The rapist // 8.

Jungkooknak sajgott a feje, mikor felébredt. Ismeretlen, pillekönnyű matracon feküdt, makulátlan, világos színű falak vették körül, s a hatalmas ablakokon át vakító fény szökött szemeibe. Hirtelen azt gondolta, meghalt, és a mennyország kapujában teng épp, egy pihe-puha felhőn.Csuklója köré hosszú, kecses ujjak fonódtak, arcához egy másik, gyönyörű arc hajolt közel, kémlelő tekintettel fürkészve őt; Taehyung magasodott felette, s valamit beszélt hozzá, amiből Kook ugyan nem hallott semmit, de érezte a fiú lágy, mély hangjának rezgését. Kellemes, kába mosolyra húzódtak ajkai – igen, abban a pillanatban biztos volt benne, hogy meghalt, és momentán a legszebb angyal kényezteti őt látványával.

– Térj már magadhoz, idióta! – Nem túl erős csattanást érzett az arcán, majd egy pillanattal később feleszmélt: Riadtan ült fel.

– Mi a fasz? – Minél előbb talpra akart állni, ám a hirtelen mozdulattól megszédült, s fenékre esett.

Taehyung elnevette magát. – Nyomorék.

– Hol a szarban vagyok? Mit keresel itt? Mi történt? – Jungkook felkecmergett a parkettáról, és értetlen, rémült tekintettel nézett körül az óriási helyiségben. Egy nappali lehetett, csakhogy mindenfelé drága, digitális eszközök (plazma TV, hangfalak, laptop, tablet) voltak "elszórva", s ennek ellenére a szoba mégis elegánsan festett a díszített bútorokkal, ablak- és ajtókeretekkel.

– Az történt – forgatta meg a szemeit Taehyung –, hogy az éjszaka közepén valamit balfaszkodtál az autók közt, a legnagyobb forgalomban. Elestél, én meg szerencsédre pont arra jártam. Ennyi.

Társa beharapta ajkait, ahogy visszaemlékezve elgondolkodott. Hirtelen hatalmas szégyenérzet lett rajta úrrá. Mégis milyen szánalmasan festhetett full' bedrogozott állapotban, ijedten, tehetetlenül? És egyáltalán hogy került a képbe Taehyung? Hiszen utálják egymást! Miért nem hagyta egyszerűen, hogy széttrancsírozzák az autók?

– Nem tudom, mit kellene mondanom... – vallotta be, elhúzva a száját. Rettenetesen másnapos volt és kimerült.

– Talán egy köszönöm megtenné – közölte Taehyung kissé gúnyosan, majd ő is felállt. Jungkook csak ekkor vette észre, hogy halványan bár, de arcán még mindig látszanak a lilás foltok, s hegek, melyeket ő ejtett a fiú bőrén. Nagyot kellett nyelnie, nehogy megérezze nyelvén a megbánás keserű ízét.

– Mennem kell – hallatta, amilyen halkan csak lehet, tekintetével pedig már is a kijáratot kutatta.

– Hova? Vissza a suli mögött lévő sportszertárba?

Kook már fordult volna meg, hiszen észrevette, hogy a bejárati ajtó a háta mögött van, ám Taehyung megvető kérdésére egész testében megdermedt.

– M-mi?

– Tudom, hogy ott laksz – közölte, mintegy tényként, gondosan elbújtatva minden érzelmét; bár, Jungkook kezdte egyre inkább azt gondolni, neki nincsenek is érzelmei.

Ökölbe szorultak a kezei. Zavart, s ideges lett hirtelen. – Mégis honnét?

Taehyung csupán lazán megvonta a vállát, mintha igazából az egész beszélgetésük hidegen hagyná. – Miután szétverted a fejem, a padlás ablakából láttam, hogy oda mész vissza.

Sóhajtott. Tudta, ha erre válaszolna, hangja valószínűleg remegne, s nem bírna megformálni egy épkézláb mondatot sem, ezért inkább csöndben maradt. Azt is tudta, egyszerű lenne most elmennie, figyelmen kívül hagyva a másikat, ám egy óriási, láthatatlan erő nem engedte, hogy megmozduljon – ráadásul Taehyung is ismét szólásra nyitotta a száját. Jungkook azt várta, társa ki fogja röhögni, s a gúnyolódás eddig nem tapasztalt mértékét zúdítja rá; látva a másik hatalmas, luxus otthonát, már tudta, Taehyung, (legalábbis a szülei) kő gazdagok lehetnek – s itt van ő, akinek nincs semmije. Minimum egy vödörnyi beszólást várt a másik fiútól, csakhogy legnagyobb meglepetésére az így szólt:

– Itt maradhatsz, ha akarsz. Van elég üres szobánk.

Kook a döbbenettől pislogni sem bírt. Megremegtek vékony ajkai. – Mégis miért mondasz ilyeneket? A múltkor még provokáltál, és én megvertelek. Most miért vagy velem kedves? – Utálta, milyen esetlenül cseng amúgy sem túl mély orgánuma.

Taehyung ismét vállat vont. – Csak gondoltam, elég szar lehet abban a hülyeségben aludni, főként, hogy közeledik a tél.

