The rapist // 10.

Jungkook nem hitte, hogy Taehyung másnap is eljön hozzá. Abba bele sem mert gondolni, hogy a fiú talán annyira felzaklatta magát, hogy soha többé nem jön el, ám azt tényleg nem hitte volna, hogy következő nap ott lesz – s most mégis ott van.

Ahogy Kook meglátja Taehyung karcsú alakját átsétálni az intézmény udvarán, elkerekednek szemei. A mellette ülő Hoseok – ki szokása szerint egészen idáig le sem szállt róla – szintén meglepetten tátja el a száját.

– Hát itt vagy – szól Taehyung, mikor oda ér hozzájuk, majd fogait szorosan préseli össze, mintha csak roppant kínosan érezné magát.

– Itt – válaszolja Jungkook, érdeklődő, nyílt tekintettel nézve fel a másikra. – Azt hittem, ma nem akarsz majd látni.

Taehyung zavartan lesüti a szemeit, s kínjában nem tud mást csinálni, csupán egy örömtelen mosolyra húzza ajkait. – Bocsánat a tegnapi kirohanásom miatt.

– So soft – szól közbe Hoseok, borzalmas angol kiejtéssel, s Jungkook véleménye szerint meglehetősen pofátlan módon.

Taehyung a viccelődő srácra pillant, s egy másodpercig mintha valami átsuhanna az arcán. Összeráncolja a szemöldökeit, és úgy tűnik, mondani készül valamit, ám mégis csendben marad. Kook egy nagyot taszít a padon ülő fiún.

– Takarodj, Hoseok! – közli szemforgatva, mire a barátja vigyorogva áll fel az ülőalkalmatosságról.

– Ship you guys – hallatja az imént említett, vidám grimasszal a képén, majd kezeiből szívet formázva  elugrándozik a kövekkel rakott kis úton, az épület bejárata felé.

Taehyung rezzenéstelen arccal néz utána, s olyan fejet vág, amitől Jungkookból rögtön kitör a röhögés. Nem is tudja, mikor nevetett utoljára, és most nagyon jól esik neki a belőle előtörő vidám kacaj. Hiába; lehet akármilyen feszült, rossz élete az embernek, vannak pillanatok, amikor mégis képes nevetni.

– Ne is törődj vele – mondja, immár egyedüli társához intézve a szavait, mikor már valamennyire csillapodott a hirtelen jött jó kedve.  – Bipoláris. Éppen túl jó passzban van.

– Értem – bólint Taehyung, továbbra is kissé megilletődötten.

– Ülj le – utasítja finoman. –  Mivel azt hittem, ma nem jössz, nem kértem el a társalgó kulcsát, és valószínűleg mások használják épp.

Taehyung eleget tesz a kérésének, s helyet foglal a türkizzöldre festett, fa padon. Jungkook szívesen közelebb férkőzne hozzá, csakhogy tolószékéből csupán nagyon macerásan tudna kikelni, így inkább hagyja, hogy elválassza őket a pad díszített karfája. 
Nyári délutánhoz képest nincs elviselhetetlenül meleg, lágy szellő lengedez körülöttük, s a nem messze lévő szökőkút megnyugtató látvánnyal tölti el Kook szívét.

– Az éjszaka – kezdi halkan – eszembe jutott néhány emlék. – Taehyung ekkor kíváncsian pillant rá, ezért folytatja: – Tegnap azt mondtad, nem tudod, szerettük-e egymást. Sok minden van, amire még mindig nem emlékszem, de ezt az egyet biztosra mondhatom: Én szerettelek téged, Kim Taehyung. Nem is ismertelek, és még nem is tudtam róla, de már szerettelek. Fogalmam sincs, mondtam-e ezt valaha, de muszáj tudnod. – Nem is sejti, honnét szedte a bátorságot, hogy kimondja ezeket a mondatokat, de megtörtént; elhagyták ajkait, s ha akarná sem tudná visszaszívni őket.

Taehyung tágra nyílt pupillákkal pislog felé. Elvörösödik, és látszólag képtelen válaszolni. Azért nagy nehezen, s zavartan bár, de megformálja a szavakat. – Én is szerettelek... – hallatja, aztán elhalóan hozzáteszi: – Most is szeretlek.

Jungkook úgy véli, ez a legédesebb dolog, amit valaha hallott s látott. Levakarhatatlan mosoly ül arcára, és teste szinte ösztönösen cselekszik; előrenyújtja a kezét, megérintve, megcirógatva Taehyung arcának puha, pihés bőrét, a másik fiú pedig pilláit lehunyva simul a tenyerébe. E szelíd cselekedettől Jungkooknak villámcsapás szerűen elevenülnek fel a képek; rá sem eszmél, de már emlékszik.

A világoskék falak hűvös ridegséget árasztottak magukból, kint pedig tombolt a tél, ám Jungkook szívében mégis forró tűz égett, ahogy a Taehyung a karjai közt pihent. Érezték egymás testhőjét, s úgy simultak össze a paplan alatt, mintha egymás elválaszthatatlan darabjai lennének.

– Nem maradhatnánk ma csak így egész nap? – motyogta Kook, ajkaival folyamatosan súrolva a másik vállát.

– Ma témazárót írok három tantárgyból – felelte Taehyung, ugyanolyan lapos, álmos hangon.

– Kit érdekel?

– Engem. Nem akarok megbukni. – Ezzel erőt vett magán, s kikecmergett az ágy kényelméből. Elhúzta szoba ablakának sötétítőfüggönyét, minek következtében éles fény vetült Jungkook szemébe, ki elégedetlenül morgott fel, s gyűrt egy párnát az arcába.

Az a nap is úgy telhetett volna, mint a többi már egy ideje: Felkeltek, elmentek az iskolába, ahol egymásra sem néztek, nehogy elárulják magukat (minden erejükkel titkolták a kapcsolatukat mások, de Jungkook nyomására főként Jihun és társai elől), hazamentek, ettek, majd csupán azzal voltak elfoglalva, hogy szeretik egymást. Soha, egyetlen szóval nem mondták ki, de legszívesebben mindketten ordítottak volna a kíntól, amikor nem ölelhették, csókolhatták a másikat.

Az a nap viszont kissé eltért a többitől. 
Jungkook a szokásos helyén ült a gimnázium ebédlőjében, a szokásos társaságával. Jihun érkezett meg utoljára, s mikor hanyagul ledobta az asztalra a tálcáját, teljes lett a csapat.

– Parti ma Jisooéknál? – tette fel a kérdést Wonho, miközben egy jókora adagot betömött a szájába a ramenjéből.

Yugyeom felvont szemöldökökkel pillantott felé. – Ő az exem, haver. Ha meglát a házában, szerintem nem jövök ki onnét élve.

– Kit érdekel? – vonta meg a vállát Jihun. – Ingyen pia. Megyünk.

– Csapassuk – hallatta Yoongi, de nem úgy tűnt, mintha érdekelné ez az egész.

Jungkook elhúzta a száját. – Uh, bocsi srácok, de ma családi összejövetelre kell mennem, tudjátok, mindjárt karácsony, és hát ja... – Ekkor nem értette miért, de mind a négy fiú különös, talán kissé megvető tekintettel nézett felé.

– Ez már a második családi összejöveteled a héten – közölte Jihun.

Kook elvörösödve kezdett magyarázkodni. – Hát, tudjátok elég nagy a család, és...

– Nem vagyunk ám hülyék – vágott a szavába megint csak Jihun. – Hetek óta kihagysz minden bulit, nem jössz velünk sehova. Tuti titkolsz valamit. Mi a fasz van veled?

– Jó, lebuktam – nevette el magát erőltetetten. – Igazából van valami, amit nem mondtam el. Egy ideje kapcsolatban vagyok... – ekkor akaratlanul is a pár asztallal arrébb ülő Taehyungra pillantott, s egy másodpercre elszorult a szíve, de folytatta a hazugságot – egy lánnyal, és hát folyton velem akar lenni, nem mondhatok nemet...

– Szóval valami csajjal kúrogatsz ahelyett, hogy velünk lazulnál – bólintott "elismerően" Wonho.

– Ezért nem lehet hibáztatni. Én sem titeket választanálak, ha lenne jobb programom – röhögött fel Yoongi, ám Jungkook nem tudta nem figyelembe venni, hogy nevetése igazán örömtelenre sikeredett.

Jihun megforgatta a szemeit. – Egy alkalmat igazán kihagyhatsz. Ma velünk szívsz. Este kilenckor Jisoonál találkozunk – jelentette ki, majd fel is állt körükből. Ahogy elsétált, Jungkook végignézett magas, izmos alakján, s arra gondolt, nagyon nem szeretne ezzel a sráccal összetűzésbe kerülni.

