The rapist // 4.

Jungkooknak fogalma sincs, hogyan lehetséges ez, de ahogy Taehyung beszél, ő pedig figyelmesen hallgatja a szavait, s belenéz sötét, szomorúan csillogó íriszeibe, egyszeriben a homályos képek fokozatosan kitisztulnak az agyában - de persze, van olyan is, amire mindez ellenére is képtelen  emlékezni, és amit a másik fiú sem tud elmondani neki, hiszen nem volt mindig vele.

- Mi pár nappal az érkezésed után találkoztunk - hallatja Taehyung - egy tanévnyitó házibuliban.

Jungkook lehunyja a szemeit.

- Elég jól néznek azok a lányok, ahhoz képest, hogy elsőévesek - közölte egy magas srác a társaságból. Izomtrikójából kivillant kidolgozott mellkasa, ahogy beletúrt tökéletesen hátrazselézett hajába. Az egyik legmenőbb srác volt a gimnáziumban, Jungkook örült, hogy a baráti körében lehet.

- Komolyan, Jihun? Az elsőévesekre csorgatod a nyálad? - fordult felé egy másik fiú, aki Wonhonak hívatta magát a társaival; Kook sosem tudta meg, mi a valódi neve. Ő is pont ugyanolyan macsó volt, mint Jihun.

A következőként Yoongi szólalt meg, pimasz mosollyal a képén. - Mit tehetne? Az összes többi csajon már átment. - Megjegyzése természeten nagy sikert aratott; ezek után mindannyian Jihunt kezdték ugratni, ki csupán büszkén veregette meg a saját vállát, bebizonyítva, tényleg igaz, amit róla beszélnek. 

Jungkook már túl volt pár szál füves cigin, s annál is több italon, szóval igazán jól érezte magát: Megszámolni sem tudta volna, hány lánnyal flörtölt aznap este, s hány alkalommal nevette el magát a fiútársaság idióta viccein. Az előző sulijában nem rendeztek a társai ilyen jó bulikat; a zene dübörgött, mindenki eszeveszettül ugrált az ütemre; a piás üvegekből egymás után vedeltek az emberek, miután elfogytak a papírpoharak; mindenki vad volt a drogoktól és az alkoholtól.

Éppen The Weeked - Starboy című száma szólt a drágának tűnő hangfalakból, mikor Jungkook megpillantotta őt: Kifejezéstelen arccal lépett be a ház óriási nappalijába, mozgásából pedig olyan könnyedség áradt, hogy sokan képtelenek voltak levenni róla a szemüket; Jungkook sem tudta. Talpig feketébe volt öltözve, hamvas szőkére festett haját homlokára kötött bandanával fogta fel, bőrkabátot, meg hosszú lábaira feszülő, szaggatott farmert viselt. Gyönyörű vonásait tökéletesen ellensúlyozta a köré vetülő aurája: Olyan volt, akár egy bukott angyal a pokol legmélyebb bugyraiból. 

- Kit nézel ennyire? - lépett Kook mellé Yugyeom, aki szintén a társaságuk részét képezte. Eléggé ingerszegény srácnak tűnt, nem gyakran szólalt meg, ám most kérdő tekintettel vizslatta a mellette állót, majd követte a tekintetét, s ahogy leesett neki a szituáció, gúnyos mosolyra húzódtak ajkai. - Kim Taehyung - mondta. - Kivételes srác... - gondolkodott el, majd elröhögve magát, hozzátette: - úgy belerúgnék, többet fel se kelne.

Jungkook megilletődötten, felvont szemöldökökkel pillantott társa felé, ám az már odébb is állt. Ismét Taehyungra nézett, ki egy idő után elkapta szemének vonalát; tekintetük összekapcsolódott a tömegben, s Jungkooknak fogalma sem volt, mit érez azokban a pillanatokban. Erővel kellett rávennie magát, hogy pislogjon, s elnézzen másfelé.

- Sokszor azt gondolom, ha akkor nem néztünk volna egymásra, most minden jobb lenne - mondja most Taehyung, kissé megremegő hanggal.