Valóban "szar" volt; az elmúlt egy hónapban nem telt el úgy éjszaka, hogy Jungkook nem vacogva aludt volna el. Tisztában volt vele, ha eljön a fagyos, havas évszak, találnia kell egy jobb helyet, hiszen abban a hidegben könnyedén meg is halhat. De ez nem volt olyan egyszerű. Büszkesége nem engedte, hogy bárkinek is beszéljen szánalmas sorsáról, s az, hogy pont az az ember tudott legféltettebb titkáról, ki előtt legjobban akarta azt rejtegetni, nos, meglehetősen erős szorongásra késztette. Úgy érezte magát, mintha meztelenül állna egy hatalmas tömeg közepén, s mindenki őt bámulná.
Felelhetett volna indulatosan is, mondván "nem kell a segítséged", de tudta, ez elég nagy hülyeség lett volna a részéről – csakhogy elfogadni sem akarta az ajánlatot.

– Nem szeretnék szánalmas hajléktalannak tűnni a szemedben – hallatta végül, a teljes őszinteség mellett döntve. Úgysem maradt vesztenivalója. Olyan volt, mintha társa teljesen átlátna rajta, akár egy kristálytiszta üvegen.

Ez volt az a pont, ahol Taehyung elsomolyodott. Jungkook először látta a gyönyörű fiút mosolyogni, s habár ajkainak görbülete csupán halovány volt, s apró, mégis heves dobogásra késztette a szívét.

– Ne legyél hülye. Maradj – forgatta meg szórakozottan szénfekete íriszeit, majd jelentőségteljesen nézett bele Kook szemeibe, melytől az utóbb említettnek teljesen kiszáradt a szája, s görcs ült a gyomrába. – Komolyan.

– És maradtam? – kérdezi most Jungkook, tágra nyílt szemekkel fürkészve a vele szemben ülőt.

– Nem emlékszel rá? – lepődik meg, s mintha csalódottság csendülne hangjában.

– Nem igazán – süti le pilláit. – De eddig szinte minden eszembe jutott.

– Maradtál. – Taehyung különös mosolyra húzza ajkait. Úgy tűnik, ekkor elgondolkozik valamin, a távolba réved.

– Folytasd, kérlek. Emlékezni szeretnék – maga is meglepődik, de ezúttal valóban tovább akarja hallani a történetét. Tudni szeretné minden részletét az időszaknak, melyet a másik fiúval töltött.

Taehyung ismét rá vezeti a tekintetét, mely most ragyogóan csillog. Mosolya kedves, mégis, továbbra is ott ül benne a keserv, melyről Jungkook úgy gondolja, sosem fog eltűnni igazán.

– Az első napok borzalmasak voltak – folytatja, egy nagy sóhaj kíséretében. – Úgy viselkedtünk egymással, mintha idegenek lennénk, bár belegondolva, kicsit még azok is voltunk.

Jungkook próbálta elnyomni magában, de akárhogy is igyekezett, szörnyen kínosnak találta, hogy Taehyungnál lakjon – még az ott töltött negyedik napban is. Fogalma sem volt, hol lehetnek a fiú szülei, de rajtuk kívül senki sem fordult meg az óriási házban, és ez roppant kellemetlen tudott lenni, tekintettel arra, hogy jóformán egymáshoz sem szóltak. Reggelente az iskolába is külön indultak el, ráadásul Taehyung egyáltalán nem törte magát, hogy jobb légkört teremtsen számukra. Jungkook kezdett beletörődni, társa biztosan nem akar barátkozni vele, csupán jószívűen felajánlotta a szállást, és ennyi. Sokszor megfordult már a fejében, hogy ő nem bírja tovább ezt a szörnyűséget, inkább elmegy, ám nem volt hova, így ésszerűen inkább nem cselekedett. 
Haverjai elől továbbra is jól titkolta, hol lakik, bár a legutóbbi lövöldözés utáni kirohanását nem tudta mivel magyarázni; a kábítószerekre fogta, de Jihunék látszólag igazán érdekesnek találták, hogy belőlük nem váltott ki olyan hatást egyik drog sem, hogy minden előzmény nélkül elkezdjenek ordibálni, majd elrohanjanak, ki tudja hová. Belegondolva, ez egészen nevetségesen is hangzik.

Egyik nap Taehyung késő éjszaka vágta be maga után a bejárati ajtót. Jungkook ekkor már a házban tartózkodott, hiszen kivételesen nem volt hivatalos egy buliba sem. Nem bírt aludni, míg Taehyung haza nem ért, s mikor ez megtörtént, képtelen volt kontrollálni magát; izgatottan sétált ki földszinti szobájából. Biztos volt benne, Taehyung szórakozni volt el a saját kis társaságával, ezért valami lazát akart odaszólni neki, minthogy "nagy csapatás volt?", vagy hasonló semmitmondó hülyeséget – csakhogy mikor meglátta a fiú véres arcát, belé szorult még a levegő is.

– Te jó ég – motyogta maga elé, le sem véve a tekintetét a másikról.

