The rapist // prológus

A tömeg rémülten néz felém, kiáltoznak, ordibálnak, és aki csak teheti, sietve elhagyja a helyiséget. Én nem tudok mozdulni. Úgy érzem, megsiketülök s megvakulok egyszerre; minden elmosódik, a hangos kiáltások pedig egybeolvadnak, aztán lassan, fokozatosan eltompulnak.  Valaki felém lépdel a tömegből. Nem látom. Ő is ordít. Egyre közelebb ér hozzám, próbál megállítani valamiben, ám én nem figyelek rá. Képtelen vagyok gondolkodni. A szívem egyre nehezebb lesz, szétfeszít belülről a nyomás, s az árnyak egyszerre hatalmassá nőnek, körülvesznek, felfalnak. Érzem a könnyeket az arcomon, azt, hogy próbálok én is kiáltani, csakhogy egy hang nem jön ki a számon. Végül csupán egy apró, ám nagyon erőteljes lökést érzek a halántékomnál; sűrű, karmazsinvörös folyadék fröccsen az arcomra és a remegő kézfejemre, testem pedig hirtelen feladja a szolgálatot, összerogy. Vér, vér, vér - mindent beborít. 
A tömeg most még jobban nyüzsög, s én csupán lehunyom a szemeim, nem tudok mást tenni. Egyszerre válik az egész valóm tollpihévé és ólommá.