------------------------

Jisoo Jungkook osztálytársa volt, ám még így sem tudott túl sokat a lányról, azon kívül persze, hogy dúsgazdag – bár ezt ránézésre is meg tudta állapítani. Most, ahogy körbepillantott a házában, mindenfelé puccos karácsonyi díszek kerültek szemei elé, drága likőrök, meg sütemények. Nem az a tipikus, "csapatós" buli volt ez, sokkal inkább egy kissé szolidabb, karácsonyi parti. Ennek ellenére persze itt is akadtak részeg fiatalok, s nem is csoda, hogy Jungkook közéjük tartozott. Ha már ott kellett hagynia Taehyungot, legalább had igya le magát, gondolta.

Kint, az udvaron tábortüzet gyújtottak, amit körbeülve pillecukrot sütögettek az emberek. Nagyon meghitt s családias volt; Kook utálta az ilyet, egyenesen hánynia kellett tőle – hiszen nem sok jó emléke volt a családjával –, ám valahogy egy idő után mégis oda keveredett Jihunnal és Yoongival együtt. Az előbbi mellette foglalt helyet, az utóbbi viszont kihúzódott a tökéletesen egyenes felületűre csiszolt farönk végére, amin ültek. Körülbelül tíz fiatal lézengett még körülöttük, de egyiküket sem ismerték tüzetesebben, s alap esetben Jungkook feszengett volna, hiszen sosem maradt még kettesben Jihunnal – kissé tartott a fiútól, mióta együtt volt Taehyunggal –, ám az alkohol elnyomta benne a feltörő kellemetlen érzéseket. Egy ideig mindketten csendben voltak, s Kook csak nézte az előttük lobogó tüzet, mely olykor igazán magasra nyúlt. Arca szinte égett, melege volt kabátban, ám nem tudta rávenni magát, hogy arrébb menjen. Megbabonázták a lángok.
Nem tudta, miért szólalt meg egyáltalán, hisz ép ésszel nem tette volna, csakhogy jelenleg egy különös, nyugtató melankólia lett rajta úrrá, ráadásul be is volt rúgva.

– Miért utálod Taehyungot? – Nyugodt hangon tette fel a  kérdést, mely már egészen régóta foglalkoztatta, csakhogy szerelmének akárhányszor feltette, ő mindig elterelte a témát.

Jihun meglepetten pillantott rá; zavaros volt a tekintete, valószínűleg ő is sokat ivott már. Látszólag mélyen elgondolkodott, ahogy elfordította a fejét, s lágyan táncoló tűzbe révedt. – Régen barátok voltunk – hallatta pár perc habozás után. – Együtt töltöttük az egész gyerekkorunkat, a családjaink is jóban voltak. Tizenhárom évesek lehettünk, mikor egyik délután Taehyung szülei úgy döntöttek, elvisznek minket csónakázni a közeli tóhoz: Taehyungot, engem és az ikertestvéremet.

– Van ikertestvéred? – vonta fel a szemöldökét Jungkook érdeklődően, ám legnagyobb meghökkenésére társa a képébe röhögött.

– Már nincs. Túl közel mentünk a vízeséshez, és felborult a csónakunk. Taehyung szülei próbáltak minket menteni, kisegítettek a partra, ám mikor visszamentek a húgomért, mindketten elmerültek. A testvérem nem tudott úszni, és én túl messze voltam, hogy elérhessem. Taehyung ordított, és a vízbe ugrott a szülei után, ám őket képtelenség lett volna megtalálni, eltűntek a vízesés zuhatagában. A húgom viszont még ott volt. – Ekkor megremegett Jihun hangja. A mindig kemény, macsó srác igazán megtörtnek tűnt ezekben a pillanatokban. – Taehyung csak pár méterre volt tőle, megmenthette volna, de nem tette. Végig kellett néznem, ahogy megfullad. Taehyung megölte a húgomat.

----------------------------

DAMM DAMM DAMM

Iratkozzatok fel a blogra, vagy lépjetek be a blog facebook csoportjába, hogy mindig értesülhessetek az új részekről: 
https://www.facebook.com/groups/1979819088974949/

És ha tetszett a rész, ne felejtsetek el hagyni egy kommentet! Nagyon sokat jelentene nekem. :)