogatni a mondatait. - Nekem nagyon tetszenek a munkáid. Szerintem a tieid a legjobbak az egész suliban.

- Tényleg? - Taehyung megszólalt. Halk volt a hangja, meg kicsit rekedt, de azért megszólalt.

Jungkook nyugalmat erőltetett magára. - Tényleg. És tuti, hogy mindenki így gondolja.

- Ez hazugság - felelte. - Ők utálnak engem.

Jungkook ekkor ösztönösen beleharapott az ajkaiba. Szóval Taehyung tudja, és tisztában van vele, döbbent rá. Megtelt a szíve sajnálattal.

- Csak féltékenyek - mondta.

Ezután ismét letelepedett a csend, olyan hosszú ideig, hogy Kook azt hitte, már maradni is fog - amikor Taehyung újra szólt: - Ne hazudj nekem. - Nem volt sértődöttség a hangjában. Nem volt semmi a hangjában, és Jungkooknak eszébe jutott, mit olvasott egyszer: Hogy az autistáknak a szóbeli kommunikáció nagyon nehéz, sokszor nem tudják, hogyan kell hangsúlyozni.

Sóhajtva dőlt neki a fekete-fehér csempének. - Ne haragudj. De abban nem hazudtam, hogy nagyon tetszenek a rajzaid, bár csak keveset láttam közölük. A kedvencem, amit az egyik nem-tagozatos rajz órán mutattál a tanárnak, tudod, amelyik a csillagos eget ábrázolja. Nagyon szép - mint te, közölte volna legszívesebben.

Hallotta, ahogy Taehyung a fogát csikorgatja az ajtó másik oldalán. - Akarod...akarod látni a többi munkám?

Jungkooknak erre a közvetlenségre felcsillant a szeme, ám még mindig higgadt tudott maradni. - Persze. Az nagyon jó lenne. De ahhoz előbb ki kéne jönnöd onnét.

- Tudom - felelte a másik fiú.

Kookon egyszerre megkönnyebbültség lett úrrá. Érzékelte, ahogy Taehyung elfordítja a fülke zárát - és ebben a pillanatban kitárult oldalról a mosdó zöld ajtaja, s Mr.Spring lépett be rajta, Mrs.Jonsonnal, Taehyung tanárával az oldalán.

- Jeon Jeonngguk, maga menjen ki innét! - szólt ellenkezést nem tűrő hangon a férfi.

Taehyung nyomban visszazárta a fülke nyílászáróját.

- Már majdnem kijött! - feleselt Jungkook felháborodottan. - Hogy lehetnek ilyenek? Mindent elrontontak!

- Fogja be a száját, mielőtt betapasztom! Ne játssza az orvost, tűnés! Majd Mrs.Jonson kihozza onnét azt a fiút! Elég ebből a parádéból! - torkollta le a matematika tanára.

Jungkook ökölbe szorította a kezeit. Legszívesebben kitépte volna a mosdókagylót a helyéről, és hozzávágta volna Mr.Springhez - de helyette
csupán fújtatott, majd kiviharzott a helységből. 

Még sosem volt ilyen mérges.