Taehyung, ahogy meglátta őt, csupán egy dühös, megvető pillantást lövelt felé.

– Mi történt? – kérdezte Jungkook, minden rossz szándék nélkül, ám társa szinte a torkának ugrott szavaival.

– Hagyjál békén, te is egy ostoba fasz vagy! Egyáltalán miért nem alszol már?!

– Néha tényleg nem csodálom, hogy mindenki szétveri a fejedet – sóhajtott, egy rövid hatásszünet után. Nem kiabált, nyugalmat erőltetett magára; sejtette, Taehyung nagyon ideges, s bármit, amit most mond, nem gondolja komolyan.

– A te fejedet meg én fogom mindjárt szétverni, ha nem húzol a közelemből! – Társa viszont ordibált, ahogy a torkán kifért; olyan volt, akár egy feldúlt bika. Ajkai s szemöldöke felrepedtek, arcán vér folyt végig, orra mentén pedig egy jókora karcolás éktelenkedett. Persze, mindezek egyáltalán nem csúfították el angyali vonásait: Jungkook szerint, így úgy festett, mint egy gyönyörű királyfi, aki bátran vonult csatába, de sajnos megsérült.

– Nyugodj meg, Taehyung. Csak mondd el, mi történt – hallatta, a lehető leghiggadtabban, próbálva közelebb merészkedni a fiúhoz.

– A nyomorék haverod egy seggfej, az történt! – kiáltotta. – Kibaszottul nem értem, miért nyalod ki folyton Jihun seggét, mikor ő nem más, csak a óriási fasz!

Kooknak a magasba szöktek a szemöldökei. – Jihun vert meg?

– Ki más, baszdmeg!

– De miért?

– Honnét tudjam? – tárta szét a karjait indulatosan.

– Sajnálom. – Jungkook azt hitte, jól teszi, ha csak ennyit felel, ám társa ettől csak még feldúltabb lett.

– Mit sajnálsz? Te is csak a kis csicskája vagy! Szükséged van rá, mert nélküle csupán egy nyomorék lennél a sok közül! Folyamatosan azt nézed, neked mi lenne jó, csak kihasználod az embereket! Egy önző fasz vagy, Jeon Jeongguk!

– Akkor meg miért akartad, hogy itt lakjak? Ha tudod, hogy úgyis mindenkit csak kihasználok, minek  segítesz nekem? – Immár ő is megemelte a hangját.

Taehyung haragtól, s indulattól vibrálva lépett egyenesen Jungkook elé, s egy erőteljes mozdulattal a háta mögött álló falnak nyomta őt. Dühösen meredt társa íriszeibe, és Kook egy pillanatig úgy érezte, ha a másik fiú akarná, most képes lenne megfojtani őt. 
Ösztönösen cselekedett. Nem hagyhatta, hogy nála vékonyabb, gyengébb egyén felülkerekedjen rajta; megragadta hát Taehyung kissé megtépázott, vérfoltos ingét, s egy szempillantás alatt fordított a helyzetükön. Társa egy minutumig megilletődötten pislogott rá tágra nyílt bociszemeivel, ám hamarosan visszatért tekintetébe a düh, s a megvető gúny.

– Eressz el! – hallatta ingerülten ficánkolva, csakhogy Kook nem engedett a szorításán. Kíméletlenül passzírozta Taehyungot a nappali világoskékre festett falához. Kellett egy kis idő, mire az angyalarcú fiú belátta, itt bizony nem kovácsolhat magának előnyt. Elernyedve, megadóan adta fel a próbálkozást. – Oké, essünk túl rajta. Verj meg te is, gyerünk – hallatta, majd hozzátette: – De akkor garantálom, hogy kilakoltatlak innen!

Jungkook elnevette magát. Igazán édesnek találta Taehyungot. – Nem akarlak megverni, és soha nem is akartalak, nem fogod fel? Miért ingerelsz folyton?

A másik fiú nem felelt. Tekintetét összeláncolta társáéval, s arcuk  olyan közel volt egymáséhoz, hogy szinte bőrükön érezték a másik légvételét. Jungkook nem tudta, fogalma sem volt, melyikük hajolt oda először, de ha tippelnie kellene, biztosan azt mondaná, ő volt az: Képtelen volt ellenállni Taehyung felpüffedt, vértől vörös, nedves ajkainak, melyektől csupán pár milliméter választotta el az övéit. Megcsókolták egymást. Szájukban az indulat a gyengédséggel s a régóta tartogatott vággyal vegyült; nem foglalkoztak semmivel, csupán élvezték a pillanatokat. Nyelveik kecses, érzéki táncot jártak, mindketten érezték Taehyung vérének fémes ízét, és egymás ajkának édes aromáját. Titokban mindketten azt kívánták, bárcsak örökké így maradhatnának.

----------------------

and here's the first kiss your welcome

Iratkozzatok fel a blogra, vagy lépjetek be a blog facebook csoportjába, hogy mindig értesülhessetek az új részekről: 

https://www.facebook.com/groups/1979819088974949/

És ha tetszett a rész, ne felejtsetek el hagyni egy kommentet! :)