Jungkook eltátott ajkakkal pillant társára. - Emlékszem erre. Te...teljesen más voltál - ejti ki. A fiúnak jelenleg szemébe hulló, barna tincsei vannak, egyszerű farmert, s egy csíkos pulcsit visel; Kookot szinte felzaklatták az emlékeiben látott képek a vad, rideg megjelenésű Taehyungról.

- Ahogy te is - feleli a fiú, értetlen grimaszt vágva.

- Igaz - szégyelli el magát hirtelen.

Ha tudná, pontosan mi történt, valószínűleg nem is lenne olyan meglepő a mostani megjelenésük: Részéről persze érthető, hogy visszavett a keményfiús stílusából; felnyírt tincseit lenövesztette, hogy elrejtse a pisztoly golyója által ejtett heget a halántékánál, s szinte egész nap kényelmes melegítőben üldögél a tolószékében. Igazán szánalmasnak tartja magát. Arra gondol, talán Taehyung is így van ezzel, bár arról fogalma sincs, őt mi érte.

- A buli után - ráncolja most a homlokát Jungkook, görcsösen kapaszkodva a múltba - a suliba mentem. A focipálya mögött volt egy kipakolt, lepukkadt sportszertár. Hetekig ott aludtam, mert nem volt hol laknom... Többre nem emlékszem.

Taehyung arcán nincs nyoma meglepettségnek; Kook valószínűleg nem mondott ezzel új információt.

- Szeretnéd, hogy folytassam?

- Ne. - Jungkook sóhajtva rázza meg a fejét. Reszketegen ereszti ki a tüdejében megrekedt levegőt; minden percben küzd az önmagával s az emlékeivel, de úgy tűnik, ha a másik fiú abbahagyja a mesélést, az ő gondolatainak áramlása is megáll. - Ennyi elég volt mára.

- Pedig még szinte semmit sem mondtam - akadékoskodik Taehyung, ám ahogy meglátja a kétségbeesést társa szemeiben, inkább abbahagyja a beszédet.

- Tudom. De most ennyi is elég.

- Rendben. Holnap visszajöjjek? - teszi fel a kérdést, miközben feláll, s érzi, hogy mellkasát elszorítja valami hatalmas, természetfeletti erő. Fél a választól.

- Megtennéd? - de Jungkook kérlelő nyuszi szemeivel néz fel rá. Nem is tudja, utoljára mikor látta ilyen megtörtnek a fiút; bár, ha a megpillantja magát a tükörben, ugyanez a megtörtség köszön neki vissza, szóval egyáltalán nem szokatlan a jelenség. 

- Persze. - Csupán ennyit felel.

–––––––––––

Taehyung távozása után Jungkook annyi mindent érez egyszerre, hogy majdnem olyan, mintha csak az üresség végtelenje tátongna a bensőjében - ha ennek egyáltalán van valami értelme. Gondolatai annyira nyüzsögnek, hogy már szinte szétfeszítették belülről a koponyáját, csakhogy ő a legtöbbjükre nem akar koncentrálni: Csupán tompán hallja őket. Képtelen feldolgozni a történteket, Taehyung szavait, a saját emlékeit, vagy egyáltalán csak a fiú hirtelen felbukkanását: Tudni akarja, mi történt, de ott van benne az is, hogy mi van, ha jobb inkább a tudatlanságban élni? A múltat talán meg sem történtnek kellene nyilvánítania, s előröl kezdenie az életét - bár, abban sem biztos, akar-e egyáltalán tovább élni. Folyton ellentmondásokba ütközik. Sírni akar, kiadni magából a belső tipródást, a szenvedést, csakhogy a könnyei nem bújnak elő. Tényleg üresnek érzi magát. 

---------------------------------

Hú, így visszaolvasva kissé laposnak érzem ezt, és az előző részt is ':/. Remélem, csak én gondolom így, de ha nem, azt is nyugodtan írjátok meg. :D

Iratkozzatok fel a blogra, vagy lépjetek be a blog facebook csoportjába, hogy mindig értesülhessetek az új részekről: 

https://www.facebook.com/groups/1979819088